Vadveszély sri lankai módra 2.

Az előző poszt kiegészítésére.

A tegnapi fotó az út szélén álló elefántról nagyon cuki ugyan, de tudni kell, hogy itt nem szelíd háziasított jószágról van szó, hanem a dzsungelben élő ízig-vérig vadállatról. Sri Lankán Ázsia többi országával ellentétben - ahol inkább cirkuszi kellékek - szerencsére rengetegen vannak a természetes élőhelyükön. 

Tegnap Ceylon második, ősi fővárosa, Polonnaruwa felé tartottunk szenzációs sofőrünkkel, amikor találkoztunk a képen szereplő elefánttal. Előtte láttuk az út mentén a róla szóló vadveszély táblát, de nem vettük igazán komolyan. 



Aztán egyszer csak ott állt a hatalmas állat teljes valójában. 



Sofőrünk megállt, mi lelkendeztünk. Hülye turistaként, akiknek eddig csak domesztikált elefánttal volt dolguk azt hittük, hogy nekünk akarja megmutatni, sok más úti érdekességhez hasonlóan fotó megállót tart. Már nyúltunk volna a kocsiajtó kilincséhez hogy kiszálljunk a fotóapparáttal, amikor ijedten ránk szólt, hogy no! A vad elefánt nem plüssmackó, komolyan kell venni. Ilyenkor tilos kiszállni a járműből, és meg kell állni, megvárni, hogy éppen mihez van kedve. Bizony a mi vadállatunknak az úton átsétálni volt gusztusa a több tonnájával. Megtudtunk, hogy úgy mint nálunk a szarvasokkal, itt is vannak bizony balesetek az elefántok miatt, amiből nem kis súlyuk miatt szinte mindig ők jönnek ki győztesként. 

Út közben több fánit is láttunk, egyet például amint az út menti tóban pacsált, mivel egy elefántok által sűrűn lakott dzsungel mellett haladtunk el, ahol szabadon élnek, és ahogy a mi költöző madaraink, állandóan váltogatják az élőhelyüket, aszeint, hogy esős vagy száraz évszak van, és hol van a testtömegük igényeit kielégítő vízmennyiség. 


Délután volt szerencsénk a dzsungelben egy dzsip szafarin közelről megcsodálni ezeket a fantasztikus állatokat, sofőrünk szerint valóban szetencsénk volt, mert az átlagosnál sokkal több fánt került az utunkba. Biztos tudták, hogy rajongásig szeretjük őket. De ez már egy másik történet.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Vadveszély sri lankai módra 2.

Az előző poszt kiegészítésére. A tegnapi fotó az út szélén álló elefántról nagyon cuki ugyan, de tudni kell, hogy itt nem szelíd háziasított...