Szerelmeim: július 2025

Candi Lumbung

Candi Lumbung.

A candi indonézül az ősi hindu és buddhista templomokat jelenti. Nem összekeverendő az angol candy, cukorka szóval. Ennek jelentősége az, hogy igen gyakran így fordítják helytelenül az angolról magyarra áttett szövegekben. Egy igaz, látványuk annyira édes benyomást kelt, mintha cukrot szopogatnánk.

Jáva csodás szigetén, a prambanani ásatási területen a fő templomkomplexum mellett több más, kisebb candi is található, melyek szintén az UNESCO Világörökség részei. Méltán. A candi Lumbung viszont, szemben a hindu Prambanannal, buddhista kegyhely, mely szintén a 9. században épült, de ősibb hindu társánál. Az egymáshoz igen közel elhelyezkedő két templom a Jáván virágzó vallási harmónia bizonyítéka, miszerint a hinduizmus és a buddhizmus békében megfér – szó szerint is – egymás mellett. Azt hiszem ez az elfogadás a legfőbb oka a Délkelet-Ázsia iránti feltétlen szerelmemnek, miszerint nem számít sem bőrszín, sem felekezeti hovatartozás, sem a nemi identitás, egy számít csak, hogy milyen lelkületet hordoz magában az ember. Megtapasztaltam ezt a régió más országaiban is, tán a legjobban árulkodnak erről Malajzia városai, ahol szinte mindenhol van egy Harmónia utcának nevezett terület, a világ létező összes felekezetének egymás szoros szomszédságában álló kegyhelyeivel. Mindegyik békében megfér a másik mellett. Ez a gondolkodásmód az alapja annak, hogy igen jól működnek ezek a multikulturális, színes társadalmak Mennyivel szebb lenne a világ ha minden pontján így gondolkodnának, és semmiféle másság nem teremtene alapot a gyűlölködéshez…

A templom eredeti neve nem ismert, a helyiek nevezték el candi Lumbung-nak, azaz „rizscsűr” templomnak, az ahhoz való hasonlatosság miatt, utalva ezzel a régióban oly fontos szerepet kapó mezőgazdaságra, mint a legfőbb megélhetési forrásra. Indonézia-szerte rengeteg csodásan zöldellő, szemet-lelket gyönyörködtető rizsterasz található napjainkban is.

A prambanani ásatási területen sétálva egyértelmű táblák jelzik, hogy melyik ősi templom merre található, maga az út is élmény a régi kövek között, hisz a buja zöld, misztikus hegyekkel övezett jávai táj megunhatatlan látványt nyújt, fokozva a hely egyébként is spirituális kisugárzását.

A candi Lumbung egy főtemplomból áll, melyet 16 kisebb vesz körül koncentrikus elrendezésben. A 9. századi építmények igen jól dacolnak az idő vasfogával és a természeti erőkkel egyaránt, a falait díszítő pazar domborművek kiváló állapotban csodálhatóak meg, melyek buddhista tanításokat és Buddha életéről szóló történeteket jelenítenek meg, nem csupán díszítőelemként szolgálva, hanem kőbe vésett spirituális tankönyvekként. A hely misztikus hangulatát fokozza, hogy itt sokkal kevesebb a turista mint hindu szomszédjánál, így tökéletes ahhoz, hogy egy kicsit elmélkedjünk, kizárjuk a külvilágot, és magunkba szívjuk, befogadjuk azt a sok-sok csodát melyet a gyönyörű tájban megbúvó ősi kövek sugallnak.

Jelzőtáblák.

Közeledve a candi Lumbung-hoz.

Buddha-torzó.

Az ásatási területen sétálva. Az ősi hindu és buddhista templomok mellett békében, jól megfér egy muszlim mecset.

Prambanan

Prambanan.

A Jáva szigetén található ősi templomkomplexum a hindu építészet legnagyobb csodája. Méltán említik egy lapon legnagyobb szerelmemmel, a kambodzsai Angkorral, méltán tartozik az UNESCO Világörökség helyszínei közé, és méltatlanul ismeretlen a nyugati világ előtt. A kambodzsai Angkor, a vietnámi My Son és a szintén jávai Borobudur mellett a világ legszebb, legmisztikusabb helyének tartom, ahova bármikor visszamennék. Méltán nevezhető a legek templomának, az épületek méretei, az azokat alkotó kövek milliós nagyságrendje, a több száz szobor és az építését övező ezer templom legendája miatt.

Egyszer volt, hol nem volt, több tengeren, sőt óceánokon is túl, réges-régen, amikor az ég istenei és az alvilág démonjai szabadon jártak-keltek az emberek között, Jáva pompás szigetén virágzott két királyság. Az egyiket egy bölcs király igazgatta, akinek volt egy varázserővel bíró fia. A másikat egy rémséges, gonosz király uralta, akinek viszont egy szépséges lánya volt. A förtelmes uralkodónak fájt a foga a békés birodalomra, és elfoglalásához sereget kezdett toborozni. A bölcs királyhoz eljutott ennek híre, és megelőzve őt váratlanul megtámadta kegyetlen szomszédját, hogy megvédje szeretett népét és birodalmát. A sereget délceg fia vezette, aki a gonosz királyt is lekaszabolva győzelmet aratott. Amikor a dicsőséges herceg betörte az elfoglalt város kapuit, megpillantotta a csodaszép hercegnőt, és rögtön szerelemre gerjedt. Elhatározta, hogy feleségül veszi. A hercegnő bár tartott a birodalmukat legyőző hercegtől, ezért nem mert nemet mondani, de nem is akart hozzámenni apja gyilkosához. Nem ismervén kérője mágikus erejét, azt hitte túljárhat az eszén, és cselhez folyamodott. Megígérte, hogy hozzámegy, ha hajnalhasadás előtt, mielőtt az első kakasszó felharsan, kereken ezer templom áll a leigázott város helyén. A herceg mágikus erejével napnyugta után előhívta a segítő szándékú szellemeket, akik az éj leple alatt neki is láttak a munkának. Még messze volt a pirkadat, mikor 999 épület már ott pompázott a kijelölt helyen. Ezt látva a hercegnő igen megijedt, és utasította a szolgálólányait, hogy rakjanak keleten akkora máglyákat amekkorákat csak tudnak, hogy becsapják a kakasokat. A csel sikerült, a jómadarak hatalmas kukorékolásba kezdtek, a csak sötétben előmerészkedő szellemek pedig meglátva a fényt és meghallva a kakasszót, eldobva a köveket elmenekültek. A herceg viszont meglátva, hogy sötét még az ég alja rájött a cselre. Iszonyatos haragra gerjedt, és kővé változtatta a szépséget. Így annak teste lett az ezredik templom.

Párhuzamot vélek felfedezni a mi Kőműves Kelemenünkkel. Érdekes, hogy a világ távoli részén szintén egy nőt használnak egy épület megépítése érdekében. A mindenben egyenjogúságot valló és kereső világnézetem kissé ferde szemmel nézi ezen ténykedéseket.

A valóságban bár nem ezer, de 240 épület hirdeti a régmúlt idők dicsőségét, kultúráját, építészeti és szobrászati bravúrját. A csupán 240 épülettel is Prambanan Indonézia legnagyobb, Délkelet-Ázsia második legnagyobb komplexuma. A 9. században épült. Csodálattal néztem, hogy amikor mi még csak a nyereg alatt puhítottuk a húst, és a végtelen, kies pusztákon lőttük nyilainkat, a napjainkban lenézett, méltatlanul elmaradottnak titulált keleti világ már milyen fejlett, az idő vasfogával azóta is dacoló építészettel, bravúros mérnöki tudással, kifinomult képzőművészettel, csillagászati ismeretekkel, orvostudománnyal büszkélkedhetett. Mindezt nem csak Prambanan, hanem számtalan példa is bizonyítja. Csak néhány csepp a tengerből a kambodzsai Angkor, a thaiföldi Ayutthaya és Sukothai, de sorolhatnám napestig.

Imádom az ősi köveket, valami különleges vonzalom alakult ki köztünk. Magukkal ragadnak, rabul ejtenek, megbilincselnek, elvarázsolnak, a régi időkről mesélnek. Órákig tudok bolyongani, meditálni köztük, megcsodálni minden porcikájukat, lencsevégre kapni minden apró részletet. Elképzelem, hogy milyenek lehettek fénykorukban, csodálom, hogy milyen fejlett civilizációk virágoztak már több mint ezer éve a világnak ezon a részén.

A mívesen megmunkált, mérnöki pontossággal felépített, csodás domborművekkel díszített 3 központi épületet a hinduizmus 3 fő istenének, Brahmának, a teremtőnek, Visnunak, a fenntartónak, és Sivának a pusztítónak és újrateremtőnek szentelték. Őket együtt isteni hármasnak, Trimurtinak nevezik a hinduizmusban.

Nagyon tetszik egész Ázsia szerte, hogy a történelmi emlékhelyeken és kulturális helyszíneken rengeteg a gyerek. A kisóvodásoktól kezdve a középiskolák diákjaiig csoportokban látogatják ezen szépségeket pedagógusaik kíséretével. Mivel Jáván úgy tekintenek az idegenekre mint a fehér hollóra, és kötelező a közös fotózkodás, a Prambanan ősi köveinél töltött időm nagy részét ezen tevékenység foglalta le. Úgy éreztem magam mint egy filmsztár. Nem akartam megbántani ezeket a végtelenül kedves gyerekeket.

A templomkomplexum körül több másik csodás építmény is van, ezek azonban már egy másik posztban kapnak helyet.

Helyi iskolások gyűrűjében. A kötelező fotózkodás.

A fő templomok.

Vízköpő.

Ősi fa.

Taman Sari

Taman Sari, avagy a vízipalota.

A jávai Yogyakarta szultáni palotájához egy másik komplexum is tartozik, a másfél kilométerre található vízipalota. A különbség annyi, hogy ez utóbbi ma már használaton kívül van, kissé meg is rágta az idő vasfoga. Anno a szultán pihenőhelyeként és meditációs központként szolgált. Területén egy mesterséges tó, medencékből és pavilonokból álló fürdőkomplexum valamint egy csodás kert volt. Innen kapta nevét, Taman Sari: gyönyörű virágokkal díszített kert.

A szultáni palotától riksán közelítettük meg, nem azért mert ezt a kis távot nem tudtuk volna lesétálni, hanem mert a környék zegzugos kis utcáiban könnyen el lehet tévedni. Mi pedig különösen hajlamosak vagyunk erre, számos eset a bizonyíték rá. Inkább nem kockáztattunk, na meg kipróbáltunk egy motoros riksát, mellyel egyrészt a magunk kényelmét szolgáltuk, másrészt aznap így biztosan került ebéd a sofőr családjának asztalára.

Útközben csodás látványban volt részünk, a holland gyarmati időket idéző hangulatos koloniális épületek között. Na meg az utca forgatagának kaotikus látványában, nem a járdáról, kívülről, hanem közvetlenül a káosz közepéből szemlélve, valóban megtapasztalva. Lovaskocsik lócitrom tartó vödörrel, motoros és lábbal tekert riksák, robogók, motorok, csillogó luxusautók elegye vett körül. Átgurultunk az éjszaka fényárban úszó Alun-Alun Kidul téren is, mely este a street food és a társasági élet központja, nappal egy kihalt, semmitmondó terület. De láttuk ezen állapotában is. Így volt teljes a kép.

A vízipalotából mára szinte csak a fürdőkomplexum épülete maradt fenn a medencékkel, a gomba formájú szökőkutakkal, a virágcserepekkel és a pavilonokkal, melyeket a szultán ágyasai használtak. Az uralkodó a medencéket körülvevő épület tornyából szemlélte őket fürdőzés közben, a pavilonokban pedig megpihent eme kimerítő tevékenység során és után. Tudott élni.

A Taman Sari ódon, moha lepte, kissé dohos, csupacsipke falai azonnal magukkal ragadtak. Érezni lehetett a a hely szellemét. Már a két kapuja is maga a csoda, faragott nagákkal (a démonok ellen védő kígyók), csipkedíszítéssel, virágmotívumokkal. Tetszett, hogy nem sikálták fényesre az ódon köveket (mint Takács Tamás az új cipőjét pocsolyába lépés után), hanem hagyták úgy ahogy az idő mára alakította. Így sokkal valóságosabbnak tűnt. Mintha visszamentem volna az időben, saját realista valójában csodálhattam meg. Szinte éreztem az illatokat, hallottam a háremhölgyek kacagását, a külső ingerek beindították a fantáziámat.

Olvastuk, hogy megmaradt egy alagútrendszer is a területen, amit viszont sehol sem találtunk. Se egy felirat, se egy tábla nem jelezte. Mondjuk ezt az útikönyvek is írták. Körbe-körbe céltalan bolyongásunkra felfigyelt egy helyi, és odajött hozzánk. Először azt hittem, hogy vagy teljesen idiótának néz, vagy ránk akar tukmálni valamit, de kiderült, hogy sejtette mit akarunk . Úgy látszik más utazók is sikertelenül keresték az objektumot. A segítsége nélkül soha nem találtuk volna meg amit kerestünk, ugyanis a palota lerombolt részeinek a helyén ma már egy lakóházakból álló városrész van, itt-ott a régi épület maradványaival, azon át vezet az út az ősi alagúthoz. Szűk, kihalt kis sikátorokon mentünk keresztül banánültetvények között, azon merengve, hogy vajon az út végére lesz-e még vesénk. Innen már nem volt kiút. Gyorsan számvetést készítettem, és gondolataimban összegeztem az értékeinket. Egy fényképező három objektívvel, egy kamera, két telefon, némi készpénz, négy vese és egyéb belsőségek. Lehet, hogy túl sok horrorfilmet láttam és túl gyakran olvasom a híreket. Egyrészt szidtam magam a kíváncsiságomért, másrészt arra gondoltam, hogy mindennek ára van. Mert a mondás szerint aki kíváncsi az hamar megöregszik, de mi lesz ha éppen a kíváncsiság miatt nem lesz időnk megöregedni... Óráknak tűnő bolyongás után egyszer csak előttünk termett a keresett építmény, és besétáltunk az ősi dohos alagútba, ahonnan épségben ki is sétáltunk.

Soha nem fogjuk levetkőzni azt a bizalmatlanságot amit itthon szinte már az anyatejjel magunkba szívtunk.