Galle történelmi városa Sri Lanka délnyugati részén fekszik, partjait az Indiai-óceán mossa. A régi gyarmati település egy hangulatos, sziklás földnyelven terül el, mely annyira festői, hogy cseppet sem csodálom, hogy minden gyarmatosító a magáénak akarta. Na nem azért, amiért én, gondolom nem a panorámába szerettek bele, hanem ragaszkodásuknak sokkal prózaibb oka volt, a hely stratégiai jelentősége, mivel kikötője már az ókorban fontos kereskedelmi központ volt. Az ő helyükben anno nekem is a bakancslistámon szerepelt volna, mint ahogy szerepelt most is. Óvárosa és erődítménye, mint a szigetországban méltán annyi minden, az UNESCO Világörökség része. Össze sem tudom számolni, hogy a körülbelül egy hónapos sri lankai tartózkodásunk alatt hány ilyen helyszínt láttunk az apró országban.
Természetes, hogy sri lankai utunk során nekünk is a bakancslistánkon szerepelt, pláne, hogy a közelében voltunk. Unawatunától mindössze 5 kilométer, így a csodás Béke Pagoda meglátogatása után, békességgel, nyugalommal telt szívvel visszapattantunk a bejáratnál ránk várakozó tuk-tukba, és elindultunk Galle felé.
Amikor átléptünk a városkapun a falon belül elterülő óvárosba, és elénk tárult a csodás panoráma, a valóságban meglátva végképp nem csodálkoztunk azon, hogy a pazar természeti adottságokkal rendelkező települést minden gyarmatosító a magáénak akarta. Emiatt az ország egyik fontos történelmi helyszíne is lett. Az óceánnal körülölelt sziklás földnyelvnek olyan kisugárzása van, hogy szerelem lett első látásra.
A középkorban, a gyarmatosítók megérkezése előtt a Kandy Királysághoz tartozott. Aztán Galle forgalmas kikötőjére szép sorban szemet vetettek a gyarmatosítók. Volt ott mindenki aki számított, a város gyarmati múltját három egymást követő európai hatalom határozta meg. Először jöttek a portugálok, az ő uralmuk 1588-tól 1640-ig tartott. Aztán a hollandok, a Holland Kelet-Indiai társaság 1796-ig gyakorolt hatalmat a kikötőváros felett. Teljesen újjáépítették, és a holland tengeri kereskedelem egyik legfontosabb központjává vált a térségben. Aztán jöttek a britek. Uralmuk alatt a város adminisztratív központként működött tovább, míg 1948-ban a szigetország békés úton elnyerte függetlenségét, bár kezdetben brit domínium maradt, vagyis az államfő továbbra is a brit uralkodó volt. 1972.ben szakadt el teljesen a brit monarchiától, és vált köztársasággá.
Szóval Galle a középkorban a gyarmatosítók tevékenysége miatt az Indiai-óceán térségének egyik legfontosabb tengeri kereskedelmi csomópontja és kikötője lett. A várost már az ókorban arab, perzsa, görög, kínai, római, majd tamil és maláj kereskedők keresték fel a sziget portékái miatt. Vezető helyen szerepeltek az aromás fűszerek, főleg a fahéj. A mai napig itt terem a világ legjobbja. Ezt tanúsíthatom, mi is bevásároltunk a friss, illatos rudakból. Kissé citrusos aromája teszi a világon egyedülállóvá.
Egy zöldségesben vásároltuk a friss, illatos fahéj rudakat:
Aztán előkelő helyet foglaltak el a portékák között a luxuscikkek. Például a drágakövek. A szigeten ma is bányásznak smaragdot, rubint, gyémántot, zafírt. Ennek is tanúi voltunk még az út elején egy ékszer kereskedésben, ahol bemutatták azt is, hogy hogyan lesz egy jelentéktelennek tűnő kőből csillogó drágakő a mesterek kezei között. Az ország selymet, elefántcsontot és egzotikus keleti illatszereket is kínált a világ kereskedőinek. Szóval nem csoda, hogy a kelet gyarmatosítói közül mindenki a magáénak akarta a kikötővárost.
Mindezen történelmi események a mai napig meghatározzák a városképet, mivel szinte érintetlenül megmaradtak a koloniális stílusú épületek, a történelmi templomok és az erőd. Dél-Ázsia legépebben fennmaradt európai gyarmatosítók által épített erődvárosaként ismert.
Szóval a tuk-tuk bekanyarodott velünk a városkapun át a falakkal határolt történelmi óvárosba. Az óceánparton álló, ikonikus, pálmák ölelte világítótoronynál szálltunk ki. Mivel ez a város legfotogénebb pontja, jó előre elterveztem, hogy itt lesz a belépésünk. Vagyis a járműből való kilépésünk.
Sri Lanka legrégebbi világítótornya 1848-ban épült, mely sajnos 1936-ban, egy tűzeset során teljesen megsemmisült. A mostani tornyot 1939-ben húzták fel. Jó lett volna felmászni rá, és onnan gyönyörködni a pazar panorámában, de többszöri körben járása után sem találtunk nyitott bejáratot. Egy zárt kerítéssel volt körülvéve. Pedig a tetején levő kilátórészen láttunk embereket, ők valószínűleg a toronyban dolgozók lehettek.
Az építmény mellől, lokalizációjának köszönhetően így is pazar panoráma nyílt az Indiai-óceánra, bizony a régiek tudtak helyezkedni. A torony melletti lépcsőkön lesétálva egy csodálatos öbölben találtuk magunkat, mely egyben egy apró kis strandként is funkcionál, és lélegzetellátó panorámát nyit a napsütésben szinte vakítóan fehér Unawatuna Béke Pagodára.
Az öbölben való kis pihenő után felkapaszkodtunk a méltán híres erőd falára, és ott sétáltunk tovább.
A falon vezető út körülbelül két kilométer, de a körben járást mindig kevés időnk nem engedte. Ezzel mindig így vagyunk, hajt a vágy, hogy mindent lássunk, mindent érezzünk, mindent megtapasztaljunk, de a világon nincs annyi idő, ami ezt lehetővé tenné. így állandóan mérlegelni kell és kompromisszumokat kötni. Ez fokozottan igaz Sri Lanka apró szigetére, ahol az egy négyzetméterre jutó látnivaló messze az egyik legmagasabb szám, tán csak a kultúra bölcsője, India vetekszik vele. Így elmentünk az első bástyáig, miközben balra az óceánban, jobbra a várfallal körülvett óvárosban gyönyörködtünk.
Az erődfalon sétálva balra nézve a végtelen óceán csillogott:
Galla erődje a legnagyobb európaiak által épített erőd Dél-Ázsiában. Az óceánba nyúló bástyáról pazar panoráma nyílt az erőd többi részére, a további bástyákra, a nagy vízre, az öböl túlpartjára és az óváros hangulatos, macskaköves utcáira. Egyben jó kis pihenőként is szolgált.
Bástya a bástyáról szemlélve:
Mellettünk az Indiai-óceán:
Visszanézve a bástyáról a világítótoronyra és egy másik ágyúra:
Már meg sem lepődtünk, hogy időnként egy-egy varánusz sétált el mellettünk komótosan, ránk sem hederítve:
Az első erődöt még a potugálok alapították az 1500-as években, sárból és pálmalevelekből ezen a stratégiai fontosságú földnyelven. Aztán a hollandok teljesen újjáépítették. Ekkor nyerte el az erőd a ma is látható, bástyákkal tarkított, monumentális formáját, a város pedig jellegzetes rácsos felépítésű utcaszerkezetét és csatornarendszerét. Majd később a britek építették hozzá mindehhez a masszív, ikonikus óratornyot:
Az egyik bástya történelmi romokkal:
A gyarmatosításból eredendően a különféle kultúrák jelenléte és keveredése maradandóan rányomta a bélyegét a városra, egy teljesen egyedi, kissé eklektikus hangulatot kölcsönözve neki. Ami hozzáteszem, cseppet sem válik a település hátrányára, sőt. Az óváros szűk, macskaköves utcái a régi koloniális épületekkel, a holland verandás lakóházakkal - melyek díszítőelemeit időnként a szigetországra jellemző autentikus csipkés faragások adják - és a különböző felekezeteket képviselő templomok szinte érintetlenül fennmaradtak, igényesen felújítottak és szépen gondozottak. Galle ma Sri Lanka legjobban megőrzött gyarmati értéke.
Koloniális épületek tipikus sri lankai csipkés díszítőelemekkel:
Az óváros olyan mint egy kis ékszerdoboz. Igényes kávéházak, éttermek, boltok tarkítják a szűk macskaköves utcákat a részletgazdag, felújított koloniális épületekben. Mindezek nagyon hangulatosak, de dél-ázsiai viszonylatban igen drágák, európai mércével is elegánsak, teljesen a turizmusra specializálódtak. Sebaj, így kihagytuk a gallei kávézást, legalább több időnk maradt a nézelődésre.
Hangulatos cégér:
Ötletes kávéházi asztal varrógépből a patinás koloniális épületben. A bent levő szék sem kevésbé pazar:
Prince of Galle, azaz Galle hercege. Az óváros egy igen elegáns és hercegien drága szállodájának ötletes dekorációi:
Ceyloni elefánt:
Minden is kapható:
A fallal körülvett óváros történelmi sajátságai miatt a különféle felekezetekhez tartozó templomokból sem szenved hiányt.
Mindjárt a világítótorony mellett található a város mecsete. a Meeran Jumma, mely stílusosan szintén vakítóan hófehér. Pazar látvány a két épület a várfalról szemlélve:
Viktoriánus, barokk és iszlám jegyek különleges keveréke jellemzi, emiatt kissé eklektikus, mint minden a városban. Ezek miatt fehér homlokzata első látásra összetéveszthető egy katolikus templommal vagy egy barokk épülettel. Csak a homlokzat felirata ad támaszt. Ottjártunkkor hófehér színét megtörte egy kék védőháló, mivel éppen felújították. Ez egyrészt bosszantott, mert a fotókon esztétikai hátrányt jelent, másik szempontból viszont dicsérendő, hogy ennyire karbantartják az óváros épületeit. Az már más kérdés, hogy minden szentnek maga felé hajlik a keze, a nem szentnek meg még inkább, és jobban örültem volna ha az a felújítás nem a látogatásunkkal esik egy időbe. (Bocsi.)
A kegyhelyet 1871-ben építették a britek, viktoriánus, neogótikus stílusban. Érdekessége, hogy egy korábbi, 18. századi holland bíróság és vesztőhely helyére épült. Hogy ez mennyire volt tudatos azt nem tudom. Fala helyi kőből épült, mely különleges homokszínű árnyalatot ad az épületnek.
A Groote Kerk nevű holland református templom szintén hófehér épületénél csodálatos, kissé sejtelmes hátteret adott a lemenő nap fénye. A holland gyarmatosítók 1755-ben építették egy korábbi portugál kolostor helyén. Itt is érvényesült a minden szentnek maga felé hajlik a keze bölcsessége, hisz portugál szent helyből lett holland. Ez Sri Lanka legrégebbi protestáns temploma. Jellegzetes, hófehér, hullámos vonalú neoklasszicista homlokzata és díszes oromzata uralja a képet. Érdekessége, hogy nincs harangtornya.
Az óváros összes kegyhelye közül a kedvencem az erőd területén található egyetlen buddhista templom, a Sri Sudharmalaya volt. 1889-ben építtette egy helyi filantróp. Ugyanaz a jó értelemben vett eklektika jellemzi mint az óváros szinte minden épületét. Stílusa ötvözi a hagyományos buddhista elemeket a holland és brit gyarmati építészeti jegyekkel, ami különlegessé, egyedülállóvá teszi nem csak a szigeten. A vakítóan fehérre meszelt falak, a kis harangtorony és az íves kapuk némileg egy európai templomra emlékeztetnek, miközben a központi eleme egy jellegzetes hófehér sztúpa és az előtte ülő, meditáló Buddha-szobor. Csodálatos, magával ragadó látvány volt.
Fontos szimbóluma a különböző vallások békés egymás mellett élésének, melyet Ázsia-szerte már sok helyen tapasztaltam. Kár, hogy nem mindenhol így gondolkodnak.
Előtérben a buddhista kegyhely, a távolban pedig a Mindszentek anglikán templom piramis alakú harangtornya. Békességben, egymás mellett:
Az erőd tekintélyt parancsoló, masszív óratornya 1883-ban épült, a brit uralom alatt.
Ez a fehér színű, oszlopos építmény az erőd történelmi harangtornya, mely egykor a lakosság riasztására szolgált:
Ma is használatban van szökőár vészjelzőként. Sajnos szükség is volt rá, 2004-ben cunami sújtotta a régiót. Az erőd vastag, magas falai az óvárost megvédték a legsúlyosabb pusztításoktól, az okozott károkat pedig azóta rendbe tették.
A torony tövében elhelyezett hatalmas, látványos fekete horgony az erőd gazdag tengerészeti múltját szimbolizálja.
A háttérben látható sárga boltíves kapu egy 17. századi holland raktárépületbe vezet. A masszív sárga falakkal és jellegzetes támpillérekkel rendelkező koloniális építmény ma a Tengerészeti Múzeumnak ad otthont, ahol a partoknál talált hajóroncsok és egyéb vízalatti leletek vannak kiállítva. Jó kis kalózfilmeket lehetne forgatni a környéken.
A városban sétálva akadtunk erre a csodás, terebélyes banyanfára, mely igen fontos a keleti kultúrákban. Nekem is nagy kedvencem, számos ázsiai országban találkoztam vele. Egyszerre szimbolizálja az örök életet, a bölcsességet és a megvilágosodást. Itt egy kicsit elidőztünk, egy utolsót szippantottunk még a város sós levegőjéből és egyedi hangulatából.
Visszafelé sokkal nehezebb volt tuk-tukot fognunk mint a városba jövet. Na nem azért mert nem tolongtak volna százával, kéretlenül is megszólítottak mindenfelé. A településre jellemző drágaság azonban itt is jellemző volt, már-már súrolta a pofátlanság kategóriáját, az ide út többszörösét akarták kérni. De itt is találkoztunk korrekt sofőrrel, akivel kihajtottunk a városkapun, mely szintén megér néhány szót. A jellegzetes mustársárga homlokzatú és boltíves főbejárat (esetünkben főkijárat) felett a holland címer látható, az 1669-es évszámmal (ANNO MDCLXIX). Kihajtva a kapun olyan érzésünk volt mintha egy időutazás ért volna véget.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése