Azt hiszem az mindennél többet elárul Ceylon szigetéről, hogy apró alapterületéhez képest, meg egyébként is, mennyi de mennyi világörökségi helyszínnel büszkélkedhet. Igen, büszkélkedhet, mert egyik hely csodásabb mint a másik, képtelen lennék rangsorolni. De nincs is rá szükség. Tán ezek is közrejátszottak a szigettel szembeni határtalan rajongásom kialakulásában, hisz valami különös vonzódás van az ősi kövek és köztem.
Az ősi Ceylon UNESCO világörökségi helyszínei közül először - ha már egyszer Dambullában vertük le a vigvamot - az elbűvölő Dambulla barlangtemplomokat látogattuk meg, mely az ország legrégebbi és egyben legjobb állapotban fennmaradt barlangtemplom-komplexuma, valamint Dambulla Arany Templomát, tetején az ország hatodik legmagasabb (30 méter) arany Buddha szobrával. Reggel indultunk a ceyloni reggelitől teli gyomorral, és rögtön kezdésként megtapasztaltuk Sri Lanka nem éppen lankás terepviszonyait. Ugyanis a 160 méter magas szikla tetején álló buddhista csoda 365 meredek lépcső megmászásával közelíthető meg. Bizony mindennek ára van. Mindezt a tűző nap, a 30 fok feletti meleg és az igen magas páratartalom miatt hatványozottan érezték az izmok, a szív és a tüdő, még akkor is, ha az ember lánya bírja és egyben imádja is a kánikulát. Főleg, hogy arról a szikláról le is kellett mászni, ami ugye oda-vissza már 730 lépcsőfok, de a fentiek miatt érzetben ez x+25-el felszorzandó. (Azok közé a helyek közé tartozik, ahova csak érkezni jó, elmenni nem, és nem csupán a dupla lépcsőmászás miatt.) Pedig akkor - sejttettünk ugyan valamit - még nem tudhattuk pontosan, hogy mi vár ránk a nap hátralevő részében. De erről majd később.
A lépcsők kezdete. Itt még frissek és fiatalok voltunk, mint a Mézga család tagjai a sivatag megmászása előtt:
Azonban a csúcsra érve a látvány mindenért kárpótolt. A mennyezet- és falfestményekkel, valamint számtalan csodás szoborral díszített több mint 2000 éves barlangtemplomok az őket körülvevő természettel együtt valami olyan elegyet alkotnak, mely szavakkal leírhatatlan. Már a templom megközelítése során is egyfajta mámor járja át a lelket, az ember nem tudja, hogy a környező dzsungelt nézze a közbeékelt hegyekkel vagy az építményt. A fényképező exponáló gombja meg nem áll, szinte önmagától működik az őt érő állandó ingerre. Az ottaniak már akkor ilyen csodákat alkottak amikor mi még a nyereg alatt sem puhítottuk a húst. A szépség, a csoda, a békesség, a nyugalom, a misztikum, a spiritualitás együtt is kevés az ott tapasztalható érzés leírásához. A csúcson fogadó látvány kikapcsolta az agyamat, felerősítette az érzékszerveimet, és valami végtelen nyugalommal és boldogsággal töltötte el a lelkemet. A látvány beleégett a retinámba, és időnként előhívom ha rossz kedvem van.
Ízelítő a csúcsra vezető panorámából:
Ha már sok helyen jártál Ázsiában, és sok buddhista szentélybe vitt jó sorod, azt gondolhatod, hogy oké, még egy szépség, ez is kipipálva. Azonban ez a hely valami más. A templomnak helyet adó szikla, a körülötte levő természet, a részletek, a semmi máshoz nem hasonlatos falfestmények, a jó állapotban fennmaradt szobrok egyediek, ha élőlényről lenne szó azt mondanám, hogy valami kivételes egyéniséggel rendelkeznek.
Az egész hely egy csoda. Aláfestő zeneként mi is illene ide jobban, mint a Csoda a csodás Pink Floyd egykori tagjától, Roger Waters-től:
https://youtu.be/Jj_OlTelGhI?si=emyQXyx28wm-KJl9
A barlangtemplomok története mesébe illő. Sri Lanka első királyságának fővárosa a ma is lenyűgözően jó állapotban fennmaradt Anuradhapura volt. Uralkodója, Valagamba király nem sokkal trónra lépése után, i.e. 103-ban menekülni kényszerült a székesfővárosból, részben belharcok, részben a tamil Csóla dinasztia támadásai miatt. A 340 méter magas Dambulla-szikla oldalában nyíló barlangokban lelt menedéket, melyeket már akkor buddhista szerzetesek laktak. A helyiek tudtak valamit, ugyanis a barlangok már 3000 évvel ezelőtt is használatban voltak, erről tanúskodnak a környék ősi temetkezési helyein akkorra datálható emberi csontokat találtak. A száműzött király fogadalmat tett, hogy ha valaha visszanyeri királyságát templomot épít a barlangokba. 14 év száműzetés után álma valóra vált, sikerült kiűznie a Csólákat, fogadalmát betartotta, és egykori menhelyén pazar barlangszentélyeket építtetett.A templom a későbbiekben fontos kultikus központtá vált.
Hozzáértők szerint a világ leglenyűgözőbb barlangtemplomait hozta létre. Öt templom található itt, telis-tele a buddhista művészet remekeivel, meglepően jó állapotban. 154 Buddhát, más istenségeket, fontos királyokat és szerzeteseket ábrázoló szoborral, valamint 2100 négyzetméter alapterületű mennyezet- és falfestménnyel. Később a szentélyek elé fehér oszlopos előteret építettek, gyönyörű kontrasztot képez a sötét színű sziklával a ragyogó napsütésben.
A bejárat:
A barlangokba belépve úgy éreztem magam, mint aki időutazáson vesz rész. Mintha 2000 évet visszamentem volna az időben Valagamba király korába. A szobrok, a falfestmények, a barlang hűvöse ugyanilyen lehetett akkor is mint most. A szentélyekben megállt az idő. Valami hihetetlen békesség és nyugalom áradt minden szegletükből.
Az első szentély az "istenkirály" barlang, 6 Buddha-szobor található itt, közülük a leghíresebb a 14 méter hosszú fekvő Buddha, mely az egykori Sziddhárta herceget megvilágosodva a Nirvánában, halála után ábrázolja. Érdekesség, hogy a hindu Visnu istennek is van itt egy szobra. Gyakran tapasztaltam Ázsia-szerte, hogy a szent helyeken keverednek a buddhista és hindu ismérvek. Misztikus, csodaszép látvány a hőségből a hűvös, félhomályos barlangba belépni, az ember lelkét földöntúli nyugalom és békesség tölti el. Ebben a barlangban eléggé megfakultak a falfestmények a régebbi hívők olajmécsesei és füstölői miatt.
Buddha a nirvánában:
A legnagyobb és egyben legérdekesebb az 50 méter hosszú második szentély, a "nagy király" barlang. Falait Buddha életének naiv stílusban festett jelenetei borítják, a sziklamennyezet természetes geometriai mintái olyanok, mintha hullámzó kelmével lennének borítva. Körben több mint 70 szobor található. Buddha mellet híres királyoknak, valamint a hindu Visnu és Ráma istenségeknek is van itt szobra. Ennek a szentélynek a különlegessége, hogy a hegyből állandóan víz csöpög, melyet egy edényben gyűjtenek. Ez a titokzatos forrás még misztikusabb hangulatot kölcsönöz a helynek, ugyanis aszály idején sem apad el. A 2000 éve élt emberek mérnöki tudásáról még annyit, hogy a barlangokat körülvevő sziklába vízelvezető vájatokat véstek, hogy a belső terek szárazon maradjanak. A kis forrás kivételével a szentélyeket a mai napig nem támadta meg a nedvesség, tán ezért ennyire jó állapotúak a műalkotások.
Folyosó az első barlang bejáratától a másodikig:
A harmadik szentély jellegzetessége a számos Buddha-szobor mellett az 1001, ugyancsak Buddhát ábrázoló egyforma falfestmény és egy hatalmas, sziklából faragott fekvő Buddha-szobor.
A negyedik szentély kisebb, összesen öt szobrot tartalmaz, falait rosszabb állapotú freskók borítják.
Buddha az őt védő nagával:
Az ötödik szentély olyan kicsi, hogy szinte csak egy ember fér be, de ez a szépségét cseppet sem kicsinyíti, sőt, plusz spirituális töltetet kölcsönöz neki. Apró szobrok mellett egy fekvő Buddha található itt.
A barlangok bejárata között egy kis medencében kék vízililiom nyílik, Sri Lanka nemzeti virága. A tisztaságot, a tudást és az erényt szimbolizálja az ország kultúrájában, templomaik elmaradhatatlan kelléke. Csodálkoztam volna, ha ezen a szent helyen nem találkozom vele.
Kék vízililiomok árusítása a főváros, Colombo leghíresebb buddhista kegyhelye, a Gangaramaya templom előtt:
Kék vízililiomok az első főváros, Anuradhapura egyik szentélye előtt:
Sri Lanka nemzeti virága természetes élőhelyén:
A tó partján fotóztam, amikor egy helyi fiú bement a vízbe, és egy szál vízililiomot hozott ki nekem. Igen megtisztelve éreztem magam:
A barlangok előtti széles sziklateraszon természetesen áll egy bódhifa, mely a buddhista szentélyek elmaradhatatlan része. A bódhifa az a szent fügefa, mely alatt ülve jutott el Buddha a megvilágosodás (bódhi) állapotába.
Szintén elmaradhatatlan a számtalan buddhista zászló, melynek érdekessége, hogy anno Sri Lankán alkották meg. Kék, sárga, vörörs, fehér és narancs színekből áll, azzal a céllal, hogy egyetemesen, világszerte képviselje a buddhizmust. A zászló függőleges sávjai annak az aurának a színeiből állnak, melyekről úgy tartják, hogy Buddha teste bocsájtotta ki amikor elérte a megvilágosodást.
A buddhizmus zászlói a mellvéd mentén:
Többször írtam már, hogy az út során végig kegyesek voltak hozzánk az égiek. Az ország fővárosában például pont akkor jártunk, amikor az évente megrendezésre kerülő látványos buddhista fesztivál, a Nayam Maha Parahera volt a csodás Gangaramaya templomnál. Buddhista zászlók a felvonuláson:
Nem csupán az ősi kövekhez vonzódom, hanem a buddhizmus tanai is hatással vannak rám. Már akkor kialakult ez a vonzalom bennem, amikor réges-régen Hermann Hesse Sziddhárta hercegről, a későbbi Buddháról szóló könyvét olvastam. Hálás vagyok érte a sorsnak, hogy számtalan buddhista kegyhelyet és műalkotást láthattam a világ különböző pontjain.
A sziklatemplomokhoz felvezető lépcsősor alján áll az Arany Templom, mely nevével ellentétben valójában múzeum. Mint már említettem, a tetején álló 30 méteres aranyozott Buddha-szobra a hatodik legnagyobb az országban. Buddhát tanító pózban ábrázolja, melyre a kéztartása utal. Az épület bejárata kissé szürrealisztikus, egy sárkány száját formázza, számtalan foggal. A negombói Angurukaramulla templomra emlékeztetett. Az Arany Templom újkori épület, 2000-ben japán buddhisták adományaiból épült, melyet Dambulla városának ajándékoztak tiszteletük jeléül. Az épület mellett sáfrányszínű (még anno Thaiföldön megtanultam, hogy nem narancssárga) ruhát viselő szerzetes-szobrok sorfala fogad. Egy azonban kilóg a sorból megdöbbentő kék bőrével. Sofőrünktől megtudtuk, hogy ő a fő szerzetes.
Az Arany Templom:
A templom környékén, ahogy egész Sri Lankán, rengeteg majom él. A barlangoknál a csak a szigeten honos piros arcú ceyloni makákókkal találkoztam. Az embertől cseppet sem tartanak, így megfigyelhető szociális viselkedésük, mint például a kurkászás. Olyannyira nem félnek a főemlőstől, hogy bevett szokásuk a lopás. Féltem is tőlük rendesen a szigetre érkezés előtt, amikor aztán megláttam, hogy milyem tömegekben fordulnak elő, félelmem csak erősödött. Nem csak amiatt, hogy fényképezőt, telefont, napszemüveget lopnak (bár attól sem lettem volna túl boldog), hanem attól, hogy esetleges karmolásuk betegségeket terjeszt, és igazán nem volt kedvem megveszni. Előzményként még mindig ott élt emlékeimben, hogy amikor 19 éve először Balin jártam, az ottani majomtemplomban egy példány a hajamba kapaszkodott. Aztán megtapasztaltam, hogy a dél-ázsiai rokonaik szintén tolvajkodnak ugyan, de nem a csillogó csecsebecsékre, hanem élelmiszerre specializálódtak. döbbenet volt látni, ahogy például kinyitják a vizes palackot, és üvegből isznak. Mindez viszont jól kivédhető azzal, hogy az ember nem tart magánál élelmiszert. Az út végére már annyira megbarátkoztam a jószágokkal, hogy Indiában előző nézeteimmel ellentétben mégis elmentem az ottani majomtemolomba. Kár lett volna kihagyni. Ezek a makákók igen okos jószágok, a lopás tanult magatartásformájuk. Rájöttek, hogy ha elveszik az ember értékeit, azzal a főemlős zsarolhatóvá válik, és élelmiszert ajánl a túszul ejtett tárgyakért.
A hely szelleme még a majmokra is átragad. Meditáló majom. Több percig mozdulatlanul merengett a barlangtemplomok bejáratánál. Akár szerzetesnek is állhatott volna, ha nem ennyire bozontos a frizurája:
Panoráma a barlangoktól:
A cipőhúzó padon. Minden buddhista és hindu szentélybe csak mezítláb szabad bemenni, a dresszkód pedig fedett vállak és térd:
Harangtorony a lefelé vezető úton. Csodálatos látvány, de ez volt az a hely, ahova csak megérkezni jó, elmenni nem. És nem a lépcsők miatt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése