Miután bebarangoltuk Sri Lanka kulturális háromszögét, a csodálatos dambullai barlangtemplomokat és a két ma is fenséges ősi fővárost, Anuradhapurát és Polonnaruwát, aztán megmásztuk a két ikonikus sziklát, Sigiriyát és Pidurangalát, majd bejártuk az ország legszentebb ereklyéjét, a szent fogat őrző Kandy városát, a szigetnek a kultúra melletti másik fő vonzereje, a pálmafás, finom homokos óceánpartja felé vettük az irányt, hogy a csodálatos, de fárasztó aktív pihenés után részünk legyen egy kis passzív D-vitamin gyűjtésben is, ami igen fantasztikus dolog, főleg január derekán.
Az elindulásunk Kandy-ből nem volt zökkenőmentes. A már fél éve lefoglalt sofőrünkben (szeretek mindent időben elintézni) csalódni kellett. Mivel Sri Lanka tömegközlekedése nem igazán kiépített, valamint domborzati viszonyai miatt az utak még a legnagyobb jóindulat mellett sem tekinthetők gyorsforgalminak, ráadásul ottjártunkkor, januárban, a decemberben a szigetet sújtó Ditwah ciklon okozta károk okán az elvileg létező vonatok sem jártak, csakis a privát autó jöhetett szóba a meglehetősen hosszú, a szigetet átszelő távolságra. Sebaj, út közben úgyis sok mindent meg akartunk nézni az ország lélegzetelállító látnivalói közül, melyek egy része útba esett, egy része pedig kis kitérővel megközelíthető volt, és ha időnként levettem a fejemhez nőtt fényképezőt, akkor egy napba bele is fért. Szóval már nyáron leegyeztettem egy sofőrrel az egész napos programot, mellyel szerintem mindkét fél jól járt volna. Az indulás előtt még új évi jókívánságot is kaptunk tőle, és azt is megüzente, hogy nagyon vár bennünket. Aztán ahogy szokás, utolsó Kandy-ben töltött napunkon, az indulás előestéjén küldtem egy WhatsApp üzenetet, hogy akkor másnap reggel a megbeszéltek szerint várjuk a szállodánk előtt. Erre jött a válasz, hogy neki sajnos elromlott az autója, de elküldi értünk egy ismerősét. Ennyi. Se a kolléga neve, se a rendszáma, se az ár, se semmi információ. Mire én visszakérdeztem mindenre. Válaszként csak egy ár jött, ami drágább volt a megbeszéltnél. Mikor rákérdeztem, azt válaszolta, hogy ja, az ár mégis az előre letárgyalt lesz. A sofőrről semmi. Itt már kezdtek rossz érzéseink lenni. Oké, olyan van, hogy valakinek elromlik az autója, de akkor miért nem üzente meg, és miért csak akkor derült ki amikor én megkerestem? Ráadásul nem ülünk be olyan sofőr autójába, akit nem tudtunk leinformálni. Egyre gyanúsabb lett az egész. Valami azt súgta, hogy ezzel az emberrel nem kellene kezdeni, és gyorsan más után kéne nézni. Aztán másnap be is igazolódott a gyanúm, ugyanis az eredeti sofőr Facebook oldalára felkerült egy friss videó, ahogy az elvileg működésképtelen autójával a tengerparton kocsikázik. Nem értettük az egészet, tisztességesen kifizettük volna a fuvart, ráadásul amikor autót kerestem anno, ő ajánlkozott. Volt a talomban még egy szállítmányozási cég, akivel szintén tárgyaltam indulás előtt. Üzentem, és másnap reggel nyolckor pontosan ott volt a sofőr a szállodánk előtt, és végigjártuk az előzőekben tervezett programot. Ráadásul még olcsóbban is. Most fogjam fel ezt úgy, hogy végül is akkor is velünk voltak az égiek, és a megspórolt pénzből kijött egy sri lankai vacsora? Igen, Ázsia megtanított rá, hogy így fogjam fel.
Hosszú volt a nap mire Sri Lanka fenséges lankáin át, az ország hegyes-völgyes-lankás domborzati viszonyai közepette, vízesésekkel, tavakkal, smaragdzöld teaültetvényekkel, üde rizsföldekkel, buja pálmaligetekkel, ősi templomokkal, apró falvakkal tarkított tájait átszelve végül megéreztük az óceán sós illatát, de talán ez volt az országban töltött legszebb napunk.
Sri Lankán még a tuk-tuk is úgy száguld mint a nemzeti légitársaság, itt éppen egy csodás mecset előtt:
Útba estek tavak:
Sri Lanka az örök párába burkolózó vízesések földje:
Falusi idill:
Smaragdzöld tea mindenfelé, amerre a szem ellát:
Tea pálmaligetek ölelésében:
A fenti Google térképen látszik a tervezett kocsiban töltött idő, ami a domborzati viszonyok és a kacskaringós utak miatt ennyi, de januárban ezen még rontott, hogy érkezésünk előtt nem sokkal, decemberben, hatalmas katasztrófa sújtotta a könnycsepp formájú szigetet. Az egyébként is szegény országra rászakadt a Ditwah ciklon árvizekkel, földcsuszamlásokkal, rengetegen váltak földönfutóvá, és sok volt a halálos áldozat is. A leginkább sújtott területek pont érintettek minket is, a Kandy-Ella útvonalat érte a legnagyobb csapás. A hegyekben autózva sajnos láttuk a ciklon rombolásának maradványait. Az élet ugyan visszaállt a rendes kerékvágásba, le a kalappal az ország népe előtt, de egy ekkora pusztítás nyomait nem lehet egy hónap alatt eltakarítani. Láttuk a földcsuszamlás maradványait, az útra gördült sziklákat, letiport házakat és bizony kegyeleti táblákat is azokon a helyeken, ahol egész családok váltak a dühöngő természet áldozataivá.
Még mindig látszódtak a sárlavina és az utakra zúdult sziklák maradványai:
Szóval átrobogtunk Sri Lanka fenséges lankáin, szó szerint, mivel az ország mai nevének jelentése találóan fenséges sziget. Ezt a fenséges nevet 1972-től, a függetlenség elnyerése óta viseli. A portugálok 1505-ös érkezése előtt az ország elnevezése egyszerűen Lanka volt, melynek jelentése sziget vagy föld. Ez az ősi elnevezés az alapja a mai Sri Lanka névnek, csak elé került még a szigetre valóban illő, minden szempontból kiérdemelt büszke fenséges jelző. A portugál gyarmatosítók anno Ceilao, az angolok Ceylon néven hívták az országot.
Mint oly sokszor már, ismét beigazolódott, hogy gyakran többet nyújt úton lenni, eljutni A-ból B-be, mint maga A vagy B. Úton lenni maga a felhőtlen szabadság, úton lenni maga az izgalom, a bizsergető bizonytalanság, a várakozás, a meglepetés, az újdonság. Úton lenni rejtély, egy igazi adrenalinbomba, kilépés a sokszor szürke, monoton komfortzónából. Úton lenni gyógyír a lélek és a test kórságaira, többet ér mint bármely nyugtató. Ezen a szakaszon, az országot szinte átszelve, bőven részünk volt a fent ecsetelt élményekben.
Úton Sri Lanka lankáin. Tuk-tukkal, vidám, színes busszal, autóval:
Régi nagy vágyam volt egy teaültetvényt megnézni és a teacserjék közt sétálni. Vonzottak a nyugalmat sugárzó smaragdzöld ültetvények, főleg, hogy szeretem a teát, szeretem kortyolgatni, és szeretem azt a kis szertartást ahogy itthon a tealevelekből elkészül az ízletes nedű. Kandyből a sri lankai tengerpart felé autózva egy kis kitérőt téve teljesült a vágyam. Útba ejtettük Nuwara Eliyát, a tea birodalmát. A látvány lenyűgöző volt. A központi fennsíkon elterülő Nuwara Eliya Sri Lanka legmagasabb pontja, hűvös éghajlata miatt a méltán híres ceyloni tea hazája. Itt terem többek között néhány kedvencünk, a Dilmah, a Basilur vagy a Lipton teák alapanyaga, és itt működnek a tea feldolgozó üzemeik is. A környéken autózva eszembe jutott a zseniális Rejtő Jenő hőse, Piszkos Fred, miközben a szigeten partot érve felkiált az Elveszett cirkálóban: Colombo Lipton! A kisváros hangulata varázslatos a teaültetvények miatt, még akkor is ha nem igazán szívleljük a hűvöset. Bár itt is kegyesek voltak hozzánk az égiek, mint az egész út során, látogatásunk napján szokatlanul kellemes rövid ujjas idő volt a településen, pedig a terepet jól ismerő sofőrünk a papucsa mellé zárt cipővel és pulóverrel is készült. Nuwara Eliya. A dallamos nevű településen teaültetvények ameddig a szem ellát. Terveink között szerepelt egy teagyár meglátogatása is, meg is álltunk a sziget egyik legrégebbi és leghíresebb üzeménél, a Labookellie-nél, de szombat lévén csak az üres gyártósorokat lehetett megnézni. Ennek ellenére hatalmas turistabuszok tömege futott be a gyárhoz, ahol a tömeg átszállt az üzem szintén hatalmas buszaira, hogy szervezett keretek között, teaszafari néven futtatott lehúzós programon járgányozzanak a cserjék között. Még szerencse, hogy ezt időben megláttuk, és szabadságra vágyó szervezetünk azonnal tiltakozott, jelezve, hogy nem éppen erre vágyunk. Sőt, erre biztosan nem vágyunk. Munkaszüneti nap lévén a földeken nem dolgoztak, így a teaszedő nők munkáját nem tudtuk volna megnézni, csak tömegesen, vezényszóra rohanni.
Sokkal jobb megoldásnak bizonyult az, hogy a hegycsúcson, a teaültetvények között autózva sofőrünk megállt az általam kiválasztott turistamentes helyen, ahol szabadon élvezhettük a csodálatos látványt, és kedvem szerint sétálhattam a cserjék között. Fantasztikus érzés volt. Illatos, friss levegő, szabadság érzés, kissé spirituális hangulattal fűszerezve, amely Sri Lanka minden pontját belengi. Magamba szívtam az illatokat, a retinámon át a lelkembe égett a látvány, és igen, elmondhatatlanul boldog voltam.
A teacserjék sem csak úgy, maguktól nőnek. Rengeteg munka van a haragoszöld, egészséges levelek látványa mögött. Ápolni kell, gondosan metszeni, hogy a betakarítandó levelek a szedéshez megfelelő magasságban fejlődjenek. A teaszedő nők munkája pedig igen nehéz. Napi 20 kilót kell begyűjteniük a pillekönnyű levelekből, filléres napi bérért. Ha ezen felül teljesítenek az némi plusz pénzt hoz. Mostantól ez mind eszembe jut miközben a reggeli teámat kortyolom, ahogy ilyenkor felelevenedik előttem a teaültetvények csodás látványa, a párába burkolózó haragoszöld teacserjék a hegyek lankáin ameddig a szem ellát, pálmaligetek ölelésében, ami még élvezetesebbé tesz minden egyes kortyot.
Nuwara Eliya. A várost hűvös, esős időjárása, brit gyarmati stílusú épületei és golfpályái miatt "Kis Angliának" nevezik. Magán a településen csupán átrobogtunk, látványa elég volt a kocsi szélvédője mögül. Nem csak a kinti hűvös miatt. Olyan volt mintha a tiroli meg alpesi stílusú szállodák lettek volna összemixelve a brit koloniális építészettel. Sri Lankán Sri Lankát akartam látni, Sri Lankán Sri Lankát akartam érezni. Az Útikritikán ódákat zengenek róla, engem nem babonázott meg. Immár sokadszorra bizonyosodott be, hogy az Útikritika nem az én véleményemet tükrözi. Lehet, hogy velem van a baj?
Tovább autózva Nuwara Eliya városában megpihentünk a Gregory-tó partján, melyet számtalan hajó szelt át.
Teaszedő nőket sajnos nem láttunk, de a város határában fekvő teraszos répaföldeken dolgozókat igen. Szombat ide vagy oda, a háztáji az háztáji, a megélhetést biztosító termés nem aszerint érik, hogy milyen napot mutat a naptár. Európai szemmel fura volt a répaföldek teraszos elrendezése, de Ázsia-szerte már megtanultam, hogy milyen logikus is ez az öntözés szempontjából.
Az utunkat Sri Lanka híres hegyvidéki kisvárosa, a dallamos csengésű Ella felé folytattuk. Az út mentén, mint az országban bárhol, itt is árulták az isteni, egészséges, mai divat szerint szupergyümölcsnek nevezhető királykókuszt, melynek leve nem csak folyadékpótlásra jó, hanem magas ásványi anyag és nyomelem tartalma miatt a melegben a szervezet által kipárologtatott sókat is pótolja. Bár itt a hegyekben a hűvösebb éghajlat miatt nem igazán párologtattunk, mégis jólesett az isteni ital, már csak isteni íze miatt, mint kulináris élmény is.
Hűvösebb éghajlat, "rémes" kabát:
Ella. Sri Lanka buja felföldjének ékköve a sziget ködös, párába burkolózó zöld dombjai között. Ella. Akár egy női név. Jelentése: vízesés, mivel környékén rengeteg található ebből a természeti csodából. A dallamos hangzású hegyvidéki kisváros hangulata olyan mint egy hippi tanya. Woodstock jutott eszembe. A buja zöld természet ölelésében bárok, kávézók, éttermek sorakoznak, mindenhonnan szól a zene, a közönség pedig kortól függetlenül szakadt farmerben, lazán andalog egyik helyről a másikba. Élet, szabadság, boldogság illatú még a levegő is. A városka látnivalói meglepően sokrétűek, a település méretéhez képest főleg. Ám a rengeteg, méltán híres látnivaló mellett lebilencselő az a hangulat, az az érzés, amely áthatja az egész kisvárost, amely annyira egyedi, annyira magával ragadó, hogy tudtunkon kívül beleköltözött a szívünkbe. Mindössze egy csöppnyi utca, melynek kávéházai tökéletes lehetőséget kínálnak, hogy az ember kicsit kipihenje a tengerpartra tartó út fáradalmait. Csak egy kávéval indul a dolog, aztán valahogy ott ragad az utazó, magával ragadja a hangulat, és sokkal több időt tölt ott mint tervezte. Így jártunk mi is.
Ellai hangulat:
Nem csupán Ella, hanem a szigetország egyik legfontosabb jelképe az ikonikus Kilenc ívű híd, mely nem összetévesztendő a magyar Hortobágy Kilenclyukú hídjával. A sri lankai vasúti híd a Demodara völgyben fekszik, a sűrű, buja dzsungel és smaragdzöld teaültetvények fölött. Festői, képeslapra illő látvány, mintha az ember valami egészen különleges mesébe csöppent volna. A Kandy-Badulla vasútvonal részeként íveli át a völgyet, melyet nem csak az ország, hanem az egész világ legcsodásabb panorámájú útvonalának tartanak. Sajnos ottjártunkkor, bár tervben volt, nem tudtuk a vonatból nyíló pazar kilátást megcsodálni, mert a Ditwah ciklon által megtépázott sínek teljes renoválásával még nem végeztek. Sofőrünk körülbelül 500 méterre parkolt le a hídtól, onnan gyalogosan közelítettük meg azt egy erdei ösvényen. A dzsungelen át és a teaültetvények között vezető séta hatalmas élmény volt, a pálmák közül hirtelen előbukkanó építményről nem is beszélve. Elállt a lélegzet.
Egy keskeny ösvényen, párába burkolózó pálmaligetek, teaültetvények, gyümölcsösök, kis háztáji gazdaságok között sétáltunk a hídhoz:
A 91 méter hosszú és 24 méter magas híd 1921-ben a brit gyarmati uralom alatt épült. Különlegessége, hogy teljes egészében kőből, téglából és cementből készült, acél felhasználása nélkül.
Egészen különös élmény a hídon átsétálni, miközben az ember gyönyörködhet az építmény mérnöki és építészeti zsenialitásában, melyhez a hátteret a hegyoldalakat borító sűrű dzsungel adja, lenézve pedig tealevelek zöldellnek.
Férjem bátran lépett a sínekre, bár nem ismertük a menetrendet:
Nem láttuk a fényt az alagút végén:
https://youtu.be/QgdHxgYGSrk?si=onIaZViZizA55Shm
Visszafelé sétálva ez a kislány megmutatta, hogy itt terem a legjobb királykókusz:
Nem tudom, hogy a teremtő a világ bármely pontján alkotott-e annyi természeti szépséget mint Ella környékén. Elhagyva a Kilenc ívű hidat körülölelő dzsungelt, a kisváros mellett magasodó Ella-szikla hegyvonulatainál találtuk magunkat. Kedvenceim az ázsiai hegyek, látványuk itt sem okozott csalódást. Az ázsiai hegyek kecsesek, nyurgák, büszkén nyúlnak az ég felé. Több helyen misztikusan, acélkéken párába burkolóztak a domborulatok, míg máshol élénk smaragdzöld árnyalatot öltöttek.
Az Ella-szakadék acélkékes arca:
Az Ella-szikla smaragdzöld hegyvonulatai:
Itt található a 2243 méter magas Sri Pada (Szent Lábnyom), más néven Ádám-csúcs, mely a Föld egyetlen olyan szent hegye, melyet a világvallások hívői egyöntetűen tisztelnek, legyen szó hindu, buddhista, keresztény vagy muszlim zarándokokról. Sri Lanka legszentebb hegyével az ország minden lakójának életében legalább egyszer illik megküzdenie, mely a maga 5500 meredek lépcsőjével erőt próbáló, az emberi teljesítőképesség határait feszegető kihívás, így megmászását kihagytuk. Szóval a zarándokhelyet mind a négy világvallás elismeri, csak a sziklában található közel 180 centis lábnyom formájú alakzatot tulajdonítják másénak. A buddhisták természetesen Buddha lábnyomának tartják, a hinduk Shiváénak, a muszlimok és keresztények szerint pedig Ádám első lépésének nyoma, miután száműzték az Édenkertből. Ha ez igaz, akkor ez a száműzetés nem lehetett túl nagy büntetés, mert a hely paradicsomi. Többször említettem már, de itt is helytálló az a véleményem, hogy amikor a teremtő megalkotta a világot, a paradicsomot csakis erre az apró, könnycsepp formájú szigetre helyezhette. Ugyanis ennyi természeti szépséget egy helyen még sehol sem láttam. Az Ádám-sziklán található lábnyom is igazolja a már több előző posztban hangoztatott teóriámat, miszerint az első emberpár, Ádám és Éva csak itt élhetett, és itt eshettek bűnbe.
A hegyvonulat másik tagja a Kis Ádám-csúcs, mely nagy testvéréről, az Ádám-csúcsról kapta a nevét hasonló alakja miatt. A csúcsról a szem elé táruló pazar panoráma miatt igen népszerű a turisták körében, mert állítólag könnyű terep, legalábbis könnyebb mint a nagy tesó. Azért csak állítólag, mert időhiány miatt nem fért bele az egy napos programunkba, na meg, ha teljesen őszinte akarok lenni, éppen elég volt pár nappal előtte öreg tagjainknak Sigiriya és Pidurangala szikláinak megmászása.
Ella környékének következő természeti csodája a városka nevét adó számtalan vízesés, ezek közül tán a legszebb a Ravana névre keresztelt. Ez Sri Lanka legmagasabb vízesése a maga 25 méterével, mely három szintes, és egy sziklafalon lefelé zúdulva sziklamedencéket hoz létre a sűrű dzsungel közepette.
Nem csak a látvány misztikus, hanem a hatalmas erővel lezúduló víz hangja is tekintélyt parancsoló, nem csoda, hogy egy monda is kötődik hozzá. A Ravana vízesés legendája a hindu Rámájana eposzhoz (India ősi eposza, a világ legrégebbi írásainak egyike) kapcsolódik, mely szerint Ravana démonkirály elrabolta Ráma herceg feleségét, Szitát, és Indiából magával hozta Sri Lanka szigetére. A hercegnőt a vízesés feletti sziklákban elhelyezkedő barlangban rejtette el. A monda szerint Szita a vízesés alatti medencében tisztálkodott a fogság alatt. Aztán ahogy az a mesékben lenni szokott, Ráma herceg majomsereg segítségével, Hanumán, a majomisten vezetésével megmentette a hercegnőt, és legyőzte a démonkirályt. Gondolom, hogy a vízesés környékén ma is huncutkodó számtalan majom ezen sereg tagjainak a leszármazottja lehet.
A vízeséstől életem talán legmisztikusabb helye felé vezetett az utunk, az ősi 10. századi, késői Anuradhapura-korszakból származó Buduruwagala buddhista templomhoz. A komplexumot nem egy épületként kell elképzelni, hanem egyik fő részeként hét monumentális szoborról van szó, melyeket egyetlen hatalmas sziklafalba faragtak, míg másik fő része egy olyan ásatási terület az erdő mélyén, ahol egy ősi téglasztúpa maradványai, egy egykori határfal és más kolostorépületek alapjai találhatóak. Sofőrünk a faragott sziklafal bejáratától pár száz méterre tett ki minket, onnan az őserdő fái közt sétáltunk a híres sziklához. A kapunál az európai ember számára hihetetlen, tipikus sri lankai történésben volt részünk, melyen az ott töltött egy hét után már nem is csodálkoztunk. Az őr barátságosan, mosolyogva köszöntött bennünket, és udvariasan kérte a filléres belépőket, melyet, mint utólag megtudtuk, a komlpexum körülbelül 500 méterre fekvő másik részénél, az ősi sztúpánál kellett volna megváltanunk. Ott helyben nem lehetett, a rend az rend, a tisztesség az tisztesség, a becsület az becsület, az őr pénzt nem fogadhat el. Szabadkoztunk, hogy ezt sajnos nem tudtuk, de most rögtön szaladunk is a jegyekért. A már a bejáratnál érződő misztikus hangulat alapján semmiképpen nem akartuk kihagyni ezt az ősi varázslatot. Az őr ránk mosolygott, és intett, hogy lépjünk csak be bátran a templom területére, élvezzük nyugodtan a csodát, majd a másik helyszínen megvesszük a belépőt. Ja, és nem kellett visszavinni bemutatni, természetes volt számára, hogy utólag meg fogjuk váltani a jegyeket, amit természetesen meg is tettünk. A sri lankai emberek bizalma hihetetlen egy hazánkban szocializálódott ember számára.
Végtelen csend és nyugalom áradt mindenhonnan, melyet csak néhány madár vidám csivitelése tört meg, már a természet is jelezte, hogy szent helyen járunk. Az utat övező gyapotfák gyökerei Angkor-fílinget keltettek. Aztán amikor a karcsú fák közül elénk tárult a csoda nem tudtam, hogy hihetek-e a szememnek, vagy valami délibáb játszik velem. Rajtunk kívül csak egy pár ült a faragott szikla melletti fűben, és távolról egy szerzetes kántálása hallatszott, mely tovább fokozta a minden érzékszervre ható misztikus hangulatot.
Angkor-fíling:
A Buduruwagala jelentése: buddhista szobrok sziklája. A templom eredeti neve nem ismert, történelmi feljegyzések sincsenek róla. Úgy tartják, hogy szerzetesek remetelakja volt. A sziklafalba hét szobrot faragtak, a legnagyobb álló Buddha-szobor 16 méter magas, ezzel ez a sziget legnagyobb álló Buddha-szobra. A gigantikus műalkotás még mindig magán viseli eredeti stukkóruhájának nyomait, és egy hosszú narancssárga csík arra utal, egykor élénk színűre festették. Egy másik faragáson fehér vakolat nyomai láthatóak.
A karcsú fák közül egyszer csak elénk tárult a csoda:
A hely szelleme az összes érzékszervre hat. A kristálytiszta, friss erdei levegő távol a civilizáció szmogjától egy csipatnyi füstölő illattal keverve. A retinába égő pazar, különleges látvány. A nyugtatóként ható smaragdzöld szín, melynek minden létező árnyalata fellelhető. A madarak csivitelése keveredve a szerzetesek mormogó kántálásával és a háttérben uralkodó végtelen csenddel. Az úton elfogyasztott királykókusz íze. A selymes fű tapintata. Ha ezeket összemixeljük kész a boldogság receptje, melyet vényre írnék fel mindenkinek, ugyanis mindezek összessége olyan békét, nyugalmat, szabadságot sugároz, mely gyógyírként hat a testre és a lélekre.
Békességgel és nyugalommal megtelt szívvel autóztunk tovább a Buduruwagala ősi kolostor romjaihoz tartozó tégla sztúpához, mely valóban 500 méterre volt, és megvettük az elmaradt belépőket, meg persze megcsodáltuk a sztúpát is, melyen éppen egy páva parádézott, cseppet sem a helyhez illő szerzetesi szerénységgel, annál inkább szépsége teljes tudatában.
A bepótolt belépők:
Innen már tényleg a tengerpart felé vettük az irányt. Út közben folytatódott az apró ország végtelennek tűnő mennyiségű természeti szépségeinek felvonulása. Mintha egy holdbéli tájra csöppentünk volna. Pára, köd, misztikum lengte körül azt a délibábszerű tavat, melynek flórája és faunája hihetetlen gazdagságról tanúskodott. Gémek, pelikánok, kócsagok és Sri Lanka nemzeti virága, a kék vízililiom.
A valószerűtlen tájban nagyon is valóságos fiatalok. Nekem ők voltak a látványosság, nekik pedig én. Először bizalmatlanul, bátortalanul néztek rám, nem tudták, hogy hova tegyenek. Nem tudom, hogy az ország ezen eldugott szegletében élve láttak-e már szőke embert. Amikor viszont rájuk mosolyogtam, széles, esetlenül kamaszos vigyorral viszonozták, és leomlott a köztünk levő fal. Lelkesen mutatták, hogy mit fogtak a tóban, majd egyikük, a legidősebbnek látszó, bátortalanul hozzám lépett, és átnyújtott egy, a tóban szedett kék vízililiomot. A nemzeti virágot. Nem csak úgy egyszerűen, szokványos módon adta át, hanem kihajtogatta a bimbó szirmait, úgy ahogy a hívek a templomokban szokták. Igen megtisztelve éreztem magam, és a későbbi szállodai szobánkban büszkén ápoltam a virágot.
Horgászás autógumiból:
Ezzel még nem ért véget a misztikus tópart eseményeinek a sora, ugyanis egy vízibivaly csorda is érkezett üdvözlésünkre. Az autónkról tudomást sem véve ballagtak tovább az úton, kócsagok kíséretében.
Jön a csorda. Jobbra a halászhajónak használt autógumi:
Nehéz szívvel hagytuk el a kis közösséget, de lefelé bukott már a nap, és hosszú volt még az előttünk álló út. Buja zöld, dús rizsföldek szaladtak el mellettünk, imádomlátvány:
Aztán egy kis út széli bungalóban megkóstoltuk a sri lankai curd-öt. Ez a bivalytejből készült finomság a mi aludttejünkhöz vagy a joghurthoz hasonlatos, sűrű, krémes és enyhén savanykás és édes egyszerre. Hagyományosan porózus agyagedényekben erjesztik, ami segít a felesleges víz elpárolgásában, és adja a különleges ízét. Kerek agyagedényekben árulják az út menti kis boltokban is. Általában barna, mézszerű sziruppal locsolják le, ez adja az édeskés ízét.
Sofőrünk már az út eleje óta emlegette ezt a finomságot, úgy tűnt, hogy hatalmas kedvence. Kíváncsian vártam a beígért desszerttel történő találkozást, ám amikor megpillantottam az autóalkatrész telepnek tűnő út széli helyet, ahol árulták, egy pillanat alatt elszállt a kíváncsiságom és az éhségem. A legnagyobb jóindulattal sem írhatok tisztaságról, rendről, ellenben káoszról igen. De nem sérthettük meg sem a sofőrünket, sem a lelkesen elénk siető gazdasszonyt, aki már várt bennünket, és a három cserépedény is ott sorakozott kétes tisztaságú kanalak társaságában. Nem volt választásunk, enni kellett. Be kell vallanom, isteni ízvilág kavargott a szánkban, de még napokkal később is a különféle baktériumok által okozott kórságok lappangási idejét számolgattam, szóba jött gondolataimban a hastífusz és egyéb jópofa betegségek, majd az óceán látványa szép lassan elhomályosította a negatív rezgéseket.
Késő éjjel érkeztünk meg a szállodánkba, így a varázslatos, végtelen óceánt csak másnap pillanthattuk meg:
