Sri lankai utunk során két hetet tengerparti pihenéssel töltöttünk. Élveztük a napsütést, a vízbe nyúló pálmákat, a végtelen óceán illatát, látványát, morajlását, a só érintését a bőrünkön. Élveztük az egzotikus gyümölcsök ízét, a helyiek kedvességét. Mindent élveztük. De a szigetországban nem különül el a beach, a kultúra meg a mindent belengő misztikum és spiritualitás, az utóbbi kettő Sri Lanka minden szegletét áthatja. Szóval a tengerparton is találtunk látnivalót, így esély sem volt rá, hogy megunjuk a napon való heverészést. Bár nem hiszem, hogy ezen tevékenységet képesek lennék-e bármikor is megunni.
Imádtuk a mi kis falunkat, Habaraduwát, annak ellenére, hogy partjainál hatalmas hullámai miatt az óceán úszásra alkalmatlan volt. Ezért átjártunk a szomszédos, csendesebb vizű Unawatunára strandolni. De nem csupán pazar tengerpartja miatt látogattuk meg a települést. Más oka is volt. A csodás Japán Béke Pagoda.
A szigetország hegyes-völgyes terepviszonyai az óceánparti részre is jellemzőek. Unawatuna partjainál a Rumassala-domb színesíti a tájat, melynek tetején áll ez a csodálatos építmény. Már itthon, az út tervezésekor előkelő helyet foglalt el a bakancslistámon.
Habaraduwai szállodánk bejáratánál tuk-tukba pattantunk, és elindultunk a hófehér szentély felé. Maga az út is pazar volt, először az óceán mentén haladtunk. Aztán egy dzsungelen kellett átvergődnie a járgánynak (találóan jungle beach-nek, dzsungel strandnak hívják a helyet), a dús növényzet mellett a meredek kaptató sem volt ínyére a tuk-tuk-nak. Prüszkölt, fújt, de nem adta fel, sem ő, sem a sofőr. Ismét örültünk, hogy hallgattunk a megérzéseinkre, és nem ezt a partszakaszt választottuk a strandoláshoz. Nagyon szép a dús növényzet, járgányból nézve pláne, de nem szívesen közelítettük volna meg az őserdő benőtte, egyébként csodálatos óceánpartot csúszós köveken át. Nem csak egy esetleges bokatörés veszélye miatt, hanem ki tudja milyen vadállatok lakják a terepet, gondolok kígyókra meg mindenféle kórt terjesztő szúnyogokra. Miután megláttuk, ismét bebizonyosodott, hogy jó döntést hoztunk. Izgató a dzsungel beach, meg csodás is egyben, de nem két ilyen öregnek való.
Rálátás a Rumassala-dombról a festői jungle beachre:
A dombra felérve fantasztikus látvány fogadott. A lélegzetelállító hófehér sztúpa mellet pazar, 360 fokos panoráma nyílt az Indiai-óceánra. Az építmény háttereként szolgált az Unawatuna-öböl és Galle városa meg történelmi erődje, mely település megér egy külön bejegyzést. Mindez csak fokozta a hely mélyen spirituális hangulatát.
A fák közül egyszer csak előbukkant mesebeli látványként a hófehér sztúpa, melynek szűzies színe a tisztaságot és valóban a békét juttatta eszembe. Békés, nyugtatóan csendes volt minden, csak néhány szerzetes mormolását fújta felénk a szellő.
Háttérként párás panoráma, az öböl túlpartján Galle erődje szolgált:
A terület fontos jelentőséggel bír. Az Unawatuna Japán Béke Pagodát, ahogy neve is mutatja, a japán Nippinzan Myohoji buddhista szerzetesrend építette és ajándékozta az országnak 2005-ben. Egyike annak a 80 pagodának, amelyeket a világ különböző pontjain állítottak konfliktusövezetekben, a világbéke, az erőszakmentesség, a harmónia és az egység szimbólumaként. Sri Lankán ugyanis akkor polgárháború dúlt. A szigetországban négy ilyen pagoda található. Elkötelezett pacifistaként nagyon szép gesztusnak tartom, és az egész hely hatalmas hatással volt rám.
Aláfestésként mi más is állhatna itt, mint John Lennon ikonikus dala, az Adj esélyt a békének:
A hatalmas, hófehér harang alakú sztúpa teraszára fel lehet menni, és körbe lehet sétálni. Természetesen, mint minden buddhista és hindu szent helyen, mezítláb, a lábbelik levétele után. Jól is esett a hőségben a hűvös kő a talpunknak. Csak úgy mellékesen jutott eszembe, hogy szerencse, hogy a trópusokon szoktunk ilyenfajta helyeket látogatni, mi lenne például Indiában a Himalája régiójában, ahol a legszentebb hindu templomok találhatóak, és igen zord tél uralkodik... Márpedig a rend az rend, az előbb említett szentélyek is csak mezítláb látogathatóak. Sri Lanka ráadásul megengedőbb, zokniban is lehet szent helyre menni, hogy az esetleges forróság meg a kövek ne bántsák a hívők és a kíváncsi utasok kényes talpát. Indiában viszont jártunk olyan helyen, ahol még a fuszekli is tiltólistás volt.
A sztúpa szintén hófehér terasza és mellette kontrasztosan a haragos zöld pálmafák:
A terasz szintén hófehér elefántjai:
Férjem mezítláb és stílusosan elefántos, Sri Lanka feliratú pólóban a sztúpa teraszán, háttérben a pazar panoráma:
Ahogy a sztúpa teraszán sétáltunk nem tudtuk, hogy merre nézzünk. Balra az óceán pazar panorámája hívogatta a tekintetet és a fényképező objektívjét,
jobbra pedig a csodás építmény, melynek falában a négy égtáj irányába nézve négy fülke található, mindegyikben egy-egy aranyozott Buddha szoborral.
Ezek Buddha életének legfontosabb szakaszait mesélik el, a születést, a megvilágosodást, az első tanítást és Buddha végső elszenderedését, vagyis a nirvána elérését. A szobrok körüljárása hagyomány szerint, mint minden buddhista sztúpa esetén, az óramutató járásával megegyező irányban kell, hogy történjen.
Az első szobor az akkor még Sziddhárta Gautama indiai herceget ábrázolja születése pillanatában. A legenda szerint születése után azonnal megtette első hét lépését, miközben jobb mutatóujjával az ég felé, ballal a föld felé mutatott, kifejezve ezzel egyedülálló spirituális küldetését.
A születés pillanata. Mint minden ábrázoláson, Buddha lótuszvirág talpazaton helyezkedik el:
A következő szobor a megvilágosodást ábrázolja, Buddha természetesen a tisztaságot, megvilágosodást, újjászületést szimbolizáló lótuszvirág talapzaton ül:
A harmadik szobor Buddha első szentbeszédét, első tanítását mutatja be. A Buddha ábrázolásoknál nagy jelentősége van a kéztartásnak. A tanítás elindítását szimbolizáló kéztartásnál a kezek e mellkas előtt vannak, a hüvelyk- és a mutatóujj kört formál:
Végül a paranirvána ábrázolása következik, ez Buddha földi életének utolsó pillanatait, azaz a paranirvánába, a halál utáni nirvánába való belépését ábrázolja. Ez a tipikus fekvő Buddha ábrázolás, ahol jobb oldalán fekszik, fejét jobb kezével és egy párnával támasztja meg. A szobor alatti dombormű a tanítványokat mutatja imára kulcsolt kézzel, akik tanúi voltak mesterük végső távozásának:
A sztúpa mellett egy, a komplexumhoz tartozó kis imaház található, ahova felekezeti hovatartozástól függetlenül bárki bemehet meditálni, egy imát elmormolni vagy egyszerűen csak nézelődni.
Az imaház mellett színes, autentikus táncos ruhát viselő gyerekek huncutkodtak, gondolom valamilyen tánc előadásra készültek. A gyerek az mindenhol gyerek. Amikor észrevették a fényképezőm objektívjét, vidáman pózoltak, még sorba is álltak. Csodaszép, élénkvörös ruhájuk fantasztikusan festett a hófehér háttér előtt, hófehér fogas sri lankai mosolyuk pedig elvarázsolt:
A kedves pillanatok után még torokszorítóbb volt az imaházban az a sok, utazók által kihelyezett tábla, melyek feliratai az ukrán háború vagy éppen az izraeli harcok ellen emelték fel a szavukat. Csodás kezdeményezés a béke pagodák ötlete, de sajnos, ha a realitások talaján akarok maradni, azt kell mondanom, hogy a világbéke gondolata csupán utópia, ameddig ember él a Földön mindig is lesz háború, és ezt az aktuális politikai helyzet sem cáfolja. Pedig az emberek többsége a Föld minden pontján békére vágyik. Ezt a fotót a malajziai Penangban készítettem, és Picasso békegalambjára emlékeztet. A hangulatos város telis-tele van színvonalas graffitikkel, a település a street art fellegvára:
Ez a kép San Marinóban készült, a zászló felirata pace, azaz béke:
A Béke Pagoda területén egy különálló Buddha-szobor is található, feje felett egy kis tetővel, háta mögött pedig az óceánnal. Meditatív pózban ábrázolták, mint minden esetben, a kéztartásnak itt is fontos jelentősége van. Mindkét végtag az ölben nyugszik, a jobb kéz a balon, tenyérrel felfelé. A belső békét, a mély meditációt és a megvilágosodást jelképezi. Az a gondolatom támadt, hogy a mai világra még Buddha sem tudna belső békével tekinteni.
A pagoda mellett egy csodás üvegépítmény is áll, a Dohos Mahe Pahana, vagyis tizenkét hónapos lámpa, mely egy autentikus sri lankai buddhista elem. Funkciója, hogy megvédje a benne elhelyezett hagyományos sárgaréz olajlámpát az időjárás viszontagságaitól, lehetővé téve, hogy az egész évben szünet nélkül éghessen, és így állandó fényt biztosítson. A lámpa tetejét a reinkarnáció kereke díszíti.
Még a környéken nyíló frangipanik is tudják, hogy milyen színben kell pompázniuk:
Na jó, a változatosság kedvéért néhányukban van egy kis sárgás beütés:
A hely hatásától megbabonázva indultunk tovább tuk-tuk sofőrünkkel, aki a bejáratmál megvárt, a nap következő állomása, Galle csodálatos városa felé. Később, ez utóbbi település tengerpartján sétálva, miközben egyik oldalon a képeslapra illő, pálmák keretezte hófehér világítótornyot csodáltuk, szemben, az öböl túlpartján úgy nézett vissza ránk a Béke Pagoda szintén hófehér sztúpája, mintha a párás dzsungelből nőtt volna ki.
Galle szintén hófehér világítótornya:
Kilátás a gallei világítótoronytól a tenger páráján át az unawatunai Békepagodára:
