Teás méz

Ceylon. A tea földje.

 

Ahol még a medvék is teával eszik a mézet. Legalábbis a mellékelt, egy colombói teázóban készült fotó ezt bizonyítja.

A mackók háta mögött nem könyvek vannak, nem is gyógyszeres dobozok, hanem különféle teák szebbnél szebb csomagolásban.

A bolt tea esszenciákat is kínál:

Az ország fővárosában rengeteg teázó és tea bolt található, ahol elegánsabbnál elegánsabb kiszerelésben árulják a megfelelően előkészített tealeveleket. 

Tea 3D-s elefánt csomagolásban:

Nem, nem holmi hitvány port tartalmazó papírfiltereket, nem is a nálunk kapható silány teafüvet, mindezzel nem járatják le magukat, hanem valódi, aromás tealeveleket. Egész leveleket. A tea boltok polcain a kínált portékákból van egy-egy felbontott minta, melyekről az orr igénybevételével illatmintát lehet venni, akár a parfümériákban. A teabudoárokba belépve olyan illatorgia csapja meg az orrot, hogy az ember rögtön kívánós lesz. Mindez hatalmas segítség a bőség zavarában elvesző turistának a megfeleő portéka kiválasztásához. Vagy mégsem, hisz a döntés nehéz, a bőrönd súlykorlátja pedig véges. Főleg ha az ember belföldi légi járatokon folytatja az útját, ahol a szállítható súly kevesebb, mint a nemzetközieken. Komoly logisztikai feladat ilyenkor a csomagolás.

Még élvezetesebb a tea boltokban való élvezkedés ha előtte feltárult előttünk a teaültetvények csodás látványa. Sokszor párába burkolózó haragoszöld teacserjék a hegyek lankáin ameddig a szem ellát, pálmaligetek ölelésében. 

Nuwara Eliya, Sri Lanka legmagasabb pontja, hűvös éghajlata miatt a méltán híres ceyloni tea hazája. Itt terem kedvencünk, a Dilmah tea alapanyaga, és családi vállalkozás formájában itt működik a tea feldolgozó üzemük is. A kisváros hangulata varázslatos, még akkor is ha nem igazán szívleljük a hűvöset. Teaültetvények ameddig a szem ellát.

Régi vágyam volt a teacserjék között sétálni. Kandyből, a szent fog ereklyéjének városából következő desztinációnk, a sri lankai tengerpart felé autózva egy kis kitérőt téve teljesült a vágyam. Útba ejtettük Nuwara Elyát, a tea birodalmát. A látvány lenyűgöző volt. Terveink között szerepelt egy teagyár meglátogatása is, de szombat lévén csak az üres gyártósorokat lehetett megnézni. Ennek ellenére hatalmas turistabuszok tömege futott be a gyárhoz, ahol a tömeg átszállt az üzem szintén hatalmas buszaira, hogy szervezett keretek között, teaszafari néven futtatott lehúzós programon járgányozzanak a cserjék között. Még szerencse, hogy ezt időben megláttuk, és szabadságra vágyó szervezetünk azonnal tiltakozott, jelezve, hogy nem éppen erre vágyunk. Sőt, erre biztosan nem vágyunk. Munkaszüneti nap lévén a földeken nem dolgoztak, így a teaszedő nők munkáját nem tudtuk volna megnézni, csak tömegesen, vezényszóra rohanni.

Sokkal jobb megoldásnak bizonyult az, hogy a hegycsúcson, a teaültetvények között autózva sofőrünk megállt az általam kiválasztott turistamentes helyen, ahol szabadon élvezhettük a csodálatos látványt, és kedvem szerint sétálhattam a cserjék között. Fantasztikus érzés volt. Illatos, friss levegő, szabadság érzés, kissé spirituális hangulattal fűszerezve, amely Sri Lanka minden pontját belengi. Magamba szívtam az illatokat, a retinámon át a lelkembe égett a látvány, és igen, elmondhatatlanul boldog voltam. Álljon itt bizonyítékul néhány fotó.

Ceylon szigetén fekete, zöld és fehér teát egyaránt készítenek.  A három teafajta ugyanabból a növényből származik, csak a feldolgozás módja más. A fekete teát erjesztik, innen a színe. A zöld teát betakarítás után gőzzel kezelik, így előzve meg a sötét színt adó oxidációt, ezzel megőrzik a levelek eredeti, olajzöld színét. A fehér teához csak a teanövény virágbimbójának felső, legzsengébb leveleit használják fel, amelyeket különleges fény-és légköri viszonyok között óvatosan szárítanak. Ezért is a legdrágább teafajta. Nevét a finom fehér pelyhéről kapta, amely a zsenge tealeveleket borítja, és szinte ezüstös megjelenészt kölcsönöz nekik.

A teacserjék sem csak úgy, maguktól nőnek. Rengeteg munka van a haragoszöld, egészséges levelek látványa mögött. Ápolni kell, gondosan metszeni, hogy a betakarítandó levelek a szedéshez megfelelő magasságban fejlődjenek. A teaszedő nők munkája pedig igen nehéz. Napi 20 kilót kell begyűjteniük a pillekönnyű levelekből, filléres napi bérért. Ha ezen felül teljesítenek az némi plusz pénzt hoz.  Mostantól ez mind eszembe fog jutni miközben a reggeli teámat kortyolom.

Ceylon elhagyásakor a colomboi reptéren is tea üzletek sokasága fogadott, hogy a sziget fő profiljával köszönjön el tőlünk, és egy újabb kaland, India felfedezésével folytassuk az utunkat.

A tea művészete a colomboi reptéren:

Majomparádé

Ma reggel különös cirkuszi mutatványban volt részünk.

Halmozott izomlázunkat egy kis tengerparti relaxálással próbáljuk gyógyítani. 

 

A dzsungel közepén lakunk, szállodánk kertje egy igazi buja zöld esőerdő. Pálmák, királykókusz, banáncserjék, színpompás virágok és minden mi szem szájnak ingere. 

Erkélyünkre belógnak a pálmaágak, felettünk érik a királykókusz, melynél finomabbat még nem ittam. Híres egyedien magas ásványi anyag és nyomelem tartalmáról, kiszáradás ellen a legjobb gyógyír, mézédes banánnal kombinálva.

Reggeli közben vidám parádéval köszöntöttek a dzsungel lakói, húsznál is több fekete arcú majom tartott Tarzan ugrásait meghazudtoló bemutatót. Rikoltozásuk a trópusi madarak vokál kíséretével az erdő szívet-lelket melengető zenéje.

Aztán már annyira közel merészkedett a majomsokadalom, hogy az erkélyünk korlátján folytatták a cirkuszi mutatványt, némi vigyort véltem felfedezni az arcukon.

Nisantól, fantasztikus sofőrünktől megtanultam, hogy a fekete arcú majmok a jó majmok táborát erősítik, ami annyit jelent, hogy a lopás még nem tartozik a fő profiljaik közé. Ellentétben a thaiföldi és malajziai makákókkal, akik előtt nincs biztonságban napszemüveg, fülbevaló, fényképező, telefon. Utóbbiak okos jószágok, a lopás tanult magatartásformájuk, ugyanis rájöttek, hogy ha elveszik az ember értékeit, azzal a főemlős zsarolhatóvá válik, és élelmiszert ajánl a túszul ejtett tárgyakért.

Nem aggódtam, mert ha Nisan azt mondta, hogy a fekete arcúak nem lopnak, akkor ez úgy is van. Fantasztikus látvány volt az ágakon ugrálás, korláton üldögélés, majomvigyor reggelire a párás, só és virág illatú melegben. Úgy éreztük magunkat az erkélyünkön üldögélve mint egy szabadtéri cirkusz páholyában.

A mellékelt képek nem túl jó minőségűek, most csak mobilfotókat tudok feltölteni, a fényképezővel készültek majd otthonról jönnek.

K

Sportnap

Sri lankai kalandozásaink során tartottunk egy sportnapot. A "ha lúd hát legyen kövér" elvén egyetlen nap alatt három izmot-szívet nem kímélő terepet jártunk be, mondjuk ebben a nem egészen normális elgondolásban igen nagy szerepe volt az időszűkének. A Dambulla környéki látnivalókra mindössze három napunk volt, a már begyűjtött tapasztalataim alapján bátran kijelenthetem, hogy a környék az ország egyik legfontosabb kulturális gyűjtőhelye. Féltem, hogy - ismét egy bölcs közmondással élve - nehogy a "sokat akar a szarka, de nem bírja a farka" esete forogjon fenn, aztán neccesen ugyan, de mégis sikerült teljesíteni, sőt túlteljesíteni a tervet. A következő napok izomláza már nem ide tartozik.

Bemelegítésként - mint a profi sportolók - a nap legkönnyebb terepével, a csupán 365 lépcső megmászásával megközelíthető, egy 160 méter magas szikla tetején álló csodás dambullai barlangtemplommal kezdtük, mely Sri Lanka legrégebbi és legjobb állapotban fennmaradt sziklatemplom-komplexuma. Méltán az UNESCO Világörökség része. Azt azért ne feledjük, hogy az a 365 lépcső oda-vissza már 730, és a párás, 35 fokos melegben ezt érzéki csalódásként 1500-nak érzi az ember lánya, akármennyire szereti is a kánilukát. Pedig a mászás során elénk táruló panoráma is megér egy misét, pálmás, buja zöld dzsungellel övezett karcsú ázsiai hegyek ameddig a szem ellát. A bemelegítő 365 lépcső után komoly kétségeim támadtak a nap további terveit illetően, aztán megpillantva a misztikus, spirituális kisugárzású csodát ezt a kétséget igen hamar elfelejtettem. 

Csodás kilátás a Pidurangala sziklára, melyet a nap végén szintén megmásztunk:

A barlangtemplomok bejárata:

A barlangokban már 3000 évvel ezelőtt éltek emberek. A buddhista sziklatemplom története ott kezdődik, hogy az i.e. első században Sri Lanka első királyságából, a ma is csodaszép Anuradhapurából száműzetésbe kényszerült Valagamba király itt talált 14 évre menedéket. Miután visszaszerezte fővárosát hálája jeléül a barlangokból templomot épített. A buddhista komplexum öt barlangból áll, ma is vallási központként funkcionál. A barlangok csodálatos ősi szobrokat, fal- és mennyzetfestményeket tartalmaznak, melyek Buddha életéhez kapcsolódnak. 

 

Buddha a Nirvána elérése után:

A barlangok bejáratánál számtalan buddhista zászlót lenget a szél. Érdekességük, hogy a buddhizmus zászlaját 1885-be éppen Sri Lankán alkották meg, abból a célból, hogy egyetemesen képviselje a buddhizmust. Színei annak az aurának a színeiből állnak, melyet Buddha bocsátott ki amikor elérte a megvilágosodást.

Sri Lanka nemzeti virága, a kék vízililiom:

A barlangokban levő számtalan csodás szobor és falfestmény meglepően jó állapotban tekinthető meg napjainkban is. Olyan misztikus hangulat lengi körbe az egész helyet, hogy könnyen elfeledtem a megtekintéséhez szükséges lépcsőmászást. 

Itt még nem tudtuk, csak sejtettük, hogy mindez valóban csupán bemelegítés a nap hátralevő részére. Utunk innen az ország egyik legfőbb látványossága, Sigiriya, az Oroszlánszikla felé vezetett.  Az ősi sziklaerődítmény történelmi és régészeti jelentőségű hely. A hatalmas szikla tetejére az 5. században egy királyi palota épült, elképzelhetetlen számomra, hogy mindezt hogyan vitelezték ki. Környéke ma is ásatási terület. 

Még vidáman és fitten, csak sejtve, hogy mi vár ránk. Háttérben az Oroszlánszikla:

A szikla tetejére 1200 lépcső vezet fel, különböző meredekségűek, helyenként keskeny csigalépcső formájában. Na meg lefelé nem csak ugyanennyi hanem több, ugyanis kerülőúttal lehet lejutni, hogy az ember megcsodálhassa a szikla oldalán levő falfestményeket, melyeket sajnos nem szabad fényképezni. 

Az alábbi linken láthatóak a csodás falfestmények:

https://www.sigiriyajungles.com/blog/sigiriya-uncovered-delving-into-the-history-art-and-legends-of-an-iconic-wonder/

Egy kis fennsíkon, körülbelül a szikla oldalának a felénél egy hatalmas, oroszlán formájú kapu állt, innen ered az Oroszlánszikla név. Az oroszlánnak mára már csak a karmai maradtak fenn.

A karmok:

Túl a felén, még ennyit kellett mászni:

Erre a pontra feljutva éreztem úgy, hogy 35 dolláros belépő (ami ugye családilag már 70) ide vagy oda, nem bírom tovább. Komolyan úgy éreztem, hogy meghalok. Csurom csatakos ruhában (én, aki soha nem izzadok), levegőért kapkodva, 200 feletti pulzussal nem tudtam, hogy az oroszlán karmai közelében álló mentőautót jó vagy rossz jelnek vegyem. Egy kis pihenő után azonban összekapartam magam, és úgy döntöttem, hogy ha már idáig eljutottam vér és verejték árán, most már azért sem adom fel. Megérte. Feljutva azért megígértem minden létező és nem létező szentnek és istenségnek, hogy mostantól nagyon jó leszek ha épségben lejuttatnak a szikláról. A hatalmas dzsungel közepén álló monumentális palota csúcspontján állni felemelő érzés volt. A körülötte elterülő dzungel és a hatalmas hegyek csak ráadásként szolgáltak.

A csúcson:

Kortól függetlenül a legnehezebb terepeken is mindig ott voltak a szerzetesek:

Panoráma:

Kobra szikla:

A csúcsra érve a Led Zeppelin klasszikusa, a Starirway to Heaven jutott eszembe. Valóban lépcső volt a mennybe.

https://youtu.be/QkF3oxziUI4?si=1bkelcpMNvCxnn9A

Ha mindez még nem lett volna elég, ez után jött az Oroszlánsziklával szemben található másik híres szikla, Pidurangala. Korunkra való tekintettel eredeti terveink között nem szerepelt, de addigra megismerve érdeklődési körömet, sofőrünk rábeszélt, hogy csupán néhány lépcső megmászásával megnézhetjük a szikla alsó részénél található ősi barlangtemplomot, ahol egy csodás, Nirvánába jutott fekvő Buddha szobor található. Köztudottan vonzanak az ősi kövek, így az Oroszlánsziklát túlélve könnyen rávehető voltam még egy kis testedzésre. Pedig ha tudtam volna! Az a néhány " lépcső" sok száz volt, és ha még lépcső lett volna. Komolyan, Sigiriya könnyebb terep volt, mert ott legalább valódi lépcsők voltak. Pidurangala "lépcsői" a természet alkotta hepehupás sziklákból álltak, az előző napi eső miatt rendkívül csúsztak, ráadásul kezdett sötétedni. Valódi halálfélelem közepette négykézláb másztam a síkos terepen, leginkább már egy varacskosdisznóra hasonlítottam, és azt hittem sosem lesz vége a megpróbáltatásoknak. A barlangtemplom valóban csodás volt, miképpen a feltáruló panoráma is. Lefelé azonban kapaszkodó híján a csúszós sziklák még nehezebb terepnek bizonyultak mint felfelé, és szerencsénkre még éppen az eső és a teljes sötétség előtt sikerült leérni. 

Pidurangala:

A barlangtemplom ősi fekvő Buddhája:

Másnap iszonyatos izomláz közepette folytatódott a túlélő túra, az ország hatalmas területen fekvő második fővárosát, Polonnaruwát jártuk be, harmadnap pedig az első főváros, Anuradhapura csodás sztúpái következtek. De ez már egy másik történet.