|
18 éven át
vágytam vissza az istenek szigetére. Hiányzott a spiritualitása, a nyers
szűziessége, természetessége, a füstölők illata, az isteneknek kihelyezett
kosárkák, a magukkal ragadó ceremóniák. Hiányoztak a haragos zöld, érintetlen
rizsteraszok, a színes madárvilág, a dzsungel orchideái, a flóra és fauna, a
természeti csodák, az ízek, az illatok, a kristálytiszta óceánpartok, a
végtelenül tiszta, őszinte, érdekeket szinte nem ismerő emberek, a nyugalom, a
minden szempontból jellemző tisztaság. Hiányzott a gamelán ütős hangszereinek
semmihez nem hasonlítható hangzása. Hiányzott mindaz a természetesség, báj,
különlegesség, kultúra, tradíció, ami anno megbabonázott, ami a világnak csakis
erre az egyetlen pontjára volt jellemző. Sokat tanultam ott egykor emberségről,
elfogadásról, természetességről.
Hallottam,
olvastam, hogy ez a Bali már nem az a Bali, hogy elvesztette természetes báját.
Az agyam tudta, hogy mindez igaz, hisz ugyanezt megtapasztaltam már Bangkokban
is, és a világ nem egészen jó úton halad, de a lelkem valahogy nem akarta
elfogadni. Védekezett, ragaszkodott az emlékekben lakozó megannyi szépséghez.
És bizony
megtapasztaltam, hogy ez a Bali már valóban nem ugyanaz a Bali. Nem, nem azért,
mert az emlékek sokszor megszépítik a valóságot, hanem azért, mert 18 év alatt
szinte minden megváltozott. A istenek szigete elvesztette a szüzességét.
Ellepték az Instagram-turisták, a magukról másodpercenként szelfiket készítő,
jajdemenőhelyenvagyokéseztposztolom fiatalok, (a helyiek party-turistáknak
nevezik őket), akik egymást lökdösve próbálnak mindenféle idióta pózban
magamutogatni. A sziget divat lett, egyfajta státuszszimbólum, aki nem
„posztol” onnan az annyit is ér. Bali pedig kiszolgálja mindezt. Az istenek
spirituális szigetén megjelentek minden turista igényét kiszolgálandó a sokszor
még a thaiföldi vigalmi negyedeken is túltevő éjszakai bárok és lokálok. Az
egykor érintetlen rizsteraszok az elüzletiesedés áldozataivá váltak,
területükre gumikacsás medencék, éttermek, pénzváltók telepedtek, hogy az istenadta
turista jól érezze magát. Vérvörös lebegő ruhákat kínálnak a terasz-hintákhoz,
amiken alattunk a rizsterasszal igen menőn lehet fotózkodni. Hatalmas giccses
műanyag szívek hirdetik mindenhol, hogy mennyire szeretjük a helyet. Amikor
misztikus, felhőbe burkolózó templomok kertjeibe műanyag játszóterek, éttermek
tömkelege települ, akkor az a hely elveszti a varázsát. Amikor a sziget legfőbb
templomában, a Besakih anyatemplomban (nem, nem a bejáratnál, hanem a
komplexumon belül) szuvenír árusok tömege üldöz levakarhatatlan piócaként,
akkor képtelenség érezni a hely spirituális szellemét, vagyis egykori
szellemét. (Az a bibliai jelenet jut eszembe, amikor Jézus kiűzte a kufárokat a
templomból.) Minden az üzletről szól, és megvetette a lábát helyenként az
átverés is. Értem én, valamiből meg kell élni, és ki nem szeretné ha jobban
menne a szekér.
Emlékeimben
élt egy csodás, tiszta óceánpart, melyet mára ellepett a szemét és a
műanyagpalackok tömkelege Ez nem csak a helyiek hibája, ádáz küzdelmet
folytatnak a partok tisztaságáért. A civilizációs ártalom őket is sújtja, és az
óceán pechjükre feléjük sodorja a világ szemetét, főleg a monszun időszaka
alatt. A partokat próbálják takarítani, de a naponta kisodródó szemétmennyiség
ellen tehetetlenek.
Az emberek tradicionális
ruháit felváltotta a nyugati trend, de ez a világ rendje. (Oké, mi sem járunk
matyó ruhában.)
Hálás vagyok
a sorsnak, hogy még láthattam az igazi, autentikus, misztikus, szűz Balit.
De mindezek
ellenére az istenek szigete ma is nagyon szerethető. Vannak kevésbé turistás
helyek, csodás ősi templomok, melyek nem célpontjai a party-turistáknak, és
megőrizték a hely misztikus szellemét. A természet csodás, továbbra is
fantasztikus élmény keresztülutazni a kis falvakon, látni a helyiek életét, a rizsföldeket,
pálmaligeteket, kókusz ültetvényeket, banán cserjéket, a helyi kis templomokat,
tradicionális lakóházaikat. Az emberek pedig most is nagyon szerethetőek. A
rizsteraszoknak pedig van hátsó, dzsungel felőli bejárata is, amit csak a
helyiek ismernek. Távol az éttermektől, pénzváltóktól. Ott láthatod az igazi
Balit. Láthatod, hogy milyen emberfeletti munka folyik a rizsföldeken.
A
tengerparti naplementék ugyanolyan csodásak. Az óceán illata, morajlása, a
pálmafák, az állandó meleg, ahova fantasztikus az itthoni télből elmenekülni,
változatlan maradt.
Sofőrünk,
Edy mindenben segített, hamar megismert minket, tudta, hogy mire vágyunk, így
lehetőségünk volt megismerni a turisták által nem igazán látogatott, nem
annyira felkapott helyeket.
A leírtak pikantériája
az, hogy mi is a turisták tömegét növeltük, különben nem lehettünk volna
részesei mindezen élményeknek…
|
.JPG)
