Pura Kehen, avagy a tűz temploma

Pura Kehen, avagy a tűz temploma.

Egy balinéz hindu templom, mely anno királyi kegyhely volt.

Nagyon kedves a szívemnek, tán azért is, mert amikor 18 éve először szippantottam magamba az istenek szigetének spirituális levegőjét, ez volt az első templom melyet meglátogathattam. Rögtön magával ragadott. Visszavágytam. Hiányzott a hangulata, a moha lepte ősi kövek, a füstölők illata. Hiányzott a hely szelleme. Hiányzott - hogy stílusos legyek - az a tűzbe bámulás, amikor csak önmagad vagy a gondolataiddal, és teljesen ki tudod zárni a külvilágot.

Amikor idén úgy hozta a sors, hogy visszatérhetek e csodás vidékre, elhatároztam, hogy ezt a templomot mindenképpen felkeresem, és megmutatom a férjemnek.

Bár már érkezésemkor tapasztaltam, hogy Bali nem ugyanaz a hely mint anno, valami mégis azt súgta, hogy ebben a templomban most sem fogok csalódni. Bár a sziget sokat veszített spiritualitásából, nyers szűziességéből, természetes bájából, ellepték (hogy sofőrünket idézzem) a party-turisták, a megérzéseim most sem csaltak meg. Ha lehet ilyet mondani, a tűz temploma nevéhez hűen egy cseppet sem hűlt ki, tán még inkább megperzsel, a lelkedbe ivódik ha belépsz kettéhasadt kapuján. A többi kegyhely turista-tömegével ellentétben néhány imádkozó helyin kívül csak mi voltunk. Áradt a nyugalom, szinte hívogatott, hogy mélyedjek el a hely szellemében. Szinte éreztem az istenek jelenlétét.

Az út szervezésekor csodálkoztam, hogy egyetlen helyi idegenvezető kínálatában sem szerepelt. Amikor még itthonról kapcsolatba léptem Gedével, és lefoglaltam a kirándulásainkat, a kívánságlistámra felírtam ezt a templomot is. Sofőrünk, Edy, minden kívánságunkat teljesítette, az összes helyre elvitt amit csak szemünk-szánk kívánt, sőt sokkal többre is, így természetesen eljutottunk erre az ősi helyre. És itt jön a csattanó: Edy , a tősgyökeres balinéz fiú akkor járt először ezen a helyen, én mutattam meg neki a szépségeit, én meséltem róla, tulajdonképpen én mutattam be neki.

Együtt csodáltuk a több mint 400 éves banyanfát, melynek ágai között magasan egy szerzetesi cella található. A fát Bali népe szentnek tekinti.

Együtt csodáltuk a belső szentély 11 emeletes Meru-tornyát, a Pura Kehen legszentebb szentélyét, amelyet a templomot védő istennek szenteltek.

Az elefántos bejárat.

Kedvenc patinás elefántjaim a bejáratnál.

Panoráma.

Kapudísz.

Kettéhasadt kapu.

Banyanfa gyökerek, Angkor-feeling.

Szerzetesi cella a több mint 400 éves banyanfa ágai között.

A fő szentély, a 11 szintes Meru-torony.

Áldozati kosarak.

Csúcs ez a hely.

Kedvenc elefántjaim 18 évvel ezelőtt. Tán kicsivel kevesebb rajtuk a moha.

Úton

Úton.

Avagy "on the road", ahogy nagy kedvencem Jack Kerouac mondaná ha még mondhatná.

Imádok úton lenni. Sokszor többet nyújt eljutni A-ból B-be, mint maga A vagy B. Ez különösen igaz Délkelet-Ázsiára. Rizsteraszok, rizsföldek, kókuszligetek, kávéültetvények, banáncserjék, karcsú ázsiai hegyek, apró, tradicionális falvak, iskolába igyekvő gyerekek, falusi templomok szegélyezik végig az utakat, melyekről nem szólnak az útikönyvek. Mégis sokkal jobban tükrözik a valóságot, mint bármelyik leírás.

Legjobb privát autót vagy tuk-tuk-ot bérelni sofőrrel (távolságtól függően), így az ember élvezheti a felfedezés szabadságát. Nincs kötve senkihez és semmihez. Délkelet-Ázsiában ez hihetetlenül olcsón megtehető, hisz nagyon olcsó az üzemanyag. A sofőrök sokkal többet nyújtanak mint egy egyszerű gépjármű vezető, egyben segítségünkre vannak mindenben. Nem csupán elvisznek oda ahova akarjuk, hanem ajánlanak is, segítenek a belépő jegyek megvételében, abban, hogy hogy mit érdemes még megnézni, olyanok akár egy idegenvezető. Rengeteget lehet tanulni tőlük kultúráról, történelemről és emberségből. Szinte kivétel nélkül jó barátaink lettek, Phat Phnom Penh-ben, Rocky Siem Reap-ben, Edy Balin, Izzy Yogyakartában, Hau Vietnámban.

Ráadásul bárhol megállnak az út mentén, ha az ember elkurjantja magát, hogy "beautiful". Így valóban kiélhettem a fotózás iránti szerelmemet, olyannyira, hogy a férjem szerint a masina hozzánőtt a fejemhez.

Balin.

Utak Balin.

Pálmaliget Balin.

Bali.

Útszéli szobor Balin.

Útszéli legelészés Kambodzsában.

Vidéki idill Kambodzsában.

Valahol Kambodzsában.

Forgalmi akadály Kambodzsában.

Vízibivaly Kambodzsában.

Mr. Phat és járgánya, aki Phnom Penh-ben való tartózkodásunk során nem csupán sofőrünk volt. Rengeteget tanultam tőle kultúráról, történelemről, a buddhizmusról és bölcsessége okán legfőképpen emberségből. Egyben szállodánk éjszakai portásaként is dolgozott. Végzettségét tekintve angol tanár, anno a Pol Pot rezsim miatt árván maradt kambodzsai gyerekeket tanította angolra Ausztráliában. Karitative.

A mindig mosolygós Rocky, fő tanácsadónk Siem Reap-ben és az angkori kirándulásaink során.

Úton Thaiföldön, Bangkokból a tengerpartra.

Rizsföldek, valahol Közép-Thaiföldön.

Vietnámi hegyek.

Ezt a Lady Buddha szobrot pillantottuk meg az út mellett Közép-Vietnámban, az ősi császársírok környékén.

Rizsföld Közép-Vietnámban.

Munka.

Vietnámi temető a rizsföldek mentén.

Síremlék egy vietnámi temetőben.

Madárijesztők Közép-Vietnámban.

Valahol Közép-Vietnámban.

A Besakih anyatemplom

A Besakih anyatemplom Bali legnagyobb és legszentebb templomkomplexuma. Misztikus hangulatát fokozza, hogy az állandóan párába burkolózó vulkanikus Agung-hegy lejtőin fekszik. Több mint 80 templomból áll, és a balinéz hindu vallást követő közösség legfontosabb spirituális központja.

Tornyai az Univerzum központját, az istenek lakhelyét, a Meru-hegyet szimbolizálják. Páratlan számú nádfedeles tetőrétegből állnak, minél több szintes egy torony annál szentebb.

Amikor ott jártunk nem voltak kegyesek hozzánk az istenek, először szemerkélt az eső, majd ömlött, így a fotók sem lettek olyanok mint szerettem volna.

Örök pára.

Bejárat az elmaradhatatlan kettéhasadt kapun.

Tornyok.

Ceremónia.

Belső templom, ahova nekünk tilos volt belépni, a fotó a kapuból készült.

Pihenő.

Dombormű.

Az elmaradhatatlan canang sari kosarak, a sziget legfontosabb spirituális szimbólumai. Ezeknek a kis virágokkal, rizzsel, füstülőkkel teli áldozati kosaraknak a kihelyezése a balinéz ember mindennapi elmaradhatatlan tevékenysége. Az isteneknek, a természeti szellemeknek és az őseiknek ajánlják fel, hogy kifejezzék hálájukat és tiszteletüket, és a védelmüket kérjék. Az áldozatok nem csupán a templomokban, hanem az utcán, a házak előtt, az autók szélvédőjén és a tengerparton is megtalálhatóak. Minden nap egy kis szertartás keretében meggyújtják a kosárban levő füstölőt, mely az égbe küldi az imákat.
Fantasztikus élmény egy ilyen napi szertartást látni, ahol az emberi gesztusok és az illatok egyvelege igazi spirituális hangulatot áraszt.

Herminek! Templomi csatornafedő.