Egy kis balinéz gasztronómia.
Ha az ember külföldre utazik, a programok részét képezi a helyi ételek megismerése is, és nem csupán azért, mert kell az energia a kirándulásokhoz, meg nem mellesleg az életben maradáshoz is elengedhetetlen, hanem azért is, mert a kulináris élvezetek igen előkelő helyet foglalnak el az élvezeti források között. Mindig, mindenhol próbálok a helyi szokás szerint étkezni, hisz gyors éttermi vackokat itthon is ehetek. (Mondjuk nem szoktam.) Sok
mindent próbálok megkóstolni, bár vannak ételek, melyek iránti ellenérzéseimet ez idáig nem sikerült leküzdenem. Tengerpart ide vagy oda, a tengeri herkentyűk iránti ellenérzésem töretlen.
Mivel étel nélkül elvegetál az emberi szervezet egy darabig, de a hidratálás létfontosságú, főleg a párás trópusi melegben (jaj de jó is az, főleg januárban), a csapvizet pedig Ázsiában nem lehet meginni, az alapvető élelmiszerek listáján első helyre került a helyi bitang, a Bintang (csillag) sör. Már 18 évvel ezelőtt beleszerettem, és azóta is tart a szerelem, mert sok más dologgal ellentétben ebben nem kellett csalódnom. Megkockáztatom, hogy jobb, mint a csillagos nedű amszterdámi testvére. Néha az ember lánya egy színes nyári koktélt is megkíván, ha már egyszer nyaralunk.
Az utazás számomra egyik legjobb része egy kis kávézóban ücsörögni, és csak úgy nézni ki a fejből, csodálva az utca nyüzsgését, forgatagát. Nézni az embereket, a helyiek szokásait – kész szociológiai esettanulmány -, és közben élvezni a helyi kávé aromáját, főleg egy olyan országban, mely híres kávéültetvényeiről.
De essen szó a gasztronómiáról is, ha már egyszer ez a bejegyzés címe. A balinéz konyha alapja a nasi goreng, ami egy előfőzött rizs, amit aztán megpirítanak. Mi más is lenne a fő étel, hisz a rizstermesztés egyik fontos országáról van szó. Jellegzetes ízét az elmaradhatatlan szójaszósz és a jellegzetes ázsiai fűszerek adják. (Minden szerénytelenség nélkül itt kell megjegyeznem, hogy az ázsiai főtt rizst a régió minden országában ízetlennek éreztem, férjem szerint az én citromos-kakukkfüves rizsemnek a nyomába sem érnek.) Ehhez jön a hús, ami igen sokféle lehet. A nagy kedvencem a csirke satay (nyárson sült hús szósszal) mogyorószósszal. Nem bírtam ráunni, szállodánk éttermében kiválóan készítették, ráadásul hihetetlenül olcsón.
A helyi gyümölcsök páratlanok, sok nálunk nem is ismert, pl. a mangosztán és a szalak, a rambután, a banán, a mandarin, a papaja, a mangó, az ananász és a sárkánygyümölcs pedig sokkal édesebb, mint ami itthon kapható, hisz éretten kerül le a fáról, vagy onnan, ahol terem. A kókuszdió leve, bár nem jött be annyira az íze, jó szomjoltó a melegben. Bár gránátalma sziruppal feljavítva igazán kiváló. Egy dologgal azonban nem tudtam megbarátkozni, ez a durián. Átható bűze miatt persona non grata a szállodákban.
Minden étkezés része a desszert, főleg ha csokis, mert csokoládé nélkül keserű az élet, és az sem ellentmondás ebben az esetben ha az a csoki keserű. Bár példaképem, Gombóc Artúr szerint mindegy, hogy kerek csokoládé, szögletes csokoládé, vagy akármilyen csokoládé, az illető madár iránti nagy szeretetem ellenére is azt kell mondanom, hogy ezzel így, ebben a formában azért nem teljesen értek egyet. Mert igenis számít a minőség. Olyan finom csokoládét, mint Balin, még sehol nem ettem, elbújhat mögötte az összes svájci meg belga csoki is. Ennek oka a helyben termesztett, frissen felhasznált, igen jó minőségű kakaóbab, melyet élő valójában meg is csodáltam egy ültetvényen.
 |
| Kistesó, nagytesó. |
 |
| Uzsonna. Sör koktéllal. |
 |
| Nasi goreng és mogyorószószos csirke satay. |
 |
| Bali bon-bon. |
 |
| Vörös kakaóbab. Belőle lesz a fekete csoki. |
 |
| Teák, kávék, kakaó. |
 |
| Kókuszlé grenadin sziruppal. |
