Igen, imádok olvasni. Papír alapú könyveket. Az online világban szocializálódott generáció talán régimódinak tart ezért, de valahogy mást közvetít egy fizikai valójában kézben tartható nyomtatott könyv, mint egy rideg képernyő. Bár ugyanazt a művet, ugyanazokat a betűket tartalmazza, mégsem ugyanaz. Hiányzik az új könyv friss papír illata, vagy éppenséggel drága nagyszüleim könyvtárának ódon, patinás szaga. Más az olvasás élménye. Egészen más a hangulata, a könyv többat ad. Megbabonáz, egyszerre több érzékszervemre hat. Magával ragad a papír illata, a lapok érintése, sercegésük hangja lapozás közben. Vannak kedvenc, a polcomon féltve őrzött köteteim, mondhatni kincseim, melyekbe időnként újra és újra belelapozok. Kedvenceimet birtokolnom kell, hogy bármikor elővehessem őket, ezért nem szerettem soha könyvtárba járni, inkább beszereztem valahogy a vágyott műveket.
Igen, szeretem a könyveket.
És mádom a jó zenét. Olyan mint egy nagybetűs társ. Nem bánt meg, nem hazudik, mindig itt van velem. Feltételek nélkül, szerelemmel szeretem, ezért számomra az apró kis hibáival együtt is tökéletes. Senki és semmi nem veheti el tőlem. Elvarázsol, megnyugtat, kikapcsol, erőt ad, emlékeket, hangulatokat ébreszt, rengeteg szépséget nyújt. Szinte itt rezeg, vibrál bennem, az összes érzékszervemre hat. Beleivódik a fülembe, aztán az agyamba, és úgy vésődik a lelkembe akár a bőrbe a tetoválás. A dallamok és a hangszerek játékának összefonódása, tökéletes harmóniája kizárja a külvilágot, ilyenkor csak a zene van.
Aztán szintén a lépcső a mennybe című dalt juttatja eszembe szülővárosom, Tata Kálvária-dombjának csodaszép kápolnája. Mindig közel állt a szívemhez a domb tetején álló kis templom, melyet nemrég felújítottak. A renoválásokkal kapcsolatban gyakran vegyes érzéseim vannak. Dicsérendő dolog, az állagmegóvás fontos. Viszont időnként úgy érzem, hogy a szóban forgó építmény ezzel valamicskét veszít a természetes, ódon, patinás bájából. Talán meg lehetne találni az arany középutat, mikor is a felújítás állagmegóvás legyen és ne átépítés. Amihez nem csupán jó építőipari szakmunkásra és kivitelezőre van szükség, hanem műemlékvédelmi és művészettörténeti tudással rendelkező szakemberekre is. Hogy a felújított épület ne vadonatújnak tűnjön, és ne veszítse el az eredeti hangulatát, jellegét és az eredeti színét. Az első fotón a kápolna még felújítás előtti állapotában látható, a másodikon már renoválás után. Mindenki döntsön maga.
https://youtu.be/2OQVgm4H7fg?si=gzWW2Qiz9zK1szy3Imádok fotózni. A fotózás nem csak egy élmény, nem csupán remek szórakozás, nem csak egyfajta alkotás, önmegvalósítás,, hanem kiváló tanítómester. Megtanít arra, hogy észrevedd a világ legapróbb szépségeit is, melyek mellett régen talán elmentél volna. Lényege, hogy felfedezd a legapróbb csodákat is, megörökítsd a szépet, hogy bármikor veled lehessen, és megörökítsd a mulandót, hogy örökre veled maradjon.
Aztán van amikor összefonódik a három szerelem, a fotózás, a könyvek és a zene. Mindegyik képes asszociációkat ébreszteni. A leggyakoribb az, amikor egy képről, vagy már a téma megpillantásakor eszembe jut egy regény, egy vers, egy akkord, egy dallam, egy dalszöveg, elkezdek dúdolni, aztán napokig ott motoszkál a fejemben. Olyan is van amikor egy dallam inspirál, és miatta veszem elő a kamerát. A kapcsolat kétirányú.
De mindegy is, hogy melyik volt előbb, a fotó, a könyv vagy a zene, a lényeg, hogy mindegyik rengeteg szépséget ad.
Álljon itt néhány példa a fentiekre.
Az alábbi három fotóról a Led Zeppelin, és talán az egész rock történelem legszebb lírai dala, a Stairway to Heaven (lépső a mennybe) jut eszembe. Gyakran motoszkál a fejemben a dallam, és zeneiskolai múltam kapcsán időnként előveszem a furulyám, és lejátszom a fő motívumot.
Az első fotó a csodálatos bangkoki buddhista Wat Arun-t, azaz a Hajnal templomát ábrázolja, mely ugyanannyira szép mint a Led Zeppelin klasszikusa. A legmagasabb fő torony, melyet a kép készítésekor éppen megmásztam, az indiai kozmológiából ismert Meru-hegyet szimbolizálja, melyre egyre meredekebb és egyre magasabb, fokozatosan egyre nagyobb feladat elé állító lépcsőfokok vezetnek. Ez az újjászületések során magát átküzdő lélek nemesedésének útját jelképezi. Tanúsíthatom, hogy bizony nem könnyű a feladatnak eleget tenni, főleg a 35 fokos 95 százalék páratartalmú levegőben. De mindennek ára van, a reinkarnációnak és gyakran bizony egy fotó elkészítésének is. Hab a tortán, hogy az építmény falát számtalan csodálatos porcelán figura díszíti, melyek - hogy hű legyek a Zeppelin dal címéhez - mennyei látványt nyújtanak. Még egy adalék, a teplom a Chao Phraya, a királyok folyójának partján fekszik, mely csöppet sem árt sem a helyből áradó misztikus hangulatnak, sem a lépcsőkről feltáruló panorámának.
Aztán ismét egy csoda. Csupacsoda. És az nem csoda, hogy ismét Thaiföldön. És az sem csoda, hogy az ország északi részén található Chiang Rai Fehér temploma a legendás Pink Floyd tagjának, Roger Waters-nak az It's a Miracle (Ez egy csoda) című csodás dalát juttatja eszembe.
Hogy a Pink Floydnál maradjunk, van egy fotóm, amelyről a banda legikonikusabb lemeze jut eszembe, az amely még mindig az alapja a hangfalak és erősítők tesztelésének. A Dark Side of the Moon, azaz a hold sötét oldala.
https://youtu.be/ABlYBn7Jo38?si=fMc8r-fiu8Ay_WBi
Még mindig Pink Floyd. Nem alaptalanul. Ott van a lelkem legmélyén, és a tudatalattim elég gyakran kinyitja a lemezeiket tartalmazó kis agyi fiókokat.Az alábbi fotóhoz egy nagyon régi történet kapcsolódik. Amikor még fiatalon, réges régen a Bodrogon kenutúráztam, Sárazsadánynál egy hatalmas tehéncsorda vágott elénk e vízben. Pont úgy néztek ki mint a Pink Floyd Atom Heart Mother című lemezének a borítója.
https://youtu.be/tS_9UlOn06o?si=VkKEVnroJ7V3d8fD
Úton, avagy On the Road, ahogy egyik kedvenc íróm, a legendás beatnemzedék alapítója Jack Kerouac mondaná ha még mondhatná. Imádok úton lenni. Sokszor többet nyújt eljutni A-ból B-be, mint maga A vagy B. Úton lenni izgalmas, megannyi titkot, váratlan szépséget rejt. Az alábbi fotók út közben készültek, amikor is muszáj volt megállnom egy-egy kattintásért, és az elkészült képek aztán Jack Kerouac regényét juttatták eszembe:
Éjszaka. Szeretem az éjszaka csendjét, nyugalmát. Rengeteg gondolatot indít el az
agyamban, rengeteg érzést hoz elő a lelkemből. Ilyenkor még a zene is máshogy
szól. Mást hallok ki, máshogy hat rám. Még jobban a hatalmába kerít. Szinte
kényszerít, hogy jobban figyeljek rá. Észreveszek, meghallok sok apróságot,
amit talán nappal nem is, és ez még szebbé teszi. A csend felerősíti a hangokat. Megszűnik körülöttem a világ, csak a zene van. Ez különösen igaz akkor, hogy ha olyan muzsikát hallgatok, mint kedvenc norvég bandám, a Gazpacho stílusosan Night című albuma, annak is a Massive Illusion című instrumentális száma, melyben érezhetően sír a hegedű. Az alábbi fotókról erre a lemezre asszociált az agyam.
Ködlámpák. Balaton part:
Az éj ezer szeme. Kuala Lumpur:
Melakai éjszaka:
A Déry Tibor kisregényéból Presser Gábor zenéjével és Adamis Anna dalszövegeivel készült Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című musical zenéje hatalmas kedvencem. Ugyanúgy ahogy a regény is. A produkció egyik legcsodálatosabb dalát juttatja eszembe a szintén a tatai Kálvária-dombon, annak Golgota szoborcsoportjáról készült fényképem. Madarak jönnek, madarak mennek...
Hogy a Pink Floydnál maradjunk, van egy fotóm, amelyről a banda legikonikusabb lemeze jut eszembe, az amely még mindig az alapja a hangfalak és erősítők tesztelésének. A Dark Side of the Moon, azaz a hold sötét oldala.
https://youtu.be/ABlYBn7Jo38?si=fMc8r-fiu8Ay_WBi
https://youtu.be/tS_9UlOn06o?si=VkKEVnroJ7V3d8fD
Még mindig Pink Floyd. Nem alaptalanul. Ott van a lelkem legmélyén, és a tudatalattim elég gyakran kinyitja a lemezeiket tartalmazó kis agyi fiókokat.
Az alábbi fotóhoz egy nagyon régi történet kapcsolódik. Amikor még fiatalon, réges régen a Bodrogon kenutúráztam, Sárazsadánynál egy hatalmas tehéncsorda vágott elénk e vízben. Pont úgy néztek ki mint a Pink Floyd Atom Heart Mother című lemezének a borítója.
Úton, avagy On the Road, ahogy egyik kedvenc íróm, a legendás beatnemzedék alapítója Jack Kerouac mondaná ha még mondhatná. Imádok úton lenni. Sokszor többet nyújt eljutni A-ból B-be, mint maga A vagy B. Úton lenni izgalmas, megannyi titkot, váratlan szépséget rejt.
Az alábbi fotók út közben készültek, amikor is muszáj volt megállnom egy-egy kattintásért, és az elkészült képek aztán Jack Kerouac regényét juttatták eszembe:
Ködlámpák. Balaton part:
Nyár. A kedvenc évszakom. Napsütés. Imádom. Nem csoda, hogy annyian éneklik meg, és nem csoda, hogy annyi fotót készítettem a témáról.
Sun is on my side. A Gogol Bordello csodás dala, melyet annyira szeretünk, hogy elmentünk érte az együttesnek a szlovéniai Koperben tartott koncertjére, és anno ez volt az esküvőnkön a gyűrűhúzó zenénk. Itt pedig egy fotó a napról, amely a Balaton partján időnként valószerűtlenül hatalmas.
Summertime... énekelte egyedi, rekedtes hangján Janis Joplin. A nyár őt is megihlette.
 |
| Summertime. |
Aztán sajnos a nyár elmúlik, ami kissé depresszáló, mélabús hangulattal tölt el. Ez a hangulat érződik a legendás Doors énekesének, Jim Morisonnak a hangján is, mikor ezt énekli: Summer's Almost Gone...
 |
| "A nyár majdnem elmúlt..." |
.jpg)
Hogy maradjunk a Doors-nál, na meg az igéző tekintetű Jim Morrisonnál, a következő fotóról a kissé pattogósabb dal jut eszembe: Light my Fire!
A tűznél maradva jöhet egy Tűzvarázsló. V'Moto-rock. A fotón a tűzvarázsló a férjem volt, aki egy kerti grillezés során élete kockáztatásával egy hajszárítót használt fújtatóként a hússütéshez megfelelő tűz gerjesztésére.
Az örök téma, mind a fotózkáskor, mind a zenében, a szivárvány. Már az Óz a csodák csodájában is megénekelték, hogy valahol a szivárványon túl, de Eric Clapton előadásában még szebben szól.
 |
| Szivárvány a Balatonnál. |
Aztán a napsütés után jön a sötétség. De nem jó ha délben.
Az alábbi fotóm Arthur Koestler Sötétség délben című regényét juttatja eszembe.
 |
| Sötétség délben egy viharban a Balatonnál. |
"Pocsolyába léptem, sáros lett az új cipőm..."
Az alábbi fotómról a Takáts Tamás Blues Band fenti, elhíresült dala jutott eszembe. A kép a kambodzsai főváros, Phnom Penh Királyi palotája előtt készült.
Egy elvirágzott kökörcsin alapján: "Kócos kis ördögök voltunk..." a Metro előadásában, Zorán imádnivaló énekhangjával.
Hogy az elvirágzott kökörcsin "hajánál" maradjunk: a musical történelem legnagyobb alkotásának főhőse, Berger jut eszembe a lenti képről. Szóljon hát a Hair!
A Balaton a szívem csücske. Különösen a déli part. Nem csak lokálpatriótaként mondom. A Balatonföldváron készült fotómról a nagy kedvenc, az örökifjú Bródy János, Tini jut eszembe. "Földvár felé félúton..."
Hogy a magya(rock)nál maradjunk, a házunk mellett felszálló léggömbről a Bergendy sokat mondó dala jut eszembe. Érdemes a szövegre figyelni.
San Marino:
Maradjunk a repülésnél. A Republic megénekelte, hogy repül a bálna, én meg lefotóztam. Hol máshol mint a Balaton felett.
Még mindig repülés. Antoine de Saint Exupéry csodálatos regénye az Éjszakai repülés. Kicsit közrejátszott abban, hogy imádom a repülőgépeket és a repülés élményét.
Éjszakai repülés:
Budapest felett:
"A kör közepén állok..." énekelte anno Pataki Attila az Eddával. Akkor és ott jó zene volt, ami az első három lemezükig tartott. "A kör közepén állok...":
"I am Sailing... ", elvitorlázom, énekli Rod Steward az ikonikus dalát. Mint a Balaton, a tengerek és az óceánok szerelmesének mennyi de mennyi fotóról jut eszembe ez a dallam, hogy aztán dúdoljam napestig. Mert navigare necesse est, hajózni szükséges, ahogy a latin mondja.
Egy csésze kávé. Aztán sokszor egy újabb csésze. Hogy jól induljon a reggel. A kávézás szertartás. Onnan kezdve, hogy a férjem frissen őrli a babokat, mellyel mennyi illattal árasztja el a konyhát, odáig, hogy valami hangulatos csszében landol a végeredmény. A világon bárhol járva sarkalatos pont, hogy találunk-e jó kávét. Általában mindenhol sikerül rábukkanni az igazira. Különösen igaz ez Vietnámra, ahol a tojáskávé szerelmese lettem. Több mint egy ital, igazi krémes-habos desszert. Az ország minden régiójában máshogy készítik, eltérőek ugyan, de egyformán finomak. Sokszor akár többet is lehörpintettem volna egymás után. Ezt énekli meg Bob Dylan: "One More Cup of Coffee." (Még egy csésze kávé.)
Karamelles kávé Melakában:
Készül a reggeli kávé itthon:
Amikor sok-sok évvel ezelőtt először léptem be Thaiföldre, tele voltam aggodalommal a bőröndömben lapuló néhány szem fájdalomcsillapító, antibiotikum és hasfogó miatt. Ugyanis olyan szinten volt tiltott bármiféle drog bevitele az országba, hogy néhány szem ártatlan gyógyszer is gyanút kelthetett, és a legkisebb mennyiségű gyanús szer birtoklásáért halálbüntetés vagy életfogytiglani börtön járt. Thai börtönben. Ezt a félelmemet csak tetézte, hogy előtte láttam a Bangkok Hilton című ikonikus filmet, ahol a főhősnőnek kábítószert csempésztek a csomagjába, és bekerült a Bangkok Hilton néven elhíresült helyi börtönbe. Az előzőek miatt tavaly döbbenten szembesültem Bangkok utcáin a számtalan legális Cannabis bolttal. Hatalmas mértékben változik a világ. Néhány ilyen üzletet megörökítettem, és a mai napig belém vésődött tilalom miatt az illegális szó jut eszembe ezekről fotókról. Na meg a hatalmas kedvenc, a Manu Chao Clandestino-Illegal című dala. Volt szerencsénk Triesztben élőben is látni őket egy hatalmas Woodstock-ot idéző buliban.
"Az Élet él és élni akar". Jóval előttem megmondta már Ady, én meg szerte a világban tapasztalom ennek hatalmas igazságát. Azt, hogy az evolúció mindent megtesz a fajok fennmaradásáért, túléléséért:
Fenyő a hajdani erkélyen:
Imádom a Balatont minden élőlényével együtt, a sok hattyú miatt nevezhetjük akár Hattyúk tavának is. Csajkovszkij után szabadon:
Mesék. Számos fotóról jut eszembe a mese, az ábrázolt táj mesebelisége vagy a téma miatt. Na meg a Uriah Heep Tales (Mesék) című dala.
Esti mese:
Karácsonyi mese:
A nagy kékség. Luc Besson filmje után szabadon:
Balaton:
Az alábbi fotó azért készült, mert az eredetileg nyáron termő díszeprem októberben újból termést hozott. Tán azért tette, hogy eszembe juttassa a hetvenes évek fantasztikus zenei aláfestésű kultfilmjét, az Eper és vért. Crosby, Stills and Nash:
