Majomparádé

Ma reggel különös cirkuszi mutatványban volt részünk.

Halmozott izomlázunkat egy kis tengerparti relaxálással próbáljuk gyógyítani. 

 

A dzsungel közepén lakunk, szállodánk kertje egy igazi buja zöld esőerdő. Pálmák, királykókusz, banáncserjék, színpompás virágok és minden mi szem szájnak ingere. 

Erkélyünkre belógnak a pálmaágak, felettünk érik a királykókusz, melynél finomabbat még nem ittam. Híres egyedien magas ásványi anyag és nyomelem tartalmáról, kiszáradás ellen a legjobb gyógyír, mézédes banánnal kombinálva.

Reggeli közben vidám parádéval köszöntöttek a dzsungel lakói, húsznál is több fekete arcú majom tartott Tarzan ugrásait meghazudtoló bemutatót. Rikoltozásuk a trópusi madarak vokál kíséretével az erdő szívet-lelket melengető zenéje.

Aztán már annyira közel merészkedett a majomsokadalom, hogy az erkélyünk korlátján folytatták a cirkuszi mutatványt, némi vigyort véltem felfedezni az arcukon.

Nisantól, fantasztikus sofőrünktől megtanultam, hogy a fekete arcú majmok a jó majmok táborát erősítik, ami annyit jelent, hogy a lopás még nem tartozik a fő profiljaik közé. Ellentétben a thaiföldi és malajziai makákókkal, akik előtt nincs biztonságban napszemüveg, fülbevaló, fényképező, telefon. Utóbbiak okos jószágok, a lopás tanult magatartásformájuk, ugyanis rájöttek, hogy ha elveszik az ember értékeit, azzal a főemlős zsarolhatóvá válik, és élelmiszert ajánl a túszul ejtett tárgyakért.

Nem aggódtam, mert ha Nisan azt mondta, hogy a fekete arcúak nem lopnak, akkor ez úgy is van. Fantasztikus látvány volt az ágakon ugrálás, korláton üldögélés, majomvigyor reggelire a párás, só és virág illatú melegben. Úgy éreztük magunkat az erkélyünkön üldögélve mint egy szabadtéri cirkusz páholyában.

A mellékelt képek nem túl jó minőségűek, most csak mobilfotókat tudok feltölteni, a fényképezővel készültek majd otthonról jönnek.

K

Sportnap

Sri lankai kalandozásaink során tartottunk egy sportnapot. A "ha lúd hát legyen kövér" elvén egyetlen nap alatt három izmot-szívet nem kímélő terepet jártunk be, mondjuk ebben a nem egészen normális elgondolásban igen nagy szerepe volt az időszűkének. A Dambulla környéki látnivalókra mindössze három napunk volt, a már begyűjtött tapasztalataim alapján bátran kijelenthetem, hogy a környék az ország egyik legfontosabb kulturális gyűjtőhelye. Féltem, hogy - ismét egy bölcs közmondással élve - nehogy a "sokat akar a szarka, de nem bírja a farka" esete forogjon fenn, aztán neccesen ugyan, de mégis sikerült teljesíteni, sőt túlteljesíteni a tervet. A következő napok izomláza már nem ide tartozik.

Bemelegítésként - mint a profi sportolók - a nap legkönnyebb terepével, a csupán 365 lépcső megmászásával megközelíthető, egy 160 méter magas szikla tetején álló csodás dambullai barlangtemplommal kezdtük, mely Sri Lanka legrégebbi és legjobb állapotban fennmaradt sziklatemplom-komplexuma. Méltán az UNESCO Világörökség része. Azt azért ne feledjük, hogy az a 365 lépcső oda-vissza már 730, és a párás, 35 fokos melegben ezt érzéki csalódásként 1500-nak érzi az ember lánya, akármennyire szereti is a kánilukát. Pedig a mászás során elénk táruló panoráma is megér egy misét, pálmás, buja zöld dzsungellel övezett karcsú ázsiai hegyek ameddig a szem ellát. A bemelegítő 365 lépcső után komoly kétségeim támadtak a nap további terveit illetően, aztán megpillantva a misztikus, spirituális kisugárzású csodát ezt a kétséget igen hamar elfelejtettem. 

Csodás kilátás a Pidurangala sziklára, melyet a nap végén szintén megmásztunk:

A barlangtemplomok bejárata:

A barlangokban már 3000 évvel ezelőtt éltek emberek. A buddhista sziklatemplom története ott kezdődik, hogy az i.e. első században Sri Lanka első királyságából, a ma is csodaszép Anuradhapurából száműzetésbe kényszerült Valagamba király itt talált 14 évre menedéket. Miután visszaszerezte fővárosát hálája jeléül a barlangokból templomot épített. A buddhista komplexum öt barlangból áll, ma is vallási központként funkcionál. A barlangok csodálatos ősi szobrokat, fal- és mennyzetfestményeket tartalmaznak, melyek Buddha életéhez kapcsolódnak. 

 

Buddha a Nirvána elérése után:

A barlangok bejáratánál számtalan buddhista zászlót lenget a szél. Érdekességük, hogy a buddhizmus zászlaját 1885-be éppen Sri Lankán alkották meg, abból a célból, hogy egyetemesen képviselje a buddhizmust. Színei annak az aurának a színeiből állnak, melyet Buddha bocsátott ki amikor elérte a megvilágosodást.

Sri Lanka nemzeti virága, a kék vízililiom:

A barlangokban levő számtalan csodás szobor és falfestmény meglepően jó állapotban tekinthető meg napjainkban is. Olyan misztikus hangulat lengi körbe az egész helyet, hogy könnyen elfeledtem a megtekintéséhez szükséges lépcsőmászást. 

Itt még nem tudtuk, csak sejtettük, hogy mindez valóban csupán bemelegítés a nap hátralevő részére. Utunk innen az ország egyik legfőbb látványossága, Sigiriya, az Oroszlánszikla felé vezetett.  Az ősi sziklaerődítmény történelmi és régészeti jelentőségű hely. A hatalmas szikla tetejére az 5. században egy királyi palota épült, elképzelhetetlen számomra, hogy mindezt hogyan vitelezték ki. Környéke ma is ásatási terület. 

Még vidáman és fitten, csak sejtve, hogy mi vár ránk. Háttérben az Oroszlánszikla:

A szikla tetejére 1200 lépcső vezet fel, különböző meredekségűek, helyenként keskeny csigalépcső formájában. Na meg lefelé nem csak ugyanennyi hanem több, ugyanis kerülőúttal lehet lejutni, hogy az ember megcsodálhassa a szikla oldalán levő falfestményeket, melyeket sajnos nem szabad fényképezni. 

Az alábbi linken láthatóak a csodás falfestmények:

https://www.sigiriyajungles.com/blog/sigiriya-uncovered-delving-into-the-history-art-and-legends-of-an-iconic-wonder/

Egy kis fennsíkon, körülbelül a szikla oldalának a felénél egy hatalmas, oroszlán formájú kapu állt, innen ered az Oroszlánszikla név. Az oroszlánnak mára már csak a karmai maradtak fenn.

A karmok:

Túl a felén, még ennyit kellett mászni:

Erre a pontra feljutva éreztem úgy, hogy 35 dolláros belépő (ami ugye családilag már 70) ide vagy oda, nem bírom tovább. Komolyan úgy éreztem, hogy meghalok. Csurom csatakos ruhában (én, aki soha nem izzadok), levegőért kapkodva, 200 feletti pulzussal nem tudtam, hogy az oroszlán karmai közelében álló mentőautót jó vagy rossz jelnek vegyem. Egy kis pihenő után azonban összekapartam magam, és úgy döntöttem, hogy ha már idáig eljutottam vér és verejték árán, most már azért sem adom fel. Megérte. Feljutva azért megígértem minden létező és nem létező szentnek és istenségnek, hogy mostantól nagyon jó leszek ha épségben lejuttatnak a szikláról. A hatalmas dzsungel közepén álló monumentális palota csúcspontján állni felemelő érzés volt. A körülötte elterülő dzungel és a hatalmas hegyek csak ráadásként szolgáltak.

A csúcson:

Kortól függetlenül a legnehezebb terepeken is mindig ott voltak a szerzetesek:

Panoráma:

Kobra szikla:

A csúcsra érve a Led Zeppelin klasszikusa, a Starirway to Heaven jutott eszembe. Valóban lépcső volt a mennybe.

https://youtu.be/QkF3oxziUI4?si=1bkelcpMNvCxnn9A

Ha mindez még nem lett volna elég, ez után jött az Oroszlánsziklával szemben található másik híres szikla, Pidurangala. Korunkra való tekintettel eredeti terveink között nem szerepelt, de addigra megismerve érdeklődési körömet, sofőrünk rábeszélt, hogy csupán néhány lépcső megmászásával megnézhetjük a szikla alsó részénél található ősi barlangtemplomot, ahol egy csodás, Nirvánába jutott fekvő Buddha szobor található. Köztudottan vonzanak az ősi kövek, így az Oroszlánsziklát túlélve könnyen rávehető voltam még egy kis testedzésre. Pedig ha tudtam volna! Az a néhány " lépcső" sok száz volt, és ha még lépcső lett volna. Komolyan, Sigiriya könnyebb terep volt, mert ott legalább valódi lépcsők voltak. Pidurangala "lépcsői" a természet alkotta hepehupás sziklákból álltak, az előző napi eső miatt rendkívül csúsztak, ráadásul kezdett sötétedni. Valódi halálfélelem közepette négykézláb másztam a síkos terepen, leginkább már egy varacskosdisznóra hasonlítottam, és azt hittem sosem lesz vége a megpróbáltatásoknak. A barlangtemplom valóban csodás volt, miképpen a feltáruló panoráma is. Lefelé azonban kapaszkodó híján a csúszós sziklák még nehezebb terepnek bizonyultak mint felfelé, és szerencsénkre még éppen az eső és a teljes sötétség előtt sikerült leérni. 

Pidurangala:

A barlangtemplom ősi fekvő Buddhája:

Másnap iszonyatos izomláz közepette folytatódott a túlélő túra, az ország hatalmas területen fekvő második fővárosát, Polonnaruwát jártuk be, harmadnap pedig az első főváros, Anuradhapura csodás sztúpái következtek. De ez már egy másik történet.

Vadveszély sri lankai módra 3.

Ismét vadveszély Sri Lankán. A szállodai szobánk erkélyének ajtaját készültem nyitni, ahol ez a tábla fogadott: kérjük tartsd zárva az ablakokat, hogy megelőzd, hogy a majmok bejöjjenek a szobába.

A szembe házon éppen szemez velem egy..

Vadveszély sri lankai módra 2.

Az előző poszt kiegészítésére.

A tegnapi fotó az út szélén álló elefántról nagyon cuki ugyan, de tudni kell, hogy itt nem szelíd háziasított jószágról van szó, hanem a dzsungelben élő ízig-vérig vadállatról. Sri Lankán Ázsia többi országával ellentétben - ahol inkább cirkuszi kellékek - szerencsére rengetegen vannak a természetes élőhelyükön. 

Tegnap Ceylon második, ősi fővárosa, Polonnaruwa felé tartottunk szenzációs sofőrünkkel, amikor találkoztunk a képen szereplő elefánttal. Előtte láttuk az út mentén a róla szóló vadveszély táblát, de nem vettük igazán komolyan. 

Aztán egyszer csak ott állt a hatalmas állat teljes valójában. 

Sofőrünk megállt, mi lelkendeztünk. Hülye turistaként, akiknek eddig csak domesztikált elefánttal volt dolguk azt hittük, hogy nekünk akarja megmutatni, sok más úti érdekességhez hasonlóan fotó megállót tart. Már nyúltunk volna a kocsiajtó kilincséhez hogy kiszálljunk a fotóapparáttal, amikor ijedten ránk szólt, hogy no! A vad elefánt nem plüssmackó, komolyan kell venni. Ilyenkor tilos kiszállni a járműből, és meg kell állni, megvárni, hogy éppen mihez van kedve. Bizony a mi vadállatunknak az úton átsétálni volt gusztusa a több tonnájával. Megtudtunk, hogy úgy mint nálunk a szarvasokkal, itt is vannak bizony balesetek az elefántok miatt, amiből nem kis súlyuk miatt szinte mindig ők jönnek ki győztesként. 

Útközben több fánit is láttunk, egyet például amint az út menti tóban pacsált, mivel egy elefántok által sűrűn lakott dzsungel mellett haladtunk el, ahol szabadon élnek, és ahogy a mi költöző madaraink, állandóan váltogatják az élőhelyüket, aszeint, hogy esős vagy száraz évszak van, és hol van a testtömegük igényeit kielégítő vízmennyiség. 

Délután volt szerencsénk a dzsungelben egy dzsip szafarin közelről megcsodálni ezeket a fantasztikus állatokat, sofőrünk szerint valóban szetencsénk volt, mert az átlagosnál sokkal több fánt került az utunkba. Biztos tudták, hogy rajongásig szeretjük őket. De ez már egy másik történet.

Vadveszély sri lankai módra

 Úton. Van ahol szarvas jön, van ahol elefánt...

Első nap a paradicsomban

Mintegy 25 óra utazás után tegnap landolt velünk a repülő Ceylon szigetén, megérkeztünk a földi paradicsomba. Magunk mögött hagyva a mínuszokat, a jeget, a havat, kellemes 28 fok fogadott. Plusz 28. Necces volt az indulás, Ferihegyen több alkalommal fújták le az Emirates dubaji járatának a szárnyait jégtelenítővel, megállás nélkül jártak körbe-körbe a hókotrók, miközben mi már a gépen ültünk, azt gondolva, hogy nem fogunk felszállni. Egy háromnegyed órás késéssel aztán végül elindultunk. Izgultunk, hogy ebből behozunk-e valamit, mert terv szerint három óránk volt Dubajban átszállni. Ez sok időnek tűnhet, de aki ismeri az Emirátusok repterét, az tudja, hogy mekkorák a távolságok. Terminálon belül is sokszor buszozni kell, olyankor kétszer van biztonsági kutakodás is. Szerencsénk volt. Egyrészt sokat behoztunk a késésből, másrészt gyalogszerrel elérhető volt a sri lankai gép. 

Az otthoni időjárást elnézve azt hiszem a legjobbkor repültünk el melegebb éghajlatra.

Szóval cirka 25 órás út után megérkeztünk a földi paradicsomba. Isten valószínűleg ide teremtette Ádámot és Évát. (Nem lehet véletlen a nevem sem, ahogy a latin mondaná: nomen est omen.) A reptér melletti Negombo városában töltünk három napot, ránk fér egy kis relaxálás. A település kis halászfaluból nőtte ki magát, a halászat most is a fő profiljai közé tartozik. Fantasztikus élmény a bájos, buja tengerparton sétálni a sótól csillogó homokban a ma is használatban levő tradicionális, színes halászhajók között. Kifejezetten tetszik, hogy nem a luxus jellemzi, hanem a természetesség. A hátizsákosok és a 21. századi hippik találkozóhelye. Pont amilyenek mi vagyunk.

Voltam már pár helyen Ázsiában, de ennyire kedves emberekkel, ennyi mosollyal még sehol sem találkoztam. Még a reptéri belépésnél ülő bevándorlásiak is mosolyogtak. Egy perc alatt beléptünk az országba. Tényleg úgy éreztem, hogy az őket ért rengeteg tragédia után mentőövként várják a turistákat. És mindent meg is tesznek azért, hogy jól érezzük magunkat.

Elfogyasztottuk első sri lankai reggelinket, melyet a szállodánk tetőteraszán szervíroztak. A tulajdonos sógorának a felesége főzte frissen. A reggeliző időről annyit, hogy ha felébredsz (ez esetünkben dél volt) integess ki az erkélyen, és akkor szervírozzák. Ilyennel még nem találkoztam. Csirke curry volt (itt most nem az indiai fűszerről van szó, hanem egy fűszeres, szószos húsételről), valami friss kókuszból meg tésztaféléből készült garnírunggal amiről pontosan nem tudtuk, hogy mi, de hihetetlenül finom volt. Ilyen omlós húst még nem ettem. Helyi kávé volt elegáns kerámia kannában tálalva, természetesen erős fekete ceyloni tea, frissen facsart, rostos görögdinnyelé, na meg egy hatalmas tál friss, mézédes banán és papaya. Nem az a kényszerérett otthoni fajta. Kicsit kényelmetlenül éreztük magunkat a helyiek alázata miatt. Mellettünk álltak az asztalnál - kis három szobás szálloda lévén egyedül mi reggeliztünk, pláne délben - , ha kávét akartunk önteni kivették a kannát a kezünkből, és ők öntöttek, ha még szedni akartunk az ételből máris kanalazták a tányérunkba. Mondtam, hogy üljenek már le, de nem voltak hajlandóak. Aztán valahogy megértettük velük, jó nekünk a self service. Azóta ha meglátnak megölelgetnek. A reggelihez tartozik még a háttér és a hangok. Kilátás a 100 méterre levő óceán, a hatalmas, buja kókuszpálmák és banáncserjék, mindez a trópusi madarak rikácsolásával fűszerezve. Annyira természetközeli minden, hogy egy madár kilopott egy szelet papayát a tányéromról, és a teraszon velünk eszegette. A tulajdonos csak legyintett, mi meg hatalmasat nevettünk, miköznben a korláton mókusok furtkostak. Ja, és az átlag magyar számára fillérekért. 

A településen számtalan hindu, buddhista és keresztény (igen keresztény, mert holland gyarmat volt) templom található. Tuk-tuk-kal mentünk a 6 km-re levő fekvő Buddhához, 290 Forintért.

Természetesen a TECSO-ból (itt tényleg így hívják) már megkóstoltuk a helyi Tiger sört meg a sri lankai fekete csokit. Isteniek.

Sajnos csak telefonos fotókat tudok mellékelni, a fényképezőről most nincs időm feltöltögetni, válogatni, szerkesztgetni. Majd otthonról.