Polonnaruwa. Szintén egy dallamos hangzású név, szintén egy ősi civilizáció, szintén egy UNESCO Világörökségi helyszín. Sri Lanka apró, alig kétharmad magyarországnyi területű szigetén, az ott tartózkodásunk ötödik napján már a negyedik. Ha rajtam múlna az egész országot ezzel a ranggal illetném. Nem darabolnám külön helyszínekre, hanem egyszerűen világörökségi államnak nevezném. De nem rajtam múlik.
Egy nappal az anuradhapurai kirándulás előtt látogattuk meg Polonnaruwát, az ország második fővárosát, de a blogban logikusabbnak tartom a történelmi kronológia követését.
Reggel szakadó esőre ébredtünk, ami Dambulla környékén gyakori. Ez nem kis kétségbeeséssel töltött el, mert meleg ide vagy oda, egy szabadtéri program nem túl élvezetes sárban, az esőkabát kapucnija alól kikandikálva. Mert a trópusi eső az nem olyan mint az itthoni csapadék, a trópusi eső az kegyetlen felhőszakadás. (Igaz, pompázik is a természet a zöld minden árnyalatában.) Ezt ismerve szerencsére a bőröndökbe került a helyi sajátosságoknak megfelelő, hosszú, strapabíró, mindemellett kicsire hajtható és könnyű, még tavaly Balin vásárolt esőkabát. Esőnapra nem volt lehetőség, három napunk volt a három napos programra. Az ősi fővárost pedig semmiképpen nem akartuk kihagyni. Meg a másik két programot sem. Bár a jávai Borobudurt is bejártuk amikor esőisten siratta, ez volt a nevezetes esőkabátok próbája, melyek jól teljesítettek.
Tavaly a jávai Borobudurban, szintén esőben:
Tavalyi utunk során nem voltak olyan kegyesek hozzánk az égiek mint idén, esőisten nem csak Mexikót siratta, hanem Indonéziát és Vietnámot is.
A zuram dögös sárga esőkabátja a borobuduri esőben:
Az én elegánsan visszafogott balinéz esőponcsóm tavaly a közép-vietnámi BaNa-hegységben:
Hanoi tavaly. Védőruha eső és csontig hatoló hideg esetére. Ultradögös, az oroszlán még sírva sem evett volna meg:
De térjünk vissza Ceylonhoz.
Szállásunk védett teraszán szokás szerint elfogyasztottuk a finom sri lankai reggelit, mely kissé erős volt ugyan, de rendkívül ízletes. Férjemtől azóta is azt hallgatom, hogy bezzeg itthon még a kicsit csípőset sem eszem meg, Dél-Ázsia-szerte pedig tömtem magamba a nem kicsit erőset is. Erről szól a világlátás. A helyi kultúra mellett megismerni a helyi ízeket is. Különben sem sérthettem meg szállásadónkat, aki a lelkét is kitette, hogy jól érezzük magunkat.
Ismét sri lankai reggeli, parotta, mely nagymamám sparhelton sütött lepényére emlékeztetett, némi tojással, csatnival, sambollal - ami egy friss kókuszból készült csilis püréféle - és friss gyümölccsel:
A megbeszélt időpontban pontosan megérkezett sofőrünk, Nisan, vidáman, cseppet sem kétségbeesve az időjárás miatt. Megszokta, gondoltam, meg különben is, annyiszor bejárta már az ősi várost, hogy biztos ráunt. Bár nem tudom, hogy rá lehet-e unni. Most rögtön indulnék vissza. Aztán amikor körbevezetett minket az ősi szent helyeken, semmiféle unalom nem tükröződött az arcán, inkább tiszteletet, némi büszkeséget, alázatot, áhítatot láttam rajta. Főleg amikor a többi helyivel együtt letérdelt, és ő is elmormolta imáit. Úgy tűnt, hogy gyakran látogatja az ősi szent helyeket utas nélkül is.
Szóval Nisan arcán nyoma sem volt a szakadó eső miatti elkeseredésnek. Később rájöttem, hogy a helyiek igen jól ismerik az időjárás sajátosságait, és tudják, hogy az éjszakai és kora reggeli eső után mindig kisüt a nap. Okosan oldotta meg a szállítmányozásunkat, ugyanis először a Polonnaruwa Régészeti Múzeumba vitt minket, ahol tető alatt kezdhettük a sziget második királyi fővárosának felfedezését. Számos kő- és bronzszobor, valamint mindennapi használati tárgyak és a rituálék eszközei tekinthetők meg. A kiállított tárgyak koruk ellenére kivételesen jó állapotúak. Itt rögtön szembesülhettünk a Polonnaruwára jellemző buddhista és hindu vonások lenyűgöző keveredésével, mely tükrözi a kor vallási sokszínűségét, elfogadását, melyet Ázsia-szerte már sokszor megtapasztaltunk.
Buddhista ábrázolások:
Hindu ábrázolások:
Hindu rituális eszközök:
Siva:
Nandi, Siva bikája, a hűség, erő és meditáció szimbóluma:
Visnu:
Visnu kereke. Az idő körforgását szimbolizálja:
A kedvencem, Ganésa kő- és bronzszobra. Nem csak azért a szívem csücske az összes istenségek közül mert különösen vonzódom az elefántokhoz, hanem azért is mert a bölcsesség, az intelligencia, a tanulás, a művészetek istene, az akadályok elhárítója:
Amikor kiléptünk a múzeum épületéből, mintha egy varázspálcával intettek volna. Az égiek ismét segítségünkre siettek, mint végig az út során, elállt az őrült eső, és azonnal kisütött a perzselő nap.
Ahogy a Gogol Bordello is megénekelte, a nap az oldalunkra állt:
https://youtu.be/Klt904ga4IA?si=urTjVISu2xxKW6KS
A felszálló pára misztikus ruhába öltöztette az egyébként is mesebeli környezetet.
Szálláshelyünkről, Dambullából, a Polonnaruwába vezetö út az anuradhapuraihoz hasonlóan körülbelül 70 kilométer volt, csak pont az ellenkező irányba. Az eső hol csillapodott, hol újból eleredt. Ez az útszakasz különösen élvezetes (bár sofőrünk nem ezen a véleményen volt), mert a területen sok szabad, vad elefánt él, akiknek a Dambullát Polonnaruwával összekötő út a fő vonulási területe a rengeteg tó miatt. Persze, a turistának nagy élmény egy, az úttesten elé sétáló jószág, de ez nem kevésbé veszélyes, mint nálunk a kocsi elé ugró szarvas. Ezért igen fontos a körültekintő, óvatos vezetés, mint ez be is bizonyosodott, mert elénk is kilépett egy testes fáni az utat szegélyező dzsungel fái közül. Mi igen örültünk, Nisan kevésbé. Balga fejjel, kedvenc állatunk látványától megbabonázva, veszélyérzetünk, realitásunk és önkontrollunk teljesen kikapcsolt, és ki akartunk szállni a kocsiból, hogy lefotózzuk a számunkra különleges eseményt. Nisan felismerve és megszokva a hülye turistára jellemző vészhelyzetet, gyorsan bezárta a kocsi ajtajait, és teljesen jogosan helyrepofozta a realitásérzékünket, mondván, hogy az elefánt nem plüssmackó, hanem valódi vadállat. Úgyhogy ez a kép az autóból készült:
Később viszont kedvünkre fotózhattunk a kocsiból kiszállva, amikor egy fáninak az útszéli tóban akadt kedve fürdőzni, tisztes távolságban:
Polonnaruwa 993-ban, Anuradhapura csóla invázió miatti pusztulása után lett Ceylon második fővárosa, amikor is az uralkodó ide helyezte át az ország politikai és vallási központját. Ezt a rangját mintegy 300 éven át tartotta meg.
Az ősi város a sziget múltjának a szívébe kalauzol el. Királyi paloták, meghitt buddhista és hindu szentélyek, ereklyéket őrző sztúpák, medencék, öntözött kertek, csodásan faragott szobrok meglepően jó állapotban megmaradt romjai őrzik az ősi királyok szellemét, és mesélnek történelemről, vallásról, építészetről, kultúráról, egy magasan fejlett ősi civilizációról. Teszik mindezt egy olyan környezetben, ahol a történelem keveredik a természettel és a meditációra alkalmas, spirituális hangulatot árasztó csenddel. Két kedvenc helyemre emlékeztetett, a kambodzsai Angkorra és a közép-vietnámi My Son-ra.
A Baphuon templom a kambodzsai Angkorban:
A közép-vietnámi My Son (ejtsd miszon, semmi köze az angol fiamhoz) 4. századi buddhista kolostora:
Az építmények mellett Polonnaruwa ősi városa fejlett öntözőrendszerrel rendelkezett, így megoldott volt a fő élelemforrás, a rizs termesztése a száraz évszakban is.
Ismét csak egy napunk volt a csoda felfedezésére, de így is szerencsésnek éreztem magam, hogy megadatott a felfedezés privát szabadsága és egy teljes nap, hisz a szervezetten, csoportosan utazók csak egy-két órát töltenek a helyen. Mondjuk nem tudom, hogy ennyi idő alatt mit lehet befogadni az ősi város hangulatából, de ízlések és pofonok. Hozzáértők szerint Polonnaruwa bebarangolására hatalmas kiterjedése és az ősi emlékek nagy száma miatt két hét sem elégséges. A sok csoda mellett ismét gazdagodtam egy hiányérzettel is.
A komplexumon belül először az ősi város legjelentősebb uralkodójának, I. Parakramabahu királynak a 12. században épült, egykor hétemeletes palotáját néztük meg, melynek több mint ezer szobája volt. Ezeket a tényeket megismerve gyakorló háziasszonyként az volt az első gondolatom, hogy vajon mekkora munka lehetett az ezer szoba kitakarítása. Hess! Bár mára már csak a palota most is masszív falai és oszlopai maradtak fenn, köztük sétálva érezhető az a monumentalitás mely az egykori királyi palotát jellemezte. Az éppen elálló eső utáni fényviszonyok csak emelték a hely egyébként is fenséges és egyben misztikus kisugárzását.
Szerencsére mire a palotához értünk ez az esernyő már elárvult:
A masszív falak moha-patinával:
A csodás, buja zöld környezet:
Közvetlenül a palota mellett található a Tanácsterem, ahol a király fogadta minisztereit. Nem sokat kellett a magánélet és a hivatal között gyalogolnia. A faragott oroszlán- és elefántfigurákkal, valamint számtalan oszlopával igen szembetűnő épület kiváló állapotban van, és viszonylag kis mérete ellenére a belső város egyik ékköve. Faragásai, aprólékos részletei lenyűgöztek.
Innen az ősi város tán legérdekesebb, valamint történelmileg és vallásilag legfontosabb részéhez vitt utunk. A Dalada Maluwa, vagyis a Szent Négyszög Ceylon legfontosabb buddhista ereklyéjének, Buddha szent fogának az őrzésére szolgált számtalan vallási épületével, melyek kissé zsúfoltan, egy viszonylag kis területen helyezkednek el. Annyi de annyi épületmaradvány, annyi de annyi részlet van ezen a kis helyen, hogy hirtelen azt sem tudtam merre kezdjem a felfedezésüket az ősi város legszentebb területén.
Virág felajánlások a bejáratnál:
Mind közül a leglátványosabb, legfotogénebb a Vatadage, egy kör alakú szentély, mely az ókori görög színházakra meg a római amfiteátrumokra emlékeztetett. Természetesen egy szent ereklye védelmezésére épült, lépcsőinél megtalálhatóak az Anuradhapurában megismert faragott őrkövek és holdkövek, hogy az ereklyék biztonságban legyenek.
A lépcsők egy teraszra vezetnek, ahol négy ülő Buddha szobor tekint a négy égtáj felé.
Az épület falai és lépcsőinek kőfaragásai annyira csodásak és részletgazdagok, hogy jó szokásomhoz híven nehezen voltam onnan elmozdítható, mint ahogy a fényképezőm objektívje is. Azt hiszem aki velem utazik nagy terhet vesz a vállára, eléggé idegesítő lehetek a fejemhez nőtt fotómasinámmal.
Természetesen a majmok itt sem maradtak el:
Az Atadage a Szent Négyszög legrégebbi, 11. századi épülete, mely vallásilag a legjelentősebb lehetett. Anuradhapurából elmenekítve Ceylon legszentebb buddhista ereklyéjét, Buddha szent fogát őrizték itt a polonnaruwai királyság kezdeti időszakában, mely ma Kandy-ben, a Szent Fog Templomában található. I., a nagy Vijayabahu király építtette, amikor az első főváros, Anuradhapura bukása után székhelyét ide telepítette. A szent ereklye, Buddha bal felső szemfoga, a 4. században Indiából került Ceylon szigetére, amikor a főváros még Anuradhapura volt. Ott őrizték az Abhayagiri kolostor területén. A relikvia védelme innentől mindig a regnáló király feladata lett. Az első főváros bukása után így került Polonnaruwába. Ennek nem csak vallási, hanem politikai jelentősége is volt, mert a hagyomány szerint annak volt isteni joga uralkodni Ceylon felett, aki a fogat birtokolta. Naná, hogy egész erődöt építettek a védelmére. A romok közepén még mindig látható az álló Buddha-szobor.
A Sour Proat templom a kambodzsai Angkor Thom-ban:
A Pohoyageya, az egyedien, különlegesen faragott oszlopairól híres szent építmény:
A területen az egyik ősi buddhista kolostor maradványa:
A Bódhiszattva ház különleges szobra igen megkapó. A bódhiszattva a buddhizmus tanai szerint "megvilágosodásra törekvő lény". Élete célja, hogy végtelen együttérzésből segítsen minden érző lényt megszabadítani a szenvedéstől. A szeretet, az együttérzés és a bölcsesség megtestesítője, aki önzetlenül cselekszik. Mindez sok kérdést vetett fel bennem a világgal kapcsolatban, főleg a legnagyobb világvallások kapcsán...
A Szent Négyszög kijáratánál egy igen érdekes, monumentális faragott kővel találkoztunk. Ez a Gal Pota, vagyis a kőkönyv. Ez a hatalmas kőlap tulajdonképpen egy faragott könyv, melyet a posztban már többször említett Nissanka Malla király idején hoztak létre a 12. században. A felirat ősi szingaléz írással íródott az igen ambiciózus király uralkodását, vallási odaadását, nagylelkűségét és katonai győzelmeit dicsérve. Mindezt szó szerint kőbe vésték. Oldalát gyönyörű faragások díszítik, művészi értéket is adva a feljegyzésnek. A Gal Pota Polonnaruwa irodalmi és kulturális gazdagságának bizonyítéka, természetesen amellett, hogy a kor történelmi és vallási krónikájaként is tekinthetünk rá.
A Szent Négyszöget elhagyva hova máshova, mint szintén egy szent helyre vitt tovább az utunk. Csodálkoztam volna, ha az ősi várost nem ékesíti legalább egy sztúpa. Ékesíti. Nem is egy. Az első utunkba akadó pont a második ősi főváros legnagyobbja, Sri Lanka negyedik leghatalmasabbja, a monumentális, tiszteletet parancsoló, téglából épült Rankoth Vehera (aranycsúcsos sztúpa) volt, mely késő 12. századi eredetű. Ki más nevéhez fűződhetne, mint Polonnaruwa legambiciózusabb királyához, Nissanka Malla-hoz, aki rövid, mindössze 9 éves uralkodása alatt igencsak letette a névjegyét a hatalmas területen. A sztúpa uralja a térséget, és ma is funkcionáló istentiszteleti hely. Buddhista szokás szerint a helyiek az óramutató járásával megegyezően járják körbe.
Amikor a lombok közül előbukkant a hatalmas téglaépítmény:
Monumentalitás, béke, buddhizmus, apró részletek, áhitat:
A buddhizmus zászlaja, mely sri lankai eredetű:
A sztúpát körülölelő buddhista kolostor romjai:
Aztán szerencsére kiderült, hogy csak a tábla billent le.
Polonnaruwa másik sztúpája ugyan kisebb mint a Rankoth, azonban pompája semmivel sem csekélyebb. Ma is ragyogó fehér színe Anuradhapura hófehér sztúpájára emlékeztet. A 12. századi Kiri Vehera igen jó állapotban maradt fenn, hogy az ősi civilizáció pompáját hirdesse, ugyanis a fehér színét adó eredeti mészvakolata 800 év után is szinte érintetlen maradt. Ezért a neve, melynek jelentése "tejsztúpa". Kifinomult, elegáns épület, látszik, hogy női lélek van benne, ugyanis Polonnaruwa egyik királynéja építtette. Annak a Parakramabahu királynak a hitvese, akinek palotáját az ősi városba belépéskor megcsodáltuk.
Az építmény az Alahana Pirivena kolostorkomplexumon belül található, körülötte számos kisebb moha-lepte melléksztúpa áll, melyek a királyi család tagjainak és a kolostor magas rangú szerzeteseinek a temetkezési helyeként szolgáltak.
Természetesen a második főváros sem szűkölködött kolostorokban. A tejsztúpát is magába foglaló hatalmas Alahana Pirivena komplexum mára fennmaradt romjainak hangulatát a patinás hatást keltő mohabevonat adja. Parakramabahu király uralkodása alatt alapították, és neve arra utal, hogy a terület egyes részeit korábbi hamvasztóhelyekre építették. A komplexum romjai között a 12. századból származó jelentős vallási és oktatási épületek találhatóak. Kitűnő hely a madárcsicsergős, csupazöld hely a meditálásra, egy kis elvonulásra, és a hely ősi szellemének befogadására. Igazi időutazás. Mintha az enyhe szellő régmúlt királyok és szerzetesek szellemeinek suttogását hozta volna.
A Lankathilaka buddhista templom olyan érzést keltett bennem mintha egy hatalmas nyitott könyv lenne, melynek lapjai közül egy monumentális álló Buddha-szobor elevenedik meg. Igaz, hogy feje és felső testének egy része hiányzik, ennek ellenére is fenséges, békét, tiszteletet és tekintélyt parancsoló. Fénykorában elérte a 14 méteres magasságot. Szintén a nagy palotát építtető I. Parakramabahu királyhoz köthető. A 12. században épült Buddhának szentelt nagy szentélyként. Polonnaruwa egyik legnagyszerűbb és legjobban megőrzött buddhista emlékműve, falain részletgazdag faragásokkal. Időtlen emlékeztető Sri Lanka művészeti és vallási örökségére.
Utolsó állomásunk az ősi fővárosban Polonnaruwa ékköve volt, a Gal Vihara, egy gránitsziklába vájt szentély. Neve jelentése "sziklakolostor". Egyetlen összefüggő gránitszikla tömbből faragták ki. Négy lenyűgöző sziklába vésett Buddha-szoborból áll. Két ülő, egy álló és egy fekvő, Nirvánába lépő Buddha ábrázolás. Kiváló állapotban hirdetik a kor művészeinek tehetségét. Hogy megvédjék őket a savas eső erozív hatásától és az állapotuk ilyen is maradjon egy tetőt húztak föléjük, ennek azonban, hogy diplomatikus legyek, esztétikai hatása vitatható. Ha nem vagyok diplomatikus akkor egyszerűen azt mondom, hogy ronda. A cél, az állag megóvása dicsérendő, de valami jobban a szobrokhoz illő, valami stílusosabb, valami méltóbb megoldást találhattak volna. Ha Polonnaruwa ősi királyai látják fentről, azt hiszem sírva fakadnak. Ráadásul ott jártunkkor renoválták a szentélyt, ami a hely élvezhetőségét szintén rontotta. Örülök, hogy ennyire vigyáznak erre a csodára, de minden szent keze maga felé hajlik, a nem szenteké meg még inkább, így kissé morgolódva próbáltam élvezni az ősi város legszebb ékkövét.
A csillogó fővárost is utolérte a vég. 1232-ben elbukott. Ennek oka összetett, több tényezős folyamat volt. Egyrészt a dél-indiai támadások, különösen a Csóla dinasztia betörése gyengítette a várost. A folyamatos belső harcok és a település éléskamráját, a rizstermesztést fenntartó öntözőrendszerek működtetése a háború miatt nehézkessé vált, ami éhínséghez és a lakosság elvándorlásához vezetett.
Ennyi fért a napba, szokás szerint rengeteget kaptam, köztük egy kis hiányérzetet is. Mert ördögi körként minél élvezetesebb egy hely, annál nagyobb a vágy minden apró részletének a megismerésére.
Visszafelé szintén csodás tájakon haladtunk át. Az út mentén megálltunk egy kis tavi szentélynél, mely mai ugyan, de csodásan, stílusosan követi a tradíciókat, az ősi fővárosok örökségét. Buddhával, sztúpával, holdkővel, őrkövekkel, elefántokkal, szóval mindennel, ami a hagyományokat követi, és az ott élők szívében, mindennapjaik részeként elevenen él tovább. Bárcsak ilyen stílusosra sikeredett volna a Gal Vihara védő teteje is.
Nisan autója. A hagyományok, a buddhizmus szelleme ma is a mindennapok eleven része:
