Jatiluwih rizsterasz

Bali rizsteraszai közül a Jatiluwih méltán az UNESCO Világörökség része. Festői környezetben, hegyek és pálmaligetek ölelésében, óriási területen fekszik, a helyi gazdák környékbeli tradicionális falvai pedig csak fokozzák az élményt.

Az egyébként szintén csodás Tegalalang rizsteraszokkal ellentétben egyáltalán nem olyan zsúfolt, egyáltalán nem olyan turistás, ami igencsak az előnyére válik.
Éppen aratás után jártunk arra, így a vízzel elárasztott, frissen palántázott területeket láttuk, ami így is csodás látványt nyújtott.

Hegyek ölelésében.



Szentély.

Ima.


Öntözőrendszer.


Párába burkolózva.










Misztikum

Misztikum.

Ez az első gondolatom ahányszor csak az örök párába burkolózó Ulun Danu templomra gondolok. A Beratan tóra épített belső szentélye olyan mintha úszna, fenségesen lebegne a vízen, festői környezet ölelésében. A mögötte levő, állandóan párába burkolózó hegycsúcsok pedig igencsak spirituális hangulatot kölcsönöznek a helynek. Nem csoda, hisz mintegy 1500 méter tengerszint feletti magasságban fekszik.
Balinéz hindu templom, mely vallási irányzat a hinduizmusnak egy egyedi, csakis az istenek szigetére jellemző változata. Ha vallásról lehet ilyet mondani, kissé eklektikusnak nevezném, a szó legnemesebb értelmében, hisz a hindu elemek között megtalálhatóak benne a buddhizmus jegyei, az ősök tisztelete és az animizmus – az a hit, hogy minden dolog és természeti jelenség lélekkel bír - egyes vonásai is. Vallásuk fontos eleme a lélekvándorlásba vetett hit, tán ezért élnek meg mindent könnyebben, dolgoznak fel dolgokat gyorsabban mint mi. Azt hiszem ez a fajta hit valóban megkönnyíti az ottaniak életét. Segít elfogadni, segít feldolgozni, segíti a gyászt, segíti a fájdalmat, segít bízni és reménykedni. Ezen vallási irányzat sokszínűsége miatt nem meglepő, hogy a templomnak van egy buddhista sztúpája is, igaz, ez a komplexum fő területén kívül található.
A templomot a víz, a tavak és a folyók istennőjének, Danu-nak szentelték. Balin a víz mély filozófiai jelentéssel bír, mivel ezek a szent tavak a rizsföldek öntözési rendszerének az alapjai, így a megélhetés szó szerinti fő forrásai.
A templomba már 18 évvel ezelőtt beleszerettem, megfogott, magával ragadott az a misztikus hangulat, melyet talán még soha, sehol nem éreztem. Visszavágytam. Hiányzott a spiritualitása, nyers szűziessége, a füstölők illata, a tradicionális ruhát viselő helyiek, a templom és az egész hely semmihez sem hasonlítható misztikus kisugárzása. Most, hogy lehetőségem adódott a visszatérésre, bevallom, kicsit csalódtam. Igen, hallottam, hogy ez a Bali már nem ugyanaz a Bali, az agyam tudta is ezt, de a lelkem védekezett, nem akarta ezt a világ más pontjain már megtapasztalt tényt elfogadni. Csalódtam, de nem azért mert az emlékek sokszor megszépítik, kiszínezik a valóságot, hanem azért, mert az egyébként még mindig nagyon szép hely elveszített valamit a varázsából. Elvesztette azt a természetes báját, mondhatni szüzességét, melyet 18 éve megtapasztaltam. Az akkor csendes, békés, meditálásra, a világ zajától való elmenekülésre alkalmas templomot ellepte a lépten-nyomon szelfiző turisták olyan szintű áradata, hogy tülekedni kellet, ha látni akartam valamit, egy épkézláb fotó készítése pedig komoly erőpróbának bizonyult, annyira, hogy az ember egyébként jámbor lánya önmagát meghazudtolva kénytelen legyen átmenni agresszívbe, és szó szerint kikönyökölje egy fénykép elkészítéséhez a megfelelő helyet. Persze, mire vártam, a világ fejlődik, alakul, 18 év alatt pedig nagykorú lett egy generáció. (Mi sem járunk matyóruhában, és nem pattintgatjuk a pusztán a karikás ostort.)
Az emlékeimben oly tiszta sziget elvesztette a nettségét mind szó szerinti, mind átvitt értelemben.
A turistákat kiszolgálandó pedig éttermek, műanyag játszóterek, piacok települtek a templom területére, persze, erre van igény, a helyiek pedig érthető módon kihasználják ezt, hisz ki ne szeretné ha jobban menne a szekér.
A szentélyek bejárataihoz és a kertbe számtalan új színes szobor került, tudom ízlés dolga, de számomra ez egy kicsit sok(k)nak bizonyult, a kevesebb néha több elve itt is kiváló példának bizonyult. A 18 évvel ezelőtti egyszerűbb, elegánsabbnak, spirituálisabbnak nevezhető változat nekem jobban tetszett, jobban illett a templom eredeti szelleméhez.
Félreértés ne essék, mind az épületkomplexum, mind a természeti környezete most is csodás, és akinek nincs összehasonlítási alapja a régmúlt idők Balijával, nem fog csalódni. Főleg, hogy a világ számtalan turista desztinációján megszokott dolog ez a hatalmas tömeg. (A dolog pikantériája, hogy jelenlétemmel én is a turisták számát gyarapítottam.) Aki eljut az istenek szigetére ki ne hagyja ezt a csodát.

Úszó templom mögötte a ködbe burkolózó heggyel.

Misztikum.


Bejárat ma.

Bejárat ma.

Bejárat 18 évvel ezelőtt.



A buddhista sztúpa.



Kettéhasadt kapu: a balinéz épületek tipikus bejárata, előtte különféle kőszörnyek tartják távol a gonoszt. Ha a rossz szellemek mégis bejutnának, a kapu összecsapódik, kivégezve a gonoszt.
















Misztikum.


Tömeg napjainkban.


Csend és nyugalom, 18 évvel ezelőtt.

Tömeg, ma.



Még egy kis Ubud

Még egy kis Ubud.

Bali művészeti központja rengeteg csodát tartogat. A vízi palotához igen közel található az Ubud palota (hivatalosan Puri Saren Agung Ubud Királyi Palota névre van keresztelve).
Az ubudi királyi család hivatalos rezidenciája volt.
Csendes, meghitt hangulatot áraszt, buja kertjében élvezet sétálni.









Yogyakartai életképek

  Yogyakartai életképek. Jáva szíve. Zene, tánc, utcabál, mosoly, gyerekek, nyüzsgés, béke, elfogadás, etnikai sokszínűség, multikulti, trad...