Jáva

Jáva. A felfedezetlen paradicsom. Azon kevés turista desztinációk közé tartozik, ahol még alig van látogató, vagyis pontosítanék, van turista, de szinte csak ázsiaiak. Ez pedig cseppet sem válik a hátrányára.

A nyugati ember annyira ritka arrafelé, mint a fehér holló, vagy még annál is ritkább, így mindenhol látványosan megbámulnak (főleg ha szőke és zöld szemű az ember lánya). Odajönnek a messziről jötthöz, mindenki beszélgetni akar, és a közös fotó készítése elmaradhatatlan. Először nagyon furcsa ez a rácsodálkozó, ártatlan, szinte gyermeki közvetlenség, aztán egy idő után az ember szinte már sértésnek veszi ha nem foglalkoznak vele. Ha valakit le szeretnél fotózni, nem kell engedélyt kérni, mert meg sem várják, hogy kialakuljon benned a fényképezési szándék, már pózolnak, és intenek, hogy nyomd meg az exponáló gombot. A szülők azon versengenek, hogy kinek a csemetéjét veszi a kamera kereszttüzébe az istenadta turista. A tanárok kis csoportokban az utcára viszik a nebulókat, nyugati turistákra vadászva, hogy a gyerekek gyakorolhassák az angolt, majd jön az elmaradhatatlan közös fotózkodás, és utána kedves kis gesztusként egy apró ajándék. Én pl. a főváros ikonikus épületét, a Monas tornyot ábrázoló kulcstartót kaptam. Azóta is kincsként őrzöm. Tán ennek a pedagógiai módszernek is köszönhető, hogy Indonéziában szinte mindenki beszél angolul. És meglepően jól. A takarítóktól kezdve az utca emberéig mindenki. A gyerekek pedig élvezik ezt a tanítási módszert. A kedves, hangosan kacagó tanáraikat, a kötetlen, vidám tanítási módszert elnézve azt mondom, hogy sokkal eredményesebb mint a nálunk uralkodó poroszos változat, amikor nem az a lényeg, hogy mit tudsz, hanem az, hogy mit nem. Amikor nem létezik dicséret csak elmarasztalás. Pedig mennyivel motiválóbb tud lenni egy kis pozitív visszajelzés. (Tisztelet a kivételnek.)

Jáva. Csodálatos természeti adottságok, misztikus, párába burkolózó hegyek, haragos zöld pálmaligetek, a partjait mosó Indiai-óceán, az örök nyár, a végtelenül kedves, szokatlanul közvetlen emberek, nyüzsgés, élet, lüktetés, szerte az utcán élőzene, szinte utcabáli hangulat, kaotikus közlekedés, gazdag kultúra. Olyannyira gazdag, hogy az ősi hindu Prambanan templom és a világ legnagyobb buddhista kegyhelye, Borobudur, az UNESCO világörökség részei, és a földkerekség számomra legfőbb csodájával, a kambodzsai Angkorral említik őket egy lapon. Nem véletlenül. Hatalmas élmény az ősi kövek között sétálni, melyek pazar környezetben, párába burkolózó hegyek, pálmaligetek ólelésében fekszenek. Méltatlanul ismeretlenek a nyugati világ előtt. Prambananban alig volt időm megnézni a komplexumot, mert iskolás gyerekek csoportjai állandóan fotózkodni akartak velem. A férjem már elhúzott, hogy tanuljak meg nemet mondani. Nem azért mert antiszociális lenne, hanem mert a következő helyre, Borobudurba időpontra kellett mennünk, és sofőrünk megmondta, hogy legkésőbb mikor legyünk az autónál, hogy időben odaérjünk. Ugyanis ha Borobudur ősi templomát nem csak kívülről akarod megcsodálni, hanem a tetejére is fel akarsz mászni, hogy közvetlen közelről láthasd a faragásokat, a sztúpákat és a bennük levő Buddha szobrokat, akkor ezt csak kísérővel, idegenvezetővel teheted. Ezt ugyan nem szeretem, mert korlátozza a felfedezés szabadságát, de megértem, hogy óvni akarják az épületet az esetlegesen rongáló turistáktól. A csoportok fél óránként indulnak, a jegyet pedig időpontra lehet csak megvenni, jó előre, online. Majdnem lemaradtunk róla, yogyakartai programunkat teljesen át kellett írni, mert az ott tartózkodásunk időtartama alatt csupán egyetlen egy időpontra volt még jegy, nem válogathattunk. Nem a tömeg miatt, hanem azért, mert korlátozva van a napi látogatók száma, a templom állagmegóvása érdekében. Utólag már nem zsúfolnám egy napba ezt a két csodás helyet, de sok mindent meg akartunk nézni, az idő pedig állandóan kevés. Az ember lánya mindig utólag tanul, hiába vén már, a bölcsesség a tapasztalatokon alapul.

Hatalmas kontraszt, hogy a nyüzsgő, lüktető, kaotikus forgalmú, zsúfolt jávai városokban mennyivel nyugodtabb, lassabb, emberközpontúbb az élet mint nálunk. Sokkal élhetőbb, sokkal emberibb. Nincs az az őrült, már-már beteges teljesítménykényszer, állandó rohanás, kapkodás, az elvárásoknak való örökös megfelelési kényszer, a 200 százalékon pörgés, az állandó fáradtság, kiégés. Nem kapkodó idegbetegek mint mi a nyugati világban. Szánnak időt az emberi kapcsolatokra, van idejük és igényük elmélkedni, lazítani, megállni. Élni. Az emberek esténként leterítik a kis szőnyegeiket, a családok, a barátok együtt esznek, beszélgetnek, miközben szól a zene. Ezek a szőnyegek olyanok voltak számomra mint a mesebeli varázsszőnyeg. Aki ráül mosolyog, mintha a textil elvarázsolná. A gyerekek játszanak a mindenhol ingyenesen kihelyezett kifestőkkel, játékokkal. Meg tudnak állni, igen, valóban tudnak élni. Annyi önfelet kacagást mint Jáván még sehol nem láttam. Itt döbbentem rá igazán, hogy itthon mennyire elpazaroljuk az életünket, mennyi jót és szépet hagyunk ki, hogy mennyire úgy élünk akár a gépek. Rohanva, kapkodva, a leggyakrabban kényszerből, mert a munkahely ezt várja, a megélhetés ezt kívánja, és különben is ezt szoktuk meg. Mindent akarunk, közben elszalad mellettünk a valódi élet. Elszalad mindaz ami a legfontosabb. A kötetlen beszélgetések, a barátok, a család, a nagy, őszinte nevetések.

Mindenhol akadnak azonban nehézségek, semmi sem hibátlan, Jáván pl. mivel a lakosság többsége muszlim, nehéz a betevő sörhöz jutni, de megoldható. Későbbi sofőrünk, a muszlim Izzy megmutatta azt a boltot (így ismertük meg az utcán, és a sörnek köszönhettük fantasztikus idegenvezetőnket), ahol jócskán akad a jó kis indonéz bitang finom Bintangból. Na meg hasonló okoból kifolyólag a helyiek vallási szokásaira tekintettel (a hindu Balival ellentétben) nem célszerű bikinit viselni, így óceán ide vagy oda, a strandolás nem a sziget fő turista attrakciója. Izzy szerint senki nem szólna, nem dobálnának meg kővel, mert igen toleránsak és jól neveltek, de tartsuk tiszteletben a helyiek szokásait. Ezen nehézségek azonban eltörpültek a sok-sok csoda mellett.

Az embereket ábrázoló fotók összessége nem csupán a szereplők beleegyezésével, hanem kifejezett kérésükre készült, a személyiségi jogok maximális tiszteletben tartásával.

Iskolások gyűrűjében, avagy templom nézés helyett fotózkodás. Prambanan.

Prambanan ősi hindu templomkomplexuma, az UNESCO Világörökség része.

Prambanan őrei.

Borobudur, a világ legnagyobb buddhista templomának sztúpái az örök párába burkolózó hegyek között. Az UNESCO Világörökség része.

Borobudur egyik Buddhája.

A misztikus Borobudur.

Partjait az Indiai-óceán mossa.

Újdonsült barátnőim.

Iskolások. "Fotózz le!"

"Az én gyerekemet fotózd!"

Zebra-zene.

"Gyere, táncolj velünk!"

Zene, tánc az utcán.

Sikerült sört szerezni. Na meg koktélt is.

Utcai lábmasszázs szolgáltatás.

Mindennapi forgalom.

Néhány parkoló motor.

Kis éji vidámság.

Varázsszőnyeg.

Jávai mosoly.

Jakarta legfinomabb frissen facsart gyümölcsleve.