Anuradhapura. Még a neve is milyen szépen, dallamosan cseng. Ugyanolyan szépen mint amilyen pompás még ma is Ceylon első királyságának fővárosa. Szintén az UNESCO Világörökség része, méltán.
A szállásadónk által készített bőséges házi sri lankai reggelitől tele gyomorral indultunk dambullai szállodánkból, hogy végre láthassuk ezt az ősi csodát.
Tipikus sri lankai reggeli. Tejberizs sósan, különféle szószokkal és friss gyümölccsel, banánlevélen tálalva:
Már maga a mintegy 70 kilométeres út is pazar volt, a sziget most sem cáfolt rá arra, amit addigra már megszoktunk, a pompás természeti adottságokra. Mindenfelé tavak és buja, smaragdzöld növényzet szegélyezték az utat. Igen, Sri Lanka maga az élénk kultúra, a buja természet és a meleg vendégszeretet szentháromsága.
Köztudott az ősi kövekhez való vonzódásom, melyek ódon legendákat suttognak, így alig vártam, hogy sétálhassak a néhai királyi város mindmáig méltóságteljes romjai között. Palotaépületek, kolostorok, sztúpák, szobrok, mesterséges medencék maradványai amerre csak a szem ellát, sokszor meglepően jó állapotban. Akár egy időutazás. Nem csak ősi múltja, hanem hatalmas kiterjedése miatt is Sri Lanka tán legjelentősebb helye. Az ókori világ egyik legnagyobb kolostorvárosa volt, a buddhizmus központja és királysági főváros egyben. Az ország egyik legszentebb buddhista zarándokvárosa ma is. Mint később bebizonyosodott, a legek települése. Csupán egy napunk volt rá, így csak töredékét láthattuk, pedig kocsival közlekedtünk az egyes látványosságok között. Az autóból nézelődve is mindenfelé ősi épületek maradványai köszöntek ránk, élveztem a nap minden percét.
Kezdődjék hát a mágikus misztikus utazás a mesélő kövek között:
https://youtu.be/yDUi8r3qYnk?si=qmuJLPm2E_k5EQRK
A több ezer éves települést az i.e. 4. században Pandukabhava király alapította, mint Ceylon első királyi fővárosát, és Anuradhapura igen hosszú ideig, több mint 1400 éven át töltötte be ezt a funkcióját. Az alapító király unokájának (Devanampiya Tissa) uralkodása idején következett be a szigetország történetének egy igen fontos eseménye, a buddhizmus érkezése. Innentől az ősi főváros a buddhista világ egyik legfontosabb központja lett, és ez igaz rá napjainkban is, a földkerekség számos pontjáról érkező buddhisták fontos szent zarándokhelye. A környék mélyen spirituális kisugárzását csak fokozták a mindenfelé lebegő buddhista zászlók, melyek sri lankai eredetűek, és a sáfrányszínű ruházatot viselő szerzetesek mellett a hófehér öltözékű zarándokok. Nem kötelező, de az ember megtiszteli vele a helyieket, ha fehérben indul a környék felfedezésére. A világos szín egyébként is praktikus a hőségben na meg a moszkitók ellen. Szállásadónk a reggelinél elismerően nyugtázta a programhoz illő fehér blúzomat.
Van viszont kötelező dresszkód, mely az egész városra érvényes mindmáig szent volta miatt. Hőség és perzselő nap ide vagy oda, nem lehet belépni fejfedőben, fedetlen vállal és térddel. A legszentebb helyekre (sztúpák, templomok és Buddha szobrok) pedig csak mezítláb megengedett a bejutás. Rutinosként betettem a táskába egy-egy pár sötét pamutzoknit, melyekért nem kár, ugyanis igen kellemetlen a felforrósodott, ráadásul sokszor szúrós köveken mezítláb lépkedni. Sri Lankán szerencsére a zokni viselete megengedett a szent helyeken, de Indiában jártunk olyan szigorú területen is, ahol még a fuszekli is tiltólistás volt.
Első megállónknál rögtön üdvözöltek a fekete arcú majmok, akikről már tudtuk, hogy cseppet sem veszélyesek, hiszen nem lopnak, csak kíváncsian nézelődnek. Anuradhapurát valamiért igencsak szeretik, a városban tett látogatás után meg kellett állapítanunk, hogy jó az ízlésük.
Első állomásunk az Anuradhapura szívében fekvő monumentális Jetavanaramaya sztúpa volt, mely a Jetavana kolostor romjai között található. Mennyi mindennek lehettek tanúi a ma már csak szanaszét heverő kövek. A sztúpa méretei és földöntúli, mélyen spirituális kisugárzása megbabonáztak. A 3. századi ősi mérnöki remekmű, mely 122 méterével az ókori világ és egyben napjaink legmagasabb sztúpája, valamint a gízai és a hafrei piramisok után a Föld harmadik legmagasabb építménye volt, kissé megtépázott csúcsa ellenére ma is méltóságteljesen nyúlik az ég felé.
Egyben a valaha épített legnagyobb téglaépítmény mindmáig. A sok-sok leg miatt azt hiszem bátran kérhetné felvételét a Guinnes Rekordok Könyvébe. 93 millió téglából épült, és a körülötte elterülő kolostorkomplexum 10 000 buddhista szerzetesnek adott otthont. Hihetetlenül nagy számok, főleg, hogy az ókorról van szó. A sztúpák buddhista ereklyetartó emlékművek. Úgy tarják, hogy Buddha övének egy darabját őrzik itt. Ez az ereklye a sztúpát kiemelt fontosságú zarándokhellyé tette, mivel emiatt a hívők szerint Buddha fizikai és spirituális jelenléte közvetlenül megtapasztalható. Tényleg volt valami misztikus a levegőben.
A Jetavanaramaya sztúpa nem csupán egy építmény, hanem igen jelentős szerepe van a sziget történelmében. A buddhizmus két ágán (théraváda és mahájána) belüli feszültségeket jelképezi. Volt belőle bőven, a történet igen hosszú, nem untatnám vele az olvasót. Az emlékműnek fontos szerepe van Sri Lanka buddhista történelmében is, ugyanis pontosan azon a helyen épült, ahol a buddhizmust Ceylon szigetére hozó indiai szerzetes, Mahinda Maha Thero földi maradványait elhamvasztották. Akárcsak anno Sziddhárta herceg, a későbbi Buddha, Mahinda is hercegnek született, a híres indiai Asóka császár elsőszülött fia volt.
Az örökkévalóságnak épített hatalmas sztúpa 1700 évvel később is áll, és büszkén hirdeti az ókori mérnökök páratlan zsenialitását és a buddhista tanokat. Bevallom, engem is annyira megbabonázott, hogy nehezen tudtam otthagyni, sofőrünk és a férjem csakis azért tudtak előle elrángatni, mert tisztában voltam vele, hogy az ősi főváros számtalan csodája vár még aznap rám, az idő pedig szokás szerint szűkre szabott.
A sztúpa körül a Jetavana kolostor romjai:
A romok között sétálva a majmok mellett rengeteg hófehér madár is volt a csodásan gondozott gyepen. Sri Lankán addigra már hozzászoktunk ahhoz, hogy a mindennapi élet része a gazdag vadvilág:
Kényelmes fűnyíró készülék. Az ember csak áll a hátsó kisebb kerekekre szerelt platón, a járgány pedig gurul vele. Ilyet szeretnék itthonra a kertbe:
Az ősi város nagyon tiszta és rendezett, hála a takarítók gondos munkájának:
Következő megállónk az Anuradhapura Régészeti Múzeum volt, ahol az ásatások során feltárt szobrok, ereklyetartók, ékszerek és egyéb tárgyak vannak kiállítva.
Buddha lábnyomai a Jetavana kolostorból:
Őrkő. Erről majd később részletesen mesélek:
Szobrok és oszlop a Jetavana kolostorból:
Ülő Buddha szobor alja és elefánt ábrázolás szintén a Jetavana kolostorból:
A múzeum után Anuradhapura hófehér csodája következett, szintén egy sztúpa, a Ruwanwelisaya.
A szent hely parkolójába érkezve megnyugodva láttuk, hogy a nap folyamán nem fogunk éhen halni. Egy egész kis food court fogadott:
Amikor a csoda kibukkant a fák mögül:
Az i.e. 140 körül épült ereklyetartó olyan pazarul felújított, hogy először azt hittem, hogy sofőrünk valami újonnan épült kegyhelyre hozott bennünket. Aztán megtudtam, hogy a vadon fogságából kiszabadított romos állapotú sztúpát a 20. században renoválták, adományokból, hogy méltó zarándokhelye legyen napjainkban is a buddhista híveknek. Az építményben több Buddha ereklye is található, így ez az ősi város legnagyobb ereklyegyűjteménye. Ez a monumentális fehér sztúpa Anuradhapura egyik legimpozánsabb építménye. Alapját elefánt szobrok díszítik, amelyek a buddhista kozmológia szerint a világot tartják.
A sztúpa alapján körbe a világot tartó elefántok:
A Jetavaranamayával együtt szintén az ókori világ legmagasabb emlékművei közé tartozik, és a legősibb és legszentebb márványsztúpa a szigeten. Csupa "leg" a nyugati világ számára szinte ismeretlen ősi ceyloni városban. A felújítást méltó módon fejezték be a "koronázással", amikor a sztúpa tetejére felkerült a "korona", vagyis egy nagy drágakő.
Csodás érzés és fantasztikus látvány is volt egyben a hófehér kegyhely a hófehérbe öltözött zarándokok tömegével, mely a szikrázó napsütésben, háttérben a hihetetlenül kék éggel és szintén hófehér felhőkkel még pazarabbul pompázott.
Ahogy anno a sztúpák tetejét a drágakövek, nekem ez a hangulat koronázta meg a napomat. Misztikus, spirituális, felemelő érzés volt szintén fehérbe öltözve elvegyülni a zarándokok között, látni ahogy Ceylon nemzeti virágával, kék vízililiommal leróják a tiszteletüket, és elrebegik imáikat, miközben a levegőben füstölő illat terjed. Méltóságteljes csend és béke lengte körül az egész helyet, miközben a buddhista zászlók lebegtek az enyhe szellőben. Ott és akkor éreztem és értettem meg leginkább, hogy miért annyira bölcs, békés és elfogadó a buddhista ember.
Cipőinket levéve körbesétáltunk a sztúpa teraszán, ahol számtalan szobor, kissztupa és buddhista szentély található.
A környéken még a madárvilág is hófehérbe öltözött:
Kontrasztként, hogy ne legyen minden anyira hófehér, a környék majmai fekete álarcot húztak. A megtévesztő sötét álarc ellenére, vörös arcú társaikkal ellentétben, ezek a jószágok ilyen jámborak, rengeteggel találkoztunk a fehér sztúpa környékén:
A hófehér sztúpával szemben található a Lovamahapaya, vagyis Rézpalota, mivel a tetejét bronzcserepek borították. A több száz kőoszlopból álló romegyüttes anno egy kilencemeletes szerzetesi épület volt ebédlővel, gyűlésteremmel, káptalanteremmel. Fő funkciója az volt, hogy a buddhista szerzetesek és az elöljárók itt találkoztak és tanácskoztak. Az építményt összesen 1600 kőoszlop tartotta, melyek nagy része a mai napig áll. A feljegyzések szerint fénykorában gyönyörűen kidolgozott és ékszerekkel díszített építmény volt. Az a kis épület, mely ma stílusosan az oszlopok erdejében áll, egy modern káptalanterem, melyet jelenleg egy szerzetesrend használ. Elsétálva mellette sáfrányszínű ruhát viselő szerzetesek ültek és meditáltak.
A buddhisták számára Anudradhapura fó attrakciója a szent bódhifa, a Sri Maha Bodhi. Ez az a szent fügefa, melynek eredetije alatt ülve Buddha eljutott a bodhi, a megvilágosodás állapotába Indiában. Így ez a fa a tudás, a béke és az ébredés szimbóluma a buddhisták és a hinduk számára egyaránt. Az anuradhapurai példány ennek a szent fügefának a sarjából származik. Amikor az indiai Asóka király fia, a hercegből szerzetessé lett Mahinda elhozta a buddhizmust Ceylon szigetére, vele jött húga is, Maha Theri Sanghamitta, a hercegnőből lett női szerzetes, és elhozta a szent bódhifa egy sarját. A facsemetét i.e. 249-ben elültették az ősi főváros királyi kertjében, azon a helyen, ahol Mahinda megismertette a buddhizmussal a szigetországot. Hihetetlen, de a helyiek állítják, hogy a most látható fa ugyanaz a növény, és 2300 éve még mindig él és virul. Ezzel ez a világ legidősebb élő, ember által ültetett fája, melynek még ültetési dátuma is ismert. Ismét egy "leg". A fa egy magas teraszon található, négy másik, alacsonyabb szintű terasz veszi körül, ahol a védelme érdekében ültetett bódhifák találhatóak. A teraszok arannyal bevont kerítéssel vannak elkerítve. A legfelső terasz az idős növény védelme érdekében elzárt a látogatók elől, azonban lombkoronája messziről hirdeti a buddhizmus 2300 évvel ezelőtti érkezését Ceylon szigetére. A helyszínre évente több millió zarándok érkezik, és folyamatosan számos szertartásnak ad otthont. Miközben körbesétáltam, éppen újabb facsemetéket ültettek a kerítés mentén.
Illő öltözetben a 2300 éves szent bódhifával:
A szent bódhifa szentélyének egyik bejárata holdkővel és őrkövekkel, melyekről később lesz szó:
Elefántos kapu lótusszal és velem:
Szösszenetek a szent bódhifa szentélyéről:
Az ősi főváros számtalan mesterséges medencével rendelkezett. Közülük az Ikermedencék (Kuttam Pokuna) a sziget és az ókori mérnökök tudásának csodája. Ezek kővel szegélyezett fürdőmedencék, melyeket a szerzetesek használtak. Az alapon mindmáig össze vannak kötve csövekkel, a vizet pedig ugyanígy, föld alatti csövekkel juttatták a medencékbe, a végén pedig az északi medencébe ömlött egy sárkány száján keresztül. A medencék szűrőrendszerrel is rendelkeztek. Mindez az ókorban.
Naga ábrázolás a medence pereménél. Ő az a többfejű kobra, aki testével védte Buddhát a több napos felhőszakadástól:
Itt is akadt majom bőven, de ezt a környéket valamiért a szemtelen ceyloni vörös arcú makákók preferálták. Tán azért, mert több élelmiszer árus található errefelé, mi is itt csillapítottuk a szomjunkat az isteni királykókusz levével:
Pihenő az ikermedencéknél:
Az ősi város egyes nevezetességei között sokszor kis falvakon át vezetett az utunk, ahol szintén rengeteg szépséget láttunk. Egy apró részlet egy kis falusi lakóházon:
A medencék után az ősi főváros legjobb állapotban fennmaradt emlékét látogattuk meg. A Samadhi Buddha-szobor 2,2 méter magas, és dolomitmárványból faragták. Buddhát Mudra pózban ábrázolja, amely a megvilágosodásához kapcsolódó meditációs póz. Keresztbe tett lábbal ül, felfelé fordított tenyereit az ölében helyezi egymásra. Úgy tartják, hogy eredetileg aranyozott volt. Sri Lanka legszebb Buddha-szobraként emlegetik. Nem véletlenül. Engem is megbabonázott, ahogy teszi ezt nap mint nap az imáikat rebegő helyiekkel is.
A szobortól egy romterület felé vitt az utunk, ahol a Királynő Palotája (Bisomaligaya) is található. Jellegzetessége a holdkő, amely a ceyloni építészet egyik kiemelkedő példája. A lépcsők alján elhelyezkedő félkör alakú kőfaragvány, központjában lótuszvirág motívummal, melyet koncentrikus sávokban növényi vagy állati mintázatok vesznek körül. A holdkő a ceyloni építészetben a bejáratoknál a spirituális tisztaságot szimbolizálja. A Királynő Palotájában található példány pedig a legszebbek, a legkifinomultabbak, a legrészletesebben kidolgozottak közé tartozik. Gondolom nem véletlenül, hisz a királynő bejáratánál állt.
Holdkő:
A Királynő Palotája:
Holdkővel egyébként már a Sri Lankán töltött első napomon találkoztam, azon át léptem be a negombói Angurukaramulla templomba egy sárkány száján át:
A holdkő mellett az őrkő szintén a ceyloni építészet egyik egyedülálló jellegzetessége. Két hosszúkás, lekerekített tetejű kőlapból áll, melyek a lépcsősorok alján helyezkednek el. Szerepük a fizikai és spirituális védelem, hogy megóvják a szent helyeket. A legkorábbi darabok az Anuradhapura Királyság korai időszakára nyúlnak vissza. Gyönyörű példáját láttuk az Abhayagiri kolostorkomplexum romterületén, mely az ősi város egyik fö kolostora volt és Sri Lanka legnagyobb ősi kolostora. Több mint 5000 buddhista szerzetes lakta. Olyan fontos szerepet töltött be, mint a sziget Fog-ereklyéjének eredeti őrzőhelye. Buddha szent fogát napjainkban Kandy-ben, a Fog templomában vigyázzák, melyet két nap múlva meglátogattunk. Mármint az épületet, ugyanis a szent ereklye egyszerű földi halandók elől elzárt.
Őrkő az anuradhapurai Abhayagiri kolostorban:
Ami az Abhayagiri kolostorból maradt:
A kolostorhoz természetesen egy sztúpa is tartozott. Az Abhayagiri sztúpa csúcsa:
A környék érdekes gyökérzetű fái:
A kolostor parkolójában akkora zöld kókuszdiót árultak amilyen nagyot még nem láttunk. Ki akartuk próbálni, de mire visszaértünk valaki már megelőzött:
A környéken barangolva ilyen és hasonló csodákra bukkantunk mindenfelé. Vajon mennyi mindent rejt még a föld?
Az ősi város mesterséges medencéinek egy másik példája az Eth Pokuna, vagyis elefánt medence. Én balga azt hittem a neve és a mérete alapján, hogy elefántok fürdetésére használták. Hát nem. A méret stimmel, az eleféántok kevésbé. A név óriási méretére utal. Az Abhayagiri kolostorkomplexum részeként a szerzetesek fürdését szolgálta. Ez a medence szintén a mérnöki munka mesterműve. Az ókorban. A falai mentén gondosan elhelyezett nagy kőtömbökből épült tó az ősi város fejlett vízépítési technikáját bizonyítja. Három kőlépcsősor vezet le a medence aljára, melynek alapja burkolatlan. A mesterséges tóba kiterjedt földalatti csatornarendszeren szállították a vizet a víznyerőhelyről. Mielőtt a víz elérte volna a medencét, külső szűrőaknákon vezették át, hogy a szennyeződéseket eltávolítsák, és a szerzetesek nyugodtan fürödhessenek. Hihetetlen, de ennek az ősi rendszer még ma is működik. Néhány éve a víznyerőhelynél fekvő településre hatalmas özönvíz zúdult. A helyiek az ősi rendszernek köszönhetően megmenekültek az árvíztől, mert az a vizet a medencébe vezette. Lesétáltunk a még mindig csodás állapotú lépcsőkön a víz szintjéig, és nem tudtunk betelni a mesterséges tavat körülölelő táj látványával. Ismét megállapítottuk, hogy a helyiek anno bizony tudtak élni:
A medence mellett is mindenfelé az Abhayagiri kolostor romjai meséltek a múltról:
Már lefelé ment a nap - Sri Lankán, mint az Egyenlítő közelében mindenfelé, korán, már 6 óra körül sötét van - amikor megérkeztünk az utolsó állomáshoz, a Királyi Palotához. Kevés maradt fenn belőle, kivéve két szép, de királyi palotához képest meglepően szerény őrkövet.
A Királyi Palota buja trópusi környezete:
Anuradhapura pompás városa 1400 éven át virágzott, egészen i.sz. 993-ig, amikor is a csola invázió miatt az Anuradhapurai Királyság átköltözött Ceylon második fővárosába, a szintén pazar Polonnaruwába. Ezután félig lerombolva és a feledés homályába veszve hosszú évszázadokig rejtőzött a dzsungelben.
Ennyi fért bele a napba. Az ősi városban való barangolást befejezve hiányérzettel indultunk vissza a szállásunkra. Ugyanúgy mint a kambodzsai Angkor vagy a thaiföldi Sukothai esetében. Mindaz amit láttunk csak töredéke a csodának, hozzáértők szerint két hét sem elegendő a hatalmas területen elterülő Anuradhapura legalapvetőbb látványosságainak felfedezésére. Azóta is visszavágyom. Ez viszont felvet egy állandóan bennem motoszkáló kérdést. Azt, hogy ha az égiek engednek még utazni, akkor visszamenjek-e oda ahol már jártam, hogy alaposabban felfedezhessem azt amiből szerelem lett, vagy inkább a térkép számomra még fehér foltjait töltsem meg színnel. Mivel mindkettőt egyszerre nem tehetem, azt hiszem logikusabb az utóbbira szavazni.
Útban az ősi főváros lenyűgöző maradványaitól a szállásunk felé, az egész napi túra után éhesen megálltunk egy útszéli zöldségárusnál, hogy megkóstoljuk a kizárólag Dél-Ázsiában termő különleges vörös banánt, és erőt nyerjünk magas ásványi anyag és nyomelem tartalmától a csodás, de fárasztó nap után a csomagoláshoz, hisz másnap ismét egy újabb országrész várt ránk, indultunk Kandy felé.
Útszéli gyümölcsárus gazdag kínálata:
Főszerepben a csak Dél-Ázsiában termő vörös banán. Íze kissé markánsabb és kevésbé édes mint az itthon ismert társaié:
Még egy ázsiai vörös gyümölcs, a rambután:
