Buszon

Gyerekkorom egyik kedvenc filmsorozata volt A buszon című angol komédia. A mai technikának hála férjem letöltött minden egyes epizódot, így örömmel nosztalgiázhattam. Hiába, ahogy az ember vénül, úgy lesz egyre szentimentálisabb, és egyre inkább jönnek elő a memóriájából a régi dolgok. Az már egy másik kérdés, hogy a frissekre meg egyre inkább nem emlékszik, na de ez van. Kíváncsi várakozással tekintettem a régi filmsorozatra, nem voltam biztos benne, hogy felnőtt fejjel is elnyeri-e a tetszésemet. Több filmmel kapcsolatban jártam már úgy, hogy gyerekkorom egykori kedvencét mai fejjel enyhén szólva is bugyutának találtam, és nem értettem, hogy anno mit ettem rajta. A buszon nem ilyen. Az angol humor az angol humor, az általa bemutatott fricskák pedig napjainkban is aktuálisak. Felnőtt fejjel ugyanolyan élvezettel, mosollyal néztem az egyes epizódokat mint több évtizeddel ezelőtt.

Sri lanka-i tartózkodásunk során rengeteg vidám, színes busszal találkoztunk, melyek a régi filmsorozatot juttatták eszembe. Először csak kívülről csodáltuk őket, megbabonázott az a fantasztikus kivitelezés, mely művészinek mondható. Valamiért a street artot, a művészien kivitelezett graffitiket juttatták eszembe ezek a járgányok, végül is valóban utcai művészetről van szó. 

Dambulla utcáin:

Az oroszlán, az ország jelképe:

A vörös indián:

Dambulla pályaudvarán:

A kamionok és a tuk-tukok is hasonlóan színesek. Sokkal vidámabb az élet:

Az ország első, ősi fővárosában, Anuradhapurában is színes buszok szállították a hófehér ruhás zarándokokat:

Az ország legszentebb városában, a fog ereklyét őrző Kandy-ben:

Úton-útfélen:

A mi kis falunkban, az óceánparti Habaraduwán voltak a legszínesebbek, legvidámabbak a járgányok. Tán ez is a nagy víz hatása.

Erről a művészien festett buszról a Varázsfuvola jutott eszembe:

Az óceán színei:

Meg a dzsungelé:

Verseny:

Van turbó járat is:

Aztán kevésbé csodáltuk, de szintén megbabonázva néztük, hogy egy-egy ilyen jármű mennyi embert képes elnyelni. Igaz, Sri Lankán elhízottakat nem igazán láttunk. Egy heringes konzervdoboz tartalma kiskutya füle ahhoz képest, ahogy a helyiek képesek egy buszba bepréselődni. Hiába voltak vonzóak a színes buszok, ez utóbbi miatt a szigeten töltött első napjainkban szilárd meggyőződésünk volt, hogy ugyan lelkes, de szigorúan csakis külső szemlélői maradunk a vidám járgányoknak.

Vajon hányan férnek be egy buszba? A dambullai pályaudvaron:

Aztán eljutottunk a tengerparti Habaraduwába, ahol szállodai szomszédaink, egy végtelenül kedves holland pár lelkesen mesélte, hogy mekkora élmény a sri lanka-i buszozás. Mindezt videó felvételekkel is alátámasztották. Színek, cikázó fények belül is, zenei aláfestéssel. Igaz, Habaraduwán nem annyira zsúfoltak a buszok, mint amerre előtte jártunk. Addig-addig mutogattak és lelkendeztek, hogy egyre inkább izgatott minket a dolog. Különben is, kezdtük megszokni az ország pezsgő ritmusát, egyre inkább mertünk és akartunk is kiszakadni a biztonságosnak tartott komfortzónánkból. Kalandra vágytunk, gondoltuk, hát megkaphatjuk. Különben is szeretünk vegyülni a helyiekkel és felvenni az életstílusukat.

Egy kis buszmegálló a Galle megyéhez tartozó Habaraduván:

Habaraduwa buszpályaudvara szingaléz, tamil és angol nyelven kiírva:

A pályaudvaron a buszokkal összeöltözött színes, vidám tuk-tukok várják utasaikat:

Kínálkozott is alkalom, hogy ne csak úgy, cél nélkül buszozgassunk, bár az sem lett volna rossz opció. Mivel a habaraduwai tengerpart csodás ugyan, de a hatalmas hullámok miatt strandolásra alkalmatlan, eleve át akartunk menni a békés, csendes vizű Unawatunára. Akkor kalandra fel, irány a buszpályaudvar. Menetrendet nem találtunk, aztán megtudtuk, hogy olyan nem is létezik. Megvárják, amíg kellő számú utas gyűlik össze, akkor elindul a járat, és jön a következő. Ha belegondolunk ez így gazdaságos, az ázsiai népek meg úgysem rohannak úgy mint mi, amikor odaérnek valahova, akkor majd ott lesznek. 

Ezzel a csodás festésű busszal (is) utaztunk. A White Bird, a Fehér madár a Sri Lanka büszke népét jelképező oroszlánokkal:

A buszok sofőrjei készségesen segítettek, hogy melyik járatra szálljunk fel. A járgányok többsége belülről ugyanolyan színes mint kívülről. Sőt, még villogó fények is vannak, szól a zene, mintha valami diszkó lenne. Holland szomszédaink videója nem csalás, nem ámítás volt. A sofőr nyugodtan üldögél, várja a megfelelő számú utast. A már a buszon ülők szintén nyugodtan várakoznak, senki nem idegbeteg, nem szólogat be, nem jár keze-lába, majd indulunk amikor eljön az ideje. Színes belső tér, színes utasok, vidám hangulat. Nem hiába, Ázsia az Ázsia, mindig mondom, hogy a nyugalom szigete. Aztán megérkezik a kalauz is, aki majd menet közben szedi be a filléres viteldíjat. Jegy nincs, bizonylat nincs, minek pazarolni a papírt. 

Felszálltunk a Fehér madárra. A sofőr nyugodtan várakozik:

A belső festés ugyanolyan vidám és művészi mint a külső:

A sofőr mögött egy Buddhát ábrázoló kép színesen villogó keretben:

Gyülekeznek az utasok:

Mi is türelmesen várakozunk, az unawatunai beach megvár:

Sofőrünk a visszapillantóban:

Az a fehér kör az egyik hangszóró. Szól a zene, szabadság, boldogság:

A sofőr mellett, a szélvédő előtt egy kis oltár. Buddhista és hindu motívumok keverednek az ország építészetét szimbolizáló kis szobrocskákkal. Van Buddha-szobor, meg Ganésa, az elefántfejű hindu isten. Van az épületek bejáratánál levő, az ősi fővárosokban megismert, védelmet biztosító holdkő miniatűr, meg a hasonló funkciót betöltő őrkő. Ez utóbbiból kettő is. Aztán ott vannak a Sri Lanka büszke népét szimbolizáló oroszlánok. Jó tudni, és biztonságérzéssel tölt el, hogy az út során több vallás istenségei, na meg szinte az összes őrző-védő szimbólum vigyáznak majd ránk. Na meg a sziget szinte mindenféle felekezeti hovatartozású utasa (a lakosság legnagyobb része buddhista vagy hindu) megtalálja a saját.vallási jelképeit. Éljen a tolerancia, az elfogadás és a vallásszabadság! Az oltár előtt friss virág, melyre a kalauz körülbelül öt percenként vizet permetez. Ez is a feladatai közé tartozik.

Az oltár. Buddha, Ganésa, holdkő, őrkövek, oroszlánok, friss virág. Jobb oldalon az a kis szórófejes palack szolgál a virág friss vízzel való permetezésére:

Aztán elindulunk. Jön a kalauz. Kéri a filléres viteldíjat, csakis készpénzben. Nincs aprónk, nem kérünk vissza, de ő visszaad. A rend az rend. Szól a zene, futkosnak a fények, mellettünk elsuhan az óceánpart, mely mindenfelé más és más, színes, mint a buszok. Kék, zöld, békés, hullámos, pálmafás vagy kopár. Útközben új arcait ismerjük meg a szigetnek. Mellettünk tuk-tukok, autók, kerékpárosok tömege halad, hol dudálva, hol előzgetve, kész kavalkád az egész, még sincs baleset. Tudom, Buddha és Ganésa vigyáznak ránk. 

Kék busszal is utaztunk:

Itt fenn villogtak a színes fények:

Zavartalan a kilátás, még az ablaküveg sem akadályoz, éljen a természetes légkondi! Az ablakok nyitva, kellemes levegő enyhíti a trópusi hőséget. Szegény ország lévén se a tömegközlekedési eszközökön, sem a taxik túlnyomó többségében nincs klíma, amit bevallom, nagyon díjaztam. Ez egész Dél-Ázsiára (Sri Lanka, India) jellemző. Szemben Délkelet-Ázsia országaival, ahol minden abnormálisan túlklímázott. Thaiföldön, Malajziában, Indonéziában, Vietnámban nem úszható meg a légúti betegség ha bármilyen közlekedési eszközre száll az ember, vagy uram bocsá' bemegy egy boltba. A taxik, buszok, metrók, vonatok, üzletek olyan szinten vannak túlhűtve, hogy beülve vagy belépve az ember azt hiszi, hogy eltévedt és valamiféle fagyasztókamrába került. A kinti 30 vagy sokszor inkább 40 fokos melegből hirtelen 15 fokba kerül, mindezt leizzadva, csuromvizesen, aligruhában. Szó szerint megfagy a vér az ereidben, és menekülnél kifelé, mondván inkább a pokol tüze. A felsorolt országokban mi sem úsztuk meg, az utak második felét lázasan, gyengén, iszonyú torokfájás közepette, a köhögéstől fulladozva töltöttük. Mindezt a melegben. Micsoda kitolás! Később, a tapasztalatok miatt hiába próbáltam meg védekezni, és mindenhova kabáttal a kezemben meg zárt cipőben menni, az sem védett meg. Na ja, a légkondi még fel is kavarja a kórokozókat, melyek ellen ráadásul mi védtelenek vagyunk. Dél-Ázsia emiatt is maga volt a paradicsom. No klíma, no betegség. 

A kalauz készségesen segített, intett, hogy hol kell leszállnunk. Ez a procedúra megér egy külön misét, kész bűvészmutatvány. A busz nem áll meg - minek ilyen haszontalan dolgokra pazarolni az időt - csupán lassít. Jó időben előre kell menni leszállási szándék esetén, és az alsó lépcsőfokra állni, úgy, hogy közben gyakran nyitva van az ajtó is. Aztán amikor a járgány sebessége csökken, egy hirtelen mozdulattal leugrani az egyébként igen magasan levő alsó lépcsőről. A kézben cipelt csomag csak ront a helyzeten. Mivel az unawatunai strandra buszoztunk, mindkét kezünk tele volt strandcuccokkal, így cirkuszi mutatványként éltem meg az utazás befejező mozzanatát. Csoda, hogy még élek. Elgondolkodtatott, hogy a helyi idősek vajon hogy szállnak le. Elmondom, nálam sokkal ügyesebben. Mondtam én, hogy a tengerparti népek a legegészségesebbek. 

A buszozás utolsó része sem vette el a kedvünket a kalandos utazástól, két nap múlva ismét buszra szálltunk, már mint rutinos utasok.

A mi kis falunk

Habaraduwa. Két hetet töltöttünk ezen a sri lanka-i településen, melynek képeslapra illő partjait az Indiai-óceán mossa. 

Álmos kisváros, de mégis a szívünkbe lopta magát. Nem csak a végtelen óceán miatt.

Habaraduwa nincs tele turistalátványosságokkal, Habaraduwa nincs tele turistákkal. Ennek ellenére, vagy talán éppen ezért a szívünk csücske lett. Egy pillanat, egy hangulat, egy kies sikátor, egy véletlenül felfedezett parányi részlet, egy, a helyiekkel folytatott néhány szavas beszélgetés, egy mosoly sokszor jobban elvarázsol, mint a turistanevezetességek összessége, mert mindegyik ilyen pillanat egyedi, megismételhetetlen, csakis a miénk és mindig a miénk marad. Habaraduwán az első perctől otthon éreztük magunkat. Rövid időn belül tudtuk, hogy hol érdemes a napi betevő királykókuszt megvenni, hogy a strandon a szomjunkat oltsa, és a párás melegben kipárologtatott raktárainkat folyadékkal, valamint ásványi anyagok és nyomelemek halmazával töltse fel. 

Itt vettük meg a mindennapi betevő királykókuszt. Na meg a trópusokon szintén egészségvédő banánt is, mely óv a hasmars ellen. Divatosan fogalmazva szupergyümölcsök gyűjtőhelye:

Óceánparti szomjoltó:

Ha tudnánk fára mászni, vagy lett volna kéznél egy létra, akár magunk is leszüretelhettük volna a királykókuszt az óceánparti fákról, ahol bőségesen érett. Az már más kérdés, hogy hogyan bontottuk volna fel, mert se macsétánk, se gyakorlatunk nincs:

Itt is bizonyítást nyert a még anno Malajziában megtanult bölcsesség, miszerint soha ne állj kókuszpálma alá:

Igen hamar tudtuk azt is, hogy hol a legfinomabb a keskeny, sri lanka-i kenyér, melyik zöldségesben a legjobb válogatni a hagymát, paprikát, mandarint. 

Kedvenc pékségünk, ahol igen finom sri lanka-i kenyér is kapható a rengeteg süteményen kívül:

Olyan édes hagymát mint ebben a zöldségesben szoktunk venni még sosem ettünk. Az a kis fekete műanyag tál az áru tetején a bevásárlókosár:

Minden napi élmény volt a vidám, színes, zenés buszok látványa, melyek festése felér egy képzőművészeti alkotással, és amelyeket ki is próbáltunk. Akkora kaland volt, hogy megér egy külön posztot.

Reggelente már ismerősként üdvözölt az útszéli szárított hal árus, a pék, a zöldséges. Befogadtak. Mintha mi is a kis település lakói lettünk volna.

Útszéli szárított hal árus. Mégiscsak óceánparton voltunk:

Már ismerősként üdvözöltek a zöldségesek, ahol a legfrissebb portékákat vásároltuk. Éles szeműek figyelmét felhívnám az ártáblákra, igen könnyű számolni, ugyanis egy sri lanka-i rúpia körülbelül egy forintnak felel meg.  "Kissé" olcsóbb arrafelé az élet. Nekünk...

Egy kis dzsungelben laktunk, pálmákkal, virágokkal, trópusi növényekkel volt beszőve még az erkélyünk is, melyek vidám lakói, a békés, bohóc, fekete arcú majmok napi szinten cirkuszi előadással kápráztattak el, igazi majomparádéban volt részünk. 

Egy kis dzsungelben laktunk. A sűrű növényzet olyan kellemes árnyékot adott, hogy a szállodánk területén nem is éreztük a kint tomboló kánikulát:

A háttérként szolgáló ég valószínűtlen kékje és a zöld minden létező árnyalata jelen volt a kis dzsungelünkben:

Erkélyünk kókuszpálmákkal és az elmaradhatatlan fotóstáskámmal:

Itt is érett kókusz rendesen, az erkélyünkön üldögélve időnként eszembe jutott, hogy az ősi bölcsesség, miszerint ne állj kókuszfa alá, ülés esetére is igaz-e...

Kilátás az erkélyünkről:

Ott fenn, a másodikon laktunk:

Esti fények:

Kerti pihenőhely:

Egy kis vízesés az éles reggeli fényben:

Titkos kapuk:

Lenyűgöző trópusi dísznövény, a piros gyömbér:

Stílusos kerti zuhany bambuszból:

Kerti pihenő trópusi párában:

Ez a kis csinos szélhárfa aláfestő zeneként szolgált a trópusi madarak vokálja és társbérlőink, a majmok rikoltozása mellé:

Aztán egyszer csak megpillantottam egy, az ágakon pihenő majmot. Egyelőre csak a távolban:

Reggeli közben vidám parádéval köszöntöttek a dzsungel lakói, húsznál is több fekete arcú majom tartott Tarzan ugrásait meghazudtoló bemutatót. Rikoltozásuk a trópusi madarak vokál kíséretével az erdő szívet-lelket melengető zenéje. Aztán már annyira közel merészkedett a majomsokadalom, hogy az erkélyünk korlátján folytatták a cirkuszi mutatványt, némi vigyort véltem felfedezni az arcukon. Nisantól, fantasztikus dambullai sofőrünktől megtanultam, hogy a fekete arcú majmok a jó majmok táborát erősítik, ami annyit jelent, hogy a lopás még nem tartozik a fő profiljaik közé. Ellentétben a  makákókkal, akik előtt nincs biztonságban napszemüveg, fülbevaló, fényképező, telefon. Na meg bármiféle étel. Utóbbiak okos jószágok, a lopás tanult magatartásformájuk, ugyanis rájöttek, hogy ha elveszik az ember értékeit, azzal a főemlős zsarolhatóvá válik, és élelmiszert ajánl a túszul ejtett tárgyakért. Nem aggódtam, mert ha Nisan azt mondta, hogy a fekete arcúak nem lopnak, akkor ez úgy is van. Fantasztikus látvány volt az ágakon ugrálás, korláton üldögélés, majomvigyor reggelire a párás, só és virág illatú melegben. Úgy éreztük magunkat az erkélyünkön üldögélve mint egy szabadtéri cirkusz páholyában.

Úgy tűnt, hogy a helyiek mellett társbérlőink, a fekete arcú majmok is befogadtak, hisz egyre közelebb merészkedtek, és gombszemeikkel látható érdeklődéssel szemléltek. Mintha gyakorolták volna a farkasszem nézés helyett a majomszemezést:

Keleti kényelem délen:

Kötéltánc:

Kukucs. Először csak felmérve a terepet az erkély melletti pálmákról kukucskáltak be:

Aztán valószínűleg veszélytelen minősítést kaptunk, mert egyikük elfoglalta az erkélyünk korlátját:

Később a család is felsorakazott a legbátrabb mögött:

Ezt a piros arcú ceyloni makákót még Dambullában fotóztam. A fekete arcú majmokkal ellentétben a lopós társasághoz tartozik, bizonyítékképpen éppen egy elcsent királykókuszt csemegézik:

A teraszon elfogyasztott csodás, sri lanka-i reggelik után (mely szintén megér egy külön posztot) lesétáltunk az óceánpartra. A körülbelül tíz perces gyaloglás kellett is ahhoz, hogy a bőséges früstüköket lemozogjuk, különben igen nagy gondban lettünk volna az út további részén azzal, hogy hogyan férünk bele a bőröndben velünk utazó ruháinkba. 

Férjem jóllakott óvodásként a bőséges reggeli után:

 

Az apró, édes banán, a pisang, reggelim kihagyhatatlan eleme lett:

Csak ízelítőül álljon itt két isteni édesség, melyek a sri lanka-i reggelik népszerű ételei. Gombóc Artúr alteregójaként mi mást is mutathatnék be? Az első legnagyobb kedvencem, a sri lanka-i palacsinta. Tésztája rizslisztből és kókusztejből készül, annyira könnyű és puha, hogy szinte szétomlik a szájban. Gyönyörű sárga színét egy csipetnyi kurkuma adja. Tölteléke fűszeres, karamellás-kókuszos. Frissen reszelt kókuszból készül, melyet pálmamézzel karamellizálnak, fűszeres ízét egy kis ceyloni (mely legjobb a világon) fahéj és némi kardamon adja. Annyira megszerettem, hogy a kiadós tojásos-pékárus-sós svédasztalos reggeli és a záró pisang között volt, hogy négyet is elfogyasztottam belőle:

A másik kedvencem a különleges halapa, mely egy hagyományos, gőzölt sri lanka-i édesség, melyet kávéhoz fogyasztanak. Kissé ragadós tésztája köleslisztből készül, tölteléke szintén frissen reszelt kókusz, pálmaméz és fűszerek. A tészta masszáját illatos levélbe lapítják, majd ebben gőzölik készre. Így is tálalják. Első találkozásunkkor azt hittem, hogy a levél is a fogyasztandó étel része, így elkezdtem bekebelezni. Aztán, mivel nem okozott gasztronómiai élményt, gyanús lett, és megkérdeztem róla a szálloda dolgozóit. Teljes komolysággal, bármiféle kinevetést mellőzve felvilágosítottak, hogy a levél tálaláskor csak a kiszáradástól védi az ételt és a dekoráció része. Sebaj.

Szóval Sri Lanka már csak a kulináris élvezetek miatt is megér egy látogatást.

A végtelen vízhez először egy helyiek által lakott házakkal, virágokkal, pálmákkal övezett kis ösvényen vezetett az utunk, valóban olyan volt akár egy kis falu. Szeretünk belecsöppenni a valódi életbe, lemenni a turistatérképről, feltérképezni a környék utazók számára fehér foltjait, és nem izgat a mindennapokat elpalástoló valótlan máz. 

Kikanyarodtunk átmeneti otthonunkból, a Nirmala Villából:

Kókusz és banán mindenfelé:

Takaros porták:

Apró, de annál figyelemreméltóbb részletek:

A helyiek:

Pár nap elteltével a helyiek már ismerősként üdvözöltek, és lelkesen magyarázták, hogy a portáik előtti virágok közül melyik micsoda. 

Koszorúfa virága:

A koszorúfa virága hervadás után elszárad, és barnás színben pompázik tovább:

Kókusz mindenfelé minden mennyiségben:

A banán virága:

Két apró banánfürt:

A mangófa virága:

Hófehér frangipani:

Hibiszkusz mindenféle színben:

A csodás, egzotikus rákollóvirág:

Ixora vagy tűzvirág:

Vörös gombgyömbér:

Pókliliom:

Murvafürt:

Egyéb apró szépségek:

Aztán a kis utcából kikanyarodva a kisváros főútja következett, boltokkal, gyümölcsös-, és mivel tengerparti településről van szó, halas standokkal. 

A főutca:

Iskolába menet:

Esernyő helyett napernyő:

Gyümölcsös standok. Érdemes figyelni a háttérként szolgáló street art-ra, a graffitikre, melyek például felhívják a figyelmet arra, hogy védd a világot:

Meg védd az elefántokat:

Gyümölcsös bódék:

Kedvenc kávézónk:

Színes éttermek:

Pizza is kapható. Tésztája ugyan kissé édes, az olaszok sírva menekülnének, de nem is Olaszországban vagyunk:

Elsétáltunk a helyi buszmegálló előtt (Habaraduwa Galle kerületben található), mellette kapható a legédesebb mandarin:

Aztán könyvesbolt, háztartási cikkeket árusító üzlet következett. Volt játékbolt, ahol kissé bizarr, rózsaszínű és lila plüssmackókat árultak. Először furcsák voltak ezek a jószágok, de aztán megszoktam, mert nem csak egész Sri Lankán, hanem következő állomásunkon, Indiában is ezekben a színekben pompáztak a teddy bear-ek. Mintha a rózsaszínű my little pony-t  házasították volna a mackó néppel. Fura elképzelése van a dél-ázsiai lakosságnak a medvékről, pedig arrafelé is élnek mackók. 

Később, az indiai Agrában már meg sem lepődtünk a rózsaszínű mackón:

Aztán áthaladtunk Habaraduwa vasútállomásánál a síneken: 

Sri Lankán minden három nyelven van kiírva, mint a fenti helységnév táblán is látszik A szigetnek két hivatalos nyelve van, a szingaléz és a tamil, az angol bár nem hivatalos nemzeti nyelv, de összekötőként funkcionál, és a turisztikai helyeken és a kereskedelemben is széles körben beszélik. Az utca embere is meglepően jól elboldogul angolul, és a feliratok harmadik sora mindig angol nyelvű. Érthető, hisz Sri Lanka egyik legfőbb bevételi forrását a turizmus adja. Így az országban bárhol járva igen könnyen eligazodik az utazó. Az első helyen a feliratokban mindig a szingaléz nyelv szerepel, mint a lakosság többségének az anyanyelve, így ez a domináns helyi nyelv. A szingalézek főként az ország középső és déli részén élnek. A feliratokon második helyen szereplő tamil a helyi tamil kisebbség hivatalos nyelve, mely a szigeten a szingalézzel azonos státusszal bír. Így is lehet. A tamilok Dél-Indiából, Tamil Nadu államból érkeztek (ha minden jól megy, és velünk lesznek az égiek, jövő februárban már az indiai Tamil Nadu államról is írhatok), és napjainkban főleg a sziget északi és keleti részét lakják.

Még a vasúti sínek mellett is banán terem:

Kilátás a peronról a takaros portákra:

A vasútállomás után a buszpályaudvar következett, vidám, színes buszai annyira elvarázsoltak, hogy egyik kedvenc foglalatosságom lett az ottani ácsorgás és szájtátva nézelődés. 

Turbó:

Utasok. Sáfrányruhás szerzetesek stílusos színű napernyővel:

A színpompát fokozta a pályaudvar mellett utasra váró tuk-tuk-ok szintén színes sorfala. Mennyi szín, mennyi vidámság, mennyi mosoly még a rohanó hétköznapok és sokszor bizony anyagi szegénység közepette is. Ezért (is) szeretlek Ázsia.

A buszokat nézve időnként felpillantottam a hatalmas madárcsicsergés forrása felé. A villanypóznákon úgy ültek a galambok, mint kottában a hangjegyek.

Kakukktojás:

"Egy, csak egy legény..."

Habaraduwa óceánpartja szintén nem turistás. Békés, csendes, pihentető, hatalmas hullámai ellenére is. Apró homokos partja a vízbe nyúló kecses pálmákkal festői, képeslapra illő, olyan, mint amilyennel az utazási irodák próbálják eladni a tengerparti útjaikat. A különbség annyi, hogy Habaraduwán ez a valóság, és nem holmi fotoshoppolt, kiszínezett katalógus. 

Habaraduwai valóság. Azt hiszem ez a földi paradicsom:

Hatalmas hullámai miatt a kisváros partjainál az óceán nem alkalmas fürdőzésre, de a látvány és a hangulat mindenért kárpótol. 

Hatalmas hullámok, az óceán morajlása zene füleimnek:

A csend, a nyugalom, a kevés turista számunkra csak emelték a fényét, a tradicionális halászhajók, a kócsagok, a part menti pálmák mellett az egyéb, különleges fák még inkább fokozták a hely kisugárzását. 

Béke és nyugalom:

Óceánparti kócsag:

Az óceánpartot dús növényzet szegélyezi. Természetesen a víz felé hajló ikonikus kókuszpálmákból sincs hiány:

Kenyérfa és termése, a kenyér gyümölcs:

Az imádott illatos frangipani:

Csavarpálma és termése, a hala gyümölcs. Amikor az ember először megpillantja  ezt az érdekes termést, elgondolkodik, hogy vajon ez most egy óriási fenyőtoboz, csak valahogy a színe nem stimmel, vagy inkább egy mutáns ananász:

Itt még az óceánparton henyélve sem lehet éhen halni.

Ha egyszer óceán, akkor halászat is. Imádom a tradicionális halászhajókat, mellyel az út elején, Negombóban már találkoztunk. Nem csak dekorációk a festői parton, bár annak sem utolsók, hanem a mai napig használatban vannak. Egyetlen fatörzsből faragott, kitámasztóval ellátott csónakok, melyek a katamaránokhoz hasonlatosak, de csak az egyik oldalukon található a kitámasztásra szolgáló talp, így kissé fura, még sehol máshol nem látott aszimmetrikus az ábrázatuk. A tradicionális, kitámasztóval ellátott halászhajók:

Az alábbi két képen talán jobban érzékelhető a csupán egy oldali kitámasztás:

"Hej, halászok, halászok, mit fogott a hálótok?"

Százféle szemmel nézett ránk a végtelen óceán, attól függően, hogy mikor látogattuk meg. Napsütéses nappalokon égszínkék szemmel figyelt, majd átcsapott türkizbe, párás napokon hófehérrel. A tűző nap arany színt kölcsönözött neki, naplementekor pedig kissé narancsvörösben csillogott.

Égszínkék:

Misztikus párában:

Türkiz:

A naplemente aranyló vöröse:

Nem győztem betelni a napkoronggal. Csak álltam és csodáltam, azt hiszem ennyi elég a boldogsághoz:

Nagy vágyam volt megnézni Sri Lanka méltán híres teknőseit. Nem messze tőlünk volt a talpei Turtle Beach, avagy teknős strand, ahol együtt lehet úszni a hatalmas példányokkal. Egyik nap felkerekedtünk, hogy valóra váltsuk ezt a bakancslistás álmomat is. Sajnos későn érkeztünk, nem erősségünk a korán kelés, na meg nem akartuk kihagyni a palacsintás reggelit sem, a teknősök már elmentek. De sebaj, így is megérte az óceánparti séta. Egyrészt lemozogtuk a bőséges reggeli egy apró töredékét, másrészt csodás panorámában volt részünk a séta során, valamint a teknős strand teknősök nélkül is pazar, egész más mint a habaraduwai. Nem jobb, nem rosszabb, más. Úgy látszik, hogy a teknősök a sziklás partszakaszokat kedvelik, mert itt ebből akadt bőven. A köveken az óceán habjai úgy zúdultak alá mintha mindenfelé vízesések lennének.

Helyi gyerekek a sziklák alkotta medencékben. Valószínűleg ismerik a sodrást, és azt is, hogy a köveken hova szabad lépni:

Önjelölt idegenvezetőnk bármennyire igyekezett is, sajnos teknősöket nem tudott mutatni, de a sziklákon élő fekete tengeri sünt igen:

A teknősökről azért nem mondtam le, mert ha az égiek is úgy akarják, jövő januárban Sri Lanka tengerpartja visszavár...

A parton mindenfelé Sri Lanka méltán  büszke népének csodaszép, csupaszín  zászlaját lengette a sokszor erős szél. Bár a szigeten évezredekkel ezelőtt, még az ember megjelenése előtt kihaltak az ősi oroszlánok, a zászló központi eleme mégis a sörényes vadállat. Az oroszlán ugyanis Sri Lanka őslakosságát, a szingaléz népet és a nemzet szilárdságát jelképezi. (A singha szó oroszlánt jelent.) A kard az ország függetlenségének, a kard markolata a négy őselemnek (föld, tűz, levegő, víz) a szimbóluma. Az oroszlán göndör sörénye a bölcsességet és a meditációt, orra az intelligenciát, két mellső lába pedig a gyógyítás tisztaságát jelképezi. 1950-ben a sziget többi népcsoportjának színei is rákerültek a lobogóra, a zöld a muzulmánokat, a narancssárga a tamilokat jelenti. Ismét mondom, mint a nyelvhasználatnál, hogy így is lehet. Felülemelkedni a sok jót nem termő nacionalizmuson, és bölcsen elfogadni. Elfogadni a más bőrszínt, felekezeti hovatartozást, nemi identitást. Mert egyik sem jobb vagy rosszabb, csupán más. És ez az amitől nem fekete-fehér, nem monoton szürke, hanem színes a világ. Ázsia engem is megtanított az elfogadásra, sokat tanultam az öreg kontinenstől, tán picit bölcsebb is lettem. Nem, nem bölcs, ahhoz nagyon sokat kellene még tanulnom és tapasztalnom, de máshogy látom a világot, mások lettek a prioritások. Levetkőztem sok belénk plántált előítéletet, mellyel az itthoni társadalom az idétlen konvenciói által szinte gúzsba kötött, és szabadabbnak érzem magam. Visszatérve a zászlóhoz, a sarkok levéldíszei annak a szent bódifának a leveleire emlékeztetnek, mely alatt ülve Buddha megvilágosodott.

Sri Lanka isteni söre is az oroszlánról lett elnevezve:

Még a Fehér Madár nevű buszra is sörényeseket festettek:

Egy ismerősöm azt mondta, hogy a tengerpart az a hely, ahol nem lehet meghalni. Ha ez így, ebben a formában nem is teljesen igaz, de van benne valami. Egy tanulmány ugyanis alátámasztotta, hogy a tengernél élő emberek élettartama a leghosszabb. Köszönhető ez annak, hogy a sós, párásabb levegő igen egészséges a testnek, a napfény feltölti az immunerősítő D-vitamin raktárakat, a végtelen víz látványa pedig a lelket is ápolja. Aztán ehhez jön még a hely sajátosságai miatti egészséges étrend, a sok hal és gyümölcs fogyasztása. Szóval irány a tenger, sose halunk meg!

Óceán, napfény, homok, szabadság, boldogság:

A sós, párás levegőtől begöndörödött hajjal:

Sri Lanka és a napfény visszavár:

Az óceán sós vízében való bőr- és lélekbarát úszkálást is megoldottuk, időnként tuk-tukkal vagy egy színes, vidám busszal átruccantunk a közeli, sokkal úszásbarátabb, békésebb vizű, emiatt egyben sokkalta turistásabb Unawatunára, ami majd egy következő bejegyzés témája lesz. 

Unawatuna nyüzsgő strandja:

Így minden megvolt ami egy tökéletes nyaraláshoz kellett.