Szerelmeim: 06/10/25

Tengerpart.

Ha Bali akkor kihagyhatatlan.

Nem olyan mint régen, de akkor is tengerpart. Piszkosabb, zsúfoltabb. 18 évvel ezelőttről emlékeimben élt egy csodás, kristálytiszta óceánpart, olyan, mint a mesében, olyan, mint az utazási irodák kiretusált prospektusaiban szerepel, csak az nem volt kiretusálva, olyan, mint amilyenre álmainkban vágyunk. Fehér homok, karcsú pálmafák, csillogó, átlátszó víztükör. Tradicionális halászhajók, apálykor számtalan tengericsillag, és ha már az Istenek szigetéről van szó, a vízbe nyúló békés kis szentélyek.

Sajnos már nem ez a kép fogad. Ha anno nem láttam volna, most nem hiszem el, hogy valaha olyan mesés volt. Indonézia partjait, a világ sok más országával egyetemben, ellepte a hulladék. Szerencsétlenségükre az áramlatok pont az ő partjaikra hordják a világ szemetét, főleg a monszun idején. Műanyagpalackok, fogkefék, szívószálak, Kinder-tojás játékok, gumipapucsok és még sorolhatnám napestig. Mindez hatalmas kupacokban áll a strandokon, kiábrándító. Képtelen voltam lefotózni, mert a régi sláger szerint „csak a szépre emlékezem”. Láttam azt az ádáz küzdelmet, mellyel a helyiek próbáljak rendezni a partokat, reménytelen.

De próbáltam mindettől elvonatkoztatni, hisz a tenger az tenger, sőt az óceán az óceán, még tengerebb, nagyobb a víztömeg, végeláthatatlan. A morajlása megnyugtató, a párás, sós illatú levegő pedig többet ér mint a Seduxen. Az meg csak hab a tortán, ha mindezt januárban élvezheti az ember.

18 évvel ezelőtt – ó, fiatalság! – az elegáns, ma nyugdíjas partszakasznak tartott Nusa Duán szálltam meg. Idén gondoltam miért ne próbálnék ki valami mást. Valami újat, valami izgalmasat, valami fiatalosabbat, valami olyat, amit még nem tapasztaltam. Így vénségemre a nyüzsgő, lüktető, csupaélet, hátizsákos turisták által kedvelt bulinegyedben, Kuta Beach-en szálltam meg. Ausztrál fiatalok szörf paradicsoma. Úgyis minden helyi ausztrálnak nézett. Nem tudom miért, tán olyan az angol akcentusom, vagy a világos haj-világos szem kombó miatt, de ez teljesen mindegy. Lényeg, hogy így tudtam hol a helyem, ha ezt várják el, hát legyen. Hullámok, buli, Fanta helyett Bintang sör, happiness. Nem, nem azért mert bármiféle kapuzárási pánikom lenne, csak azt vallom, hogy ha a vénüléssel egyenes arányban nő az emberben az egészséges infantilizmus mértéke, a játékosság, az fiatalon tartja az elmét, a mentális jólét pedig a test egészségének is kedvez. Ha ehhez társul még egy csipetnyi sós levegő tengermorajlással, meg egy adag balinéz spriritualitás jól elkeverve, fontos, hogy balról jobbra, mert fő a pozitivitás, máris kész az örök fiatalság receptje. Tapasztalataim alapján ezt kellene vényre írni, nem a májgyilkos dilibogyókat. (Ha már egyszer orvos az ember lánya.)

Szóval Kuta Beach. Stílusos, kettéhasadt kapus bejárat, hogy a tengerpart is védett legyen a gonosz démonok ellen, szóval felettébb biztonságos, füstölők, napfény, jégbe hűtött sört áruló helyiek, napbarnított, izmos szörfoktató legények (jóvanna, a férjes asszonynak is lehet szeme, meg ami esztétikus az esztétikus), hullámok, giccsesnek mondható (mondható, de nem kötelező annak mondani) naplementék. Januárban. Ugyan mi más kellhet még…