Szerelmeim

Gyerekek

Gyerekek a nagyvilágban.

A gyereknap apropóján.

Portré.
Kislány autentikus viseletben a balinéz Tenganan Pegringsingan faluban.

Generációk. Hegyi törzs, Chiang Mai, Észak-Thaiföld.

Játék. Penang, Malajzia.

Hua Hin, Thaiföld.

Yogyakarta, Indonézia. (Az én gyerekemet fotózd!)

Fiume, Horvátország.

Szappanbuborék. Saigon, Vietnám.

Rózsaszín világ. Saigon, Vietnám.

Stílusos kalapban. Hoi An, Vietnám.

Elmélázva. Hoi An, Vietnám.

Pórázon...
Nem kell rosszra gondolni, egy 10 milliós metropolisz forgalmas buszpályaudvarán nem árt az óvatosság. Bangkok, Thaiföld.

Ha nekem kellene rangsorolni a világ legszebb látnivalóit, igen előkelő helyen végeznének a festői ázsiai rizsteraszok. A karcsú pálmákkal övezett, buja zöldellő gabona csodálatos látvány. Talán ezért alakult ki különös vonzalom a rizsteraszok és köztem, már-már szerelemnek nevezhető.

Amikor 18 éve először jártam Balin, rögtön beleszerettem ebbe a csodába. Akkor csak távolról, a panorámában volt alkalmam gyönyörködni, most viszont sétálhattam is a teraszok között. Ez csak fokozta a szerelmet. Először a Tegalalang rizsteraszt jártuk be, ez az ültetvény tán a legnépszerűbb az istenek szigetén, ami sajnos azzal jár, hogy a rengeteg turistát kiszolgálandó éttermek, pénzváltók, gumikacsás medencék lepték el. Szerencsére sofőrünk, a helyi Edy, ismert egy hátsó bejáratot, így lehetőségünk volt megcsodálni naturisztikus valójában, és zavartalanul élvezhettük a látványt, a párás trópusi levegőt, az illatokat, a madarak rikácsolását és mindent mi szem-szájnak-orrnak fülnek ingere.

A rizstermesztés legalább kétezer éve a balinéz kultúra része, Indonézia a világ harmadik legnagyobb rizstermelője. Termesztése öt hónapig tart. Az új gabona ültetése előtt a kizsákmányolt földet meg kell trágyázni, ami úgy történik, hogy a földeket elárasztják vízzel, majd felszántják. Az ültetést aztán kézzel végzik, egyenként minden tövet. A teraszos elrendezés tulajdonképpen egy öntözőrendszer.

A rizs termesztése igen kemény munka. Egész nap a vízben állva, hajlongva, szúnyogok és sokszor bizony kígyók társaságában. Bevallom, különösen az utóbbitól tartottam egy kicsit, de szerencsére nem találkoztunk egy csúszó-mászóval sem. A vérszívókat pedig sikeresen elriasztottam a helyi boltokban kapható cuccal, így Dengue-láz mentesen tértünk haza. Különben is bátor vagyok, meg mindennek ára van. (Csak zárójelben teszem hozzá, hogy lássátok mennyire bátor vagyok, hogy anno Thaiföldön tanúja voltam, amikor egy rizsföldi munkást megmart egy kígyó, és kocsival rohantak vele a kórházba.)

A kemény munka ott folytatódik, hogy a betakarított rizsszemeket 20 kilós zsákokban a fejükön szállítják.

Nem is sejtjük, nem is gondolunk bele, hogy milyen kemény munka áll minden egyes tányér rizs mögött. Mióta tanúja voltam mindennek, igen megbecsülöm, igencsak értékelem a fehér szemeket.

Út a teraszok között.

20 kilós rizses zsákok.

Kemény munka.

Érik a rizs.

Háztetők.

Szeretlek Bali.

Szentély.

Az elmaradhatatlan canang sari kosarak, a sziget legfontosabb spirituális szimbólumai. Ezeknek a kis virágokkal, rizzsel, füstülőkkel teli áldozati kosaraknak a kihelyezése a balinéz ember mindennapi elmaradhatatlan tevékenysége. Az isteneknek, a természeti szellemeknek és az őseiknek ajánlják fel, hogy kifejezzék hálájukat és tiszteletüket, és a védelmüket kérjék. Az áldozatok nem csupán a templomokban, hanem az utcán, a házak előtt, az autók szélvédőjén és a tengerparton is megtalálhatóak. Minden nap egy kis szertartás keretében meggyújtják a kosárban levő füstölőt, mely az égbe küldi az imákat.
Fantasztikus élmény egy ilyen napi szertartást látni, ahol az emberi gesztusok és az illatok egyvelege igazi spirituális hangulatot áraszt. Szent hely a rizsteraszokon.

Egy szál rózsa. Soha egyetlen szálat sem láttam Délkelet-Ázsiában, itt is ez az egyetlen mosolygott ránk.

Kávéültetvény

Kávéültetvény.

Duplán is vonzott. Egyrészt a hely természeti szépsége miatt, másrészt a kávé iránti szeretet okán. Reggelente kész szertartás itthon a fekete ital elkészítése. Csakis frissen őrölt babokból készül. A férjem ehhez ragaszkodik. El kell ismernem, hogy egészen más az íze így, a konyhában terjengő illatorgiáról már nem is beszélve.

Szóval nagyon örültem, hogy eljutunk egy igazi kávéültetvényre Balin. Nem is akármilyenre, egy olyan helyre, ahol a világ legdrágább kávéja, elegánsan szólva a Kopi Luwak, ismertebb nevén a macskasz@r kávé készül. (A kopi indonézül kávé, a luwak pedig a cibetmacska neve.)

Az ültetvény csodás környezetben, elegáns, kecses pálmák és buja zöld rizsteraszok ölelésében fekszik, érzed a bőrödön a trópusi, párás levegőt. A kávén kívül több más kulináris élvezeti forrás termesztésével is foglalkoznak, ilyen például a kakaóbab (nagy kedvencem, a csokoládé nélkül keserű az élet), a fűszernövények közül a bors és a fahéj, valamint a banán.

De térjünk a lényegre, vagyis hogy hogyan lesz a macskából kávé. A probléma ott kezdődik, hogy a cibetmacska a nevével ellentétben nem is macskaféle, hanem egy ahhoz nagyon hasonló állat. A legfőbb tulajdonsága azonban a kávé szeretete. Próbálták nekünk bemutatni, de éjszaka aktív állatként fényes nappal nem volt túlságosan kommunikatív, és semmiféle unszolás ellenére nem volt hajlandó a kamerába mosolyogni. Kissé úgy festett, mintha nagyon is tudatában lenne hatalmas értékének, és nem ereszkedett le hozzánk, egyszerű földi halandókhoz. Naplemente után viszont vígan csemegézi a kávészemeket, és innen kezdődik a legdrágább kávé története. A holland gyarmati időszakban kezdődött minden. Mivel a kávé nagy értéknek számított, ezért megtiltották a helyi lakosoknak, hogy a leszüretelt kávébabokat saját maguk fogyasszák el. A helyiek viszont észrevették, hogy a cibetmacska megeszi, majd szinte érintetlenül kiüríti a kávébabokat. Ezeket a babszemeket összegyűjtötték, és megtisztították. A cibetmacska ugyanis nem képes megemészteni a babszemeket, csak a puha héját – tehát lényegében károsodás nélkül, érintetlenül üríti ki a lényeget magából. Az emésztés során csak a kávé héja emésztődik meg, a kávébab egyben jön ki, a bélben lezajló erjedés adja pikáns ízét. Bár a kávé szinte érintetlen marad, pont azt a részét veszíti el az emésztés során, ami a keserű, savas ízét adja, emiatt a végeredmény egy lágy, selymes, kávé lesz. Ezen íz maximális kiélvezése érdekében sem cukrot, sem tejet, sem egyebet nem tesznek a nedűbe. Sofőrünk szerint nem olyan nagy szám a macskakávé mint a híre, igaza lett. A világ legdrágább kávéjától nem voltunk elájulva. Mondjuk azt hozzátenném, hogy bár izgatott a legendás kávé, mindig úgy gondoltam, hogy soha meg nem kóstolnám.Tanulság: soha ne mondd azt, hogy soha.

Viszont kóstoltunk egyéb kávékat, teát és csokoládét is, na az már elnyerte a tetszésünket. Az indonéz csokik isteniek, selymesek, lágyak, nem hajaznak a bevonómassza címre, érezni, hogy benne van a minőségi alapanyag rendesen. A citrom teáról pedig már nem is beszélek.

Balin úgy tartják, hogy a Kopi Luwak eredeti balinéz találmány. Aztán később Yogyakartában, Jáva szigetén, arról akartak meggyőzni minket, hogy a macskakaka kávé bizony tőlük származik. Olyan ez, mint annak a kérdése, hogy a pizza olasz vagy francia találmány-e. Soha nem fogjuk megtudni. Azt hiszem ezen világmegváltó kérdéseknek nincs is jelentősége. A lényeg, hogy inkább maradok a hagyományos, markáns ízű reggeli italom mellett, és nem csak az ára miatt.

Az Abian Kusuma Sari kávéültetvény bejárata. "Lord give me coffee to change the thing I can change, and wine to accept the things I can't." Uram, adj kávát, hogy megváltoztathassam amit meg tudok változtatni, és bort, hogy elfogadjam azokat a dolgokat, melyeket megváltoztatni nem tudok.

Kávébabok.

Kakaóbab, tejcsokinak.

Kakaóbab, fekete csokinak. Mert csokoládé nélkül keserű az élet.

Egy apró banánfürt.

Cibetmacska.

Ami a macskából kijött.

Kávébab pörkölés.

Kóstoló. Kávé, tea, kakaó, s mi szem-szájnak ingere.

A kínálat.

Rákollóvirág.

A környék.

Cibetmacska szobor egy kávézó bejáratánál az Ulun Danu templomnál.

Az isteni csokoládé.

Bali-bon-bon.

Citromtea, kakaó, kávé.

... és itthon, készül a reggeli kávé.

Pura Kehen, avagy a tűz temploma

Pura Kehen, avagy a tűz temploma.

Egy balinéz hindu templom, mely anno királyi kegyhely volt.

Nagyon kedves a szívemnek, tán azért is, mert amikor 18 éve először szippantottam magamba az istenek szigetének spirituális levegőjét, ez volt az első templom melyet meglátogathattam. Rögtön magával ragadott. Visszavágytam. Hiányzott a hangulata, a moha lepte ősi kövek, a füstölők illata. Hiányzott a hely szelleme. Hiányzott - hogy stílusos legyek - az a tűzbe bámulás, amikor csak önmagad vagy a gondolataiddal, és teljesen ki tudod zárni a külvilágot.

Amikor idén úgy hozta a sors, hogy visszatérhetek e csodás vidékre, elhatároztam, hogy ezt a templomot mindenképpen felkeresem, és megmutatom a férjemnek.

Bár már érkezésemkor tapasztaltam, hogy Bali nem ugyanaz a hely mint anno, valami mégis azt súgta, hogy ebben a templomban most sem fogok csalódni. Bár a sziget sokat veszített spiritualitásából, nyers szűziességéből, természetes bájából, ellepték (hogy sofőrünket idézzem) a party-turisták, a megérzéseim most sem csaltak meg. Ha lehet ilyet mondani, a tűz temploma nevéhez hűen egy cseppet sem hűlt ki, tán még inkább megperzsel, a lelkedbe ivódik ha belépsz kettéhasadt kapuján. A többi kegyhely turista-tömegével ellentétben néhány imádkozó helyin kívül csak mi voltunk. Áradt a nyugalom, szinte hívogatott, hogy mélyedjek el a hely szellemében. Szinte éreztem az istenek jelenlétét.

Az út szervezésekor csodálkoztam, hogy egyetlen helyi idegenvezető kínálatában sem szerepelt. Amikor még itthonról kapcsolatba léptem Gedével, és lefoglaltam a kirándulásainkat, a kívánságlistámra felírtam ezt a templomot is. Sofőrünk, Edy, minden kívánságunkat teljesítette, az összes helyre elvitt amit csak szemünk-szánk kívánt, sőt sokkal többre is, így természetesen eljutottunk erre az ősi helyre. És itt jön a csattanó: Edy , a tősgyökeres balinéz fiú akkor járt először ezen a helyen, én mutattam meg neki a szépségeit, én meséltem róla, tulajdonképpen én mutattam be neki.

Együtt csodáltuk a több mint 400 éves banyanfát, melynek ágai között magasan egy szerzetesi cella található. A fát Bali népe szentnek tekinti.

Együtt csodáltuk a belső szentély 11 emeletes Meru-tornyát, a Pura Kehen legszentebb szentélyét, amelyet a templomot védő istennek szenteltek.